Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-20 - 1861-21
XXI. ülés 1861, május 18-káu. 111 nákságáról s az alkotmányosság ösvényére tépett, de föltételekhez kötötte az alkotmányosság visszaállítását. Mi a föltételeket el nem fogadhattuk, de a tért, mi az alkotmányosságnak a közigazgatás körében megnyílt, azonnal elfoglaltuk s országgyűlést kívántunk, mint az alkotmányosság első postulatumát. Nem azt sürgettük, hogy a nemzet képviselőinek összejöhetése ne gátoltassék, hanem azt, hogy az országgyűlés összehivassák. Midőn hónapok múlva az országgyűlés összehivatott, a választó-kerületek, melyek minket képviselökül megválasztottak, nem azt mondották: „Nincs már tettleges akadály, mely az összejöhek'st gátolná, jöjjetek össze s tanácskozzatok I" hanem határozottan azon országgyűlésre küldöttek, mely a fejedelem nevében april 2-ra hivatott össze. Mi összejöttünk, mint országgyűlés akarnánk működni s azt látjuk, hogy kiegészítve nem vagyunk, mert nincsenek meghíva mindazok, kiknek meghívását a törvény parancsolja, Ki előtt mondjuk el tehát, hogy ez törvénytelenség, kitől követeljük a meg nem hívottaknak törvényszabta meghívását s az országgyűlésnek kiegészítését ? Kétségtelenül attól, ki minket meghívott s azokat meghívni elmulasztotta ; kinek egyedül van tettleg hatalma utólagos meghívás által pótolni a hiányt, kinek meghívása nélkül mi sem volnánk most együtt, s azok sem fognak valószínűleg megjelenhetni. Mi szükségesnek látjuk alkotmányos önállásunk megtámadása ellen fölszólalni s kijelenteni, hogy a birodalmi tanácsban részt venni nem fogunk, szükségesnek látjuk kimondani, hogy a magyar király csak koronázás által lesz törvényes király, a koronázásnak pedig föltételei vannak, miket előbb okvetlen teljesíteni kell. (Helyes!) Ki akarjuk mondani, hogy a parlamentáris kormánynak felelős minisztériumnak életbeléptetése, fölfüggesztett közjogi törvényeink teljes visszaállítása oly föltételek, mik nélkül további egyezkedésekbe nem ereszkedhetünk. (Ugy van! Igaz!) És kinek mondjuk meg mindezeket? Kétségkívül azon tettleg fennálló hatalomnak, mely alkotmányos önállásunkat megtámadta, midőn leglényegesb alkotmányos jogainkat a birodalmi tanácsra akarta átruházni. Annak, ki alaptörvényeinket felfüggesztette, és függőben tartja; ki a felelős minisztériumot ismét fölállitani mindeddig elmulasztotta; annak, ki egyedül bir tettleg hatalommal az alkotmányosság mindezen postulatumait teljesíteni. Tudjuk, érezzük, hogy abnormis helyzetben vagyunk. A nemzet óhajt ezen abnormis helyzetből békés utón kivergődni, s ha mindezeket csak magunk között panaszoljuk el, de azzal, ki egyedül képes az abnormis helyzetet törvényessé átváltoztatni, még csak szóba sem állunk (Helyes!) s a békés orvoslásnak még csak megkezdhetését sem kisértjük meg, azt hiszem, nem cselekszünk a haza érdekében. Nem ismeretlen előttem némelyeknek azon ellenvetése, hogy miután Ö Felsége V. Ferdinánd 1848. dec. 2-dikán csak az ausztriai császári koronáról mondott le, s a levélben Magyarország külön megemlítve nincs, e lemondás Magyarországra ki nem terjedhetvén, Ö Felsége Ferencz József a magyar trónra nézve még nem valóságos koronaörökös, s igy az ország véle fölirat által közvetlen érintkezésbe nem teheti magát. Ha érdekünkben volna, helyzetünket ujabb bonyodalmakkal nehezíteni, azt e téren egy időre könynyen tehetnénk, mert magyar közjogi szempontból a lemondás formájában csakugyan hiányos. De vizsgáljuk elfogultság nélkül: mi czélt, mi hasznot érünk el a honra nézve, ha e formahiány miatt előre határozottan lehetetlenné teszünk minden érintkezést a fönnálló hatalommal ? Senki, úgy hiszem, kételkedni nem fog azon, hogy Ö Felsége V. Ferdinánd, midőn a császári koronáról lemondott, azzal együtt Magyarország koronájáról is le akart mondani. Kétségtelen az is, hogy ezen szándékát tettleg Magyarországra is végrehajtotta, s nem gondolom, hogy valaki lehetőnek tartsa, miszerint V. Ferdinánd a magyar trónt ismét elfoglalja. A sanctio pragmatica tehát Ö Fenségének Ferencz Károlynak s ennek lemondásával Ö Felségének Ferencz Józsefnek nyitotta meg a magyar koronára nézve is az örökösödést. Ha mi azt jelentenénk ki, hogy V. Ferdinánd lemondása az emiitett formahiány miatt érvénytelen Magyarországra, de érvényes az örökös tartományokra, egyenes összeütközésbe jönénk a sanctio pragmaticával, mely határozottan azt mondja : hogy az örökösödésnek megállapított elsőszülöttségi rendje szerint, mind Magyarországban, mind az örökös tartományokban ugyanazon egy fejedelmet illeti az uralkodás. Ha pedig a sanctio pragmatica fönemlitett rendelete nyomán azt akarnánk vitatni, hogy mivel a lemondás formahiány miatt Magyarországra nézve érvénytelen, az örökös tartományokban pedig más fejedelem nem lehet, mint ki a sanctio pragmatica értelmében Magyarországban uralkodik, érvénytelen az az örökös tartományokra nézve is: összeütközésbe jönénk az örökös tartományok kétségtelen jogaival és az európai diplomatiával, mely V. Ferdinándnak lemondását és Ö Felségének Ferencz Józsefnek a császári trónra léptét ünnepélyesen elismei'te, s vele mint osztrák császárral szerződéseket, szövetségeket, békealkukat kötött. A helyett tehát, hogy a lemondás érvénytelensége s annak közjogi következései fölött helyzetünket nehezítő, de positiv czélra nem vezető vitatkozásokba bocsátkoznánk: czélszerűbb leend a már megtörtént s többé meg nem másítható lemondásnak formahiányát következményeiben az ország jogaira nézve kártalanná tennünk oly módon, mint azt felolvasott javaslatomban előadtam. Némelyek azon véleményben vannak , hogy miután a magyar király csak a koronázás által lesz az 28* r <2
