Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-24

XXIV. ülés 1861. május 17-kén. 145 Csáky Tivadar gr.: Tisztelt ház! Őszintén bevallom, hogy midőn tegnap Bartal képviselő társunk remek beszéde után szólláshoz hívott fel a jegyző, inkább szerettem volna más nevét hallani, mint a magamét. Nagyon megörültem, hogy az ülés berekesztetvén egy fél napot és egy éjét nyertem, föl akarván ezen időt arra használni, hogy előttem szóló beszéde czáfolatát feltaláljam. De bár mennyire forgattam én azt eszemben ide és oda, nem akadhattam reá; nem akadhattam pedig azon egyszerű okból, mert az érdemes szónok hatalmas beszédének mindegyik ékes szava, a fölhasznált érvek és az előadott idézések egyenesen azt bizonyítják, hogy más nem lehetséges mint — határozat. (Derültség!) Valóban ha a tisztelt szónok beszéde végén nem említi, hogy a fölirás mellett szavaz, mindenki azt hitte volna, hogy a határozat embere ; (Derültség, tetszés) sokan talán még most is azt hiszik, hogy rosszul hallották (Derültség); — midőn a fölirás szót ejtette le ajkairól. Oly nyilatkozat tétetett e házban, melynek értelme körülbelöl az, hogy azok állása könnyebb, kik a határozatot pártolják. Én ezen nézetet nem osztom. A mi helyzetünk nehezebb, nehezebb pedig nem azért, mintha rettegnénk szembeszállni az ellenünk fölhozott vagy fölhozandó érvekkel; nem azért, mintha talán nézetünk szigorún törvényeinkre fektetett alapjában kételkednénk, de nehezebb azért, mert a honnak és e háznak legérdemesebb, legkitűnőbb, legjelesebb férfia véleményével kell küzdenünk. (Helyeslés.) Ez pedig — bár mennyire igazságos legyen is az ügy, a gyakorlati élet nehéz föladatának legnehezebbike ; — mindamellett fölszólalok én is csekély ujoncz e fontos ügyben, fölszólalok pedig azért, mert képviselői kötelességemnek ismerem a jelen perczben minden tartózkodás nélkül nyíltan kimondani elveimet. (Helyeslés.) Tartozom ezzel én — magamnak, választóimnak, és mindenek előtt annak, kit szemeim könyezve nélkülöznek e teremben! A beadott indítványnak első része azt tárgyalja, hogy mit mondjunk? E részben kevés észrevételem van, a mi az indítványban benfoglaltatik oly remekül van fogalmazva, hogy az ellen kifogást alig tehetni; a mit pedig még hozzátenni kívánnék azt Tisza Kálmán tisztelt barátom tüzetesen és helyesen már ki is fejtette. Csak a két fő tárgyat emlitendem tehát, melyet kifejezni mindenesetre szükségesnek tartok. Az első, az elmúlt 12 év sajnos, fájdalmas, az éghez bosszúért kiáltó gyászos története. Nem akarok én aszszonyos panaszra fakadni; nem akarom eljajgatni magunk előtt és magunknak újra fájdalmainkat, de akarom tudatni az egész civilisált világgal, ezen, a történetben példátlan kormányrendszert, mely letiporván legszentebb politikai és magán jogainkat, megsértve az emberiség minden törvénj'eit, a hóhér pallosa vagy a zsoldosok golyói által végeztette ki legjobbjainkat, rablánczokba hurczolá el e haza legjelesebb fiait, elrablá szabadságunkat, alkotmányunkat, vérünket, pénzünket, de még nemzetiségünket és nyelvünket is,— és még ahhoz is nyúlt, mit az emberek legszentebbnek ismernek, a hithez; — elrablá — mondom — mindenünket, csak becsületünket nem, és épen becsületünk parancsolja a vész-korszak fölemlitését, várja azt tőlünk az egész világ, mely — mert chinai falakkal környezve voltunk — csak egyes magán hirek által értesülhetett helyzetünkről, és ennek valódiságáról most meggyőződést szerezni óhajt; várja ezt tőlünk az egész ország, mely reményteljesen nézett a számolás nagy napja elé, melyen képviselői által a világ szine elébe terjesztessék a zsarnokság bűnös eljárása, melyen nyíltan mutattassék ki, mit szenvedett mindent e nemzet törvényes jogaiért, hogy abból elleneink tanulhassák, mit kész még mindent szenvedni inkább, mint hogy azon jogokból csak egy pontot is önön magához hütelenül elengedjen. (Átalános helyeslés.) Tartozunk ezzel végtére magunknak is, hogy azon uj modorú civilisatorok szavát elnémitsuk, kik oly nagyon szeretik a világban kikürtölni, miszerint mi csak elavult formákhoz ragaszkodunk, miszerint ők készítettek el minket kényszerrel oly alkotmány-képességre, mely alkotmánynyal kegyesen megboldogitani szándékoznak. Tartozunk végre és mindenek felett már azért is, nehogy a történteket hallgatásunkkal mintegy szentesíteni látszassunk. (Helyes.) A második nevezetes tárgy viszonyunk a külföldhöz, illetőleg — annak, nem akarom mondani --rokonszenve, de bátran állítom érdeke, Magyarország függetlensége mellett. Vájjon mi érdeke volta külföldnek a praginatica sanctio pártolására? Bizonyára nem más, mintáz, hogy Magyarországnak a személyes unió által a többi osztrák tartományokkal! szövetsége egy erős államnak lett alapja, mely megmentvén Európát örök időkre a török hódításoktól, képesnek látszotta kelet mindig fontosabbá váló ügyében a többi európai hatalmak akármelyikét a túlnyomó befobyásban gátolni. De Ausztria nem erős többé, sőt már alig nevez. hetö nagyhatalomnak. Ha tehát Európában ugyanazon érdekek állnak fenn még, ugy törekednie kell arra Austriát ismét erőssé tenni. Ez pedig csak a népek kiengesztelésével történhetik, mi Magyarországra nézve megint csak függetlensége tökéletes helyreállításával eszközölhető (Helyes). Csak is ily értelemben védheti a külföld ma a pragmatica sanctiót, — máskint Austria fölbomlása után egy uj erős állam felállításáról kellene gondoskodnia. Bekebelezésünket az egységes austriai birodalomba már azért sem engedhetné a külföld, mert Austria része lévén a németszövetségnek, ebben oly túlnyomó erőt nyerne, mely az európai egyensúlyt világosan koczkáztatná. Bekebelezésünk az egységes birodalomba örök időkre tönkre tenné természetes szövetségesünk Némethon szabadságra és egységre czélzó minden törekvését. -— Némethont természetes szövetségesünknek nevezem már csak azért is, mert mind kettőnket az austriai kormány gátol egyedül, századok óta szabadságunk és függetlenségünk elérésében, illetőleg élvezetében. E tárgyhoz többet szólani feleslegesnek tartom, — hivatkozom azon hazafira én is, ki e házban a tekintélyek egyensúlyát fóntartani képes lett volna (Igaz!), — hivatkozom — kimondom azon szent nevet — Teleki Lászlóra! Neve már a múltnak gyász könyvébe van írva, tettei és szavai a világtörténet bírálása alá tartoznak, — Képv, ház nap]. I. köt. , "7