Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-20 - 1861-21

XXI. ülés 1861. május 13-kán. 105 Isten ugy akarta, hogy szenvedjünk, de ne csüggedjünk s hűtlenek ne legyünk önmagunkhoz; és ugy akarta, hogy a fejedelmet tizenkét évi tapasztalás végre meggyőzze, miként a korlátlan hatalom absolut rendszere nem vezetheti a birodalom népeit boldogságra, de veszélybe döntheti a trónt és birodalmat. Ekkor Ö Felsége az eddig követett absolut rendszert félrevetve, át kivánt lépni az alkotmányosság ösvényére s népeinek kezeibe akarta letenni saját sorsukat. Összegyültünk mi is, mint a magyar nemzet képviselői, hogy alkotmányos működésünket ismét megkezdjük s első lépésünk fájdalmas felszólalás, nem a múlt idők szenvedései miatt, mert azokra fátyolt vetünk, hanem azon jogtalanságok miatt, mik most is fönállanak, s miknek azonnali elhárítása nélkül sem alkotmányunk visszaállítását, sem átalában az alkotmányosságot lehetőnek nem tartjuk. (Helyes!) Alkotmánj^os életünknek s nemzeti létünknek alapföltétele az országnak törvényes önállása és függetlensége. Első és legszentebb kötelességünk tehát: minden erőnket, minden tehetségünket arra forclitani, hogy Magyarország Magyarország maradjon s alkotmányszerü önállása és függetlensége sértetlenül fónntartassék. (Átalános helyeslés.) És midőn ezen önállás lényegében megtámadtatik, midőn azt veszély fenyegeti, nem ismerünk teendőink között fontosabbat, nem ismerünk sürgetőbbet, mint az ily megtámadás ellen haladék nélkül fölszólalni. Meg van támadva országunk alkotmányos önállása már az első lépésben, melyet Ö Felsége az alkotmányosság ösvénye felé irányzott: meg van támadva azáltal, hogy a magyar alkotmányosság viszszaállitása csak föltételesen s leglényegesebb kellékeinek kivételével igértetík; meg van támadva az oet. 20-dikán kiadott diplomában , melyet alapul vesz föl az országgyűlést megnyitó beszéd is. (Átalános helyeslés.) Meg akarja végkép fosztani ezen diploma Magyarországot azon ősi alkotmányos jogától, hogy a közadónak és katonaállitásnak minden kérdéseit, egész terjedelmükben saját országgyűlésén határozhassa el; kiveszi a nemzet kezéből azon jogot, hogy legfontosabb anyagi és közjogi érdekei fölött királyával egyetértőleg önmaga hozhasson törvényeket. Pénz- és hitelügy, hadügy, vám és kereskedelem, ezen leglényegesebb kérdései a nemzet politikai életének, egy közös birodalmi tanács alá rendeltetnek, hol azok fölött Magyarországra nézve is egy, többségében idegen hatalom, nem magyar szempontból, nem magyar érdekek szerint intézkednék. És a közigazgatás terén is függővé teszi ezen diploma Magyarország kormányzatát az osztrák kormányzattól, oly kormányzattól, mely nem is felelős, de ha felelős volna is, nem felelne Magyarországnak, hanem a birodalmi tanácsnak, hol a mi érdekeink, midőn azok az ö érdekeiktől eltérnek, a többségnél aligha elegendő biztosítékot találnának. (Helyes.) Ha ezen eszme tettlegesen életbelépne, Magyarország nem lenne többé önálló sem törvényhozásában, sem kormányzatában, hanem legfontosabb érdekeire nézve alatta állana az Osztrákbirodalom közös törvényhozásának s kormányzatának; egyszóval, csak névre volna Magyarország, tettleg pedig osztrák provinczia. (Ugy van!) A hatalomnak ezen ellenünk s alkotmányos önállásunk ellen intézett jogtalan törekvése nemcsak törvényeinkkel ellenkezik, hanem egyenesen megtámadja magát a sanctio pragmaticát, azon állami alapszerződést, mit a magyar nemzet 1723-ban az uralkodó házzal kötött. Őseink, midőn az emiitett évben Magyarország koronájára nézve a Habsburgház nöágára is átruházták az örökösödést, ahhoz határozott föltételeket kötöttek. Kimondották, hogy Magyarországon is szintúgy, mint az örökös tartományokban, az elsőszülöttség sora tartassék meg, s ennélfogva mind Magyarországban, mind az örökös tartományokban, az uralkodó háznak ugyanazon tagját illesse a trón. Kimondották mind Magyarországra és a magyar korona országaira, mind az örökös tartományokra nézve együtt és viszonosan az elválaszthatatlan és feloszthatatlan birtoklást, mert sem III. Károly, sem Magyarország, sem az örökös tartományok nem akarták, hogy jövendőben a fejedelem föloszthassa gyermekei között tartományait, mint ez korábban gyakran és még I. Ferdinánd alatt is megtörtént. De midőn az elválaszthatlanság és föloszhatatlanság elvét a birtoklásra nézve megalapították, azt az országlatnak és kormányzatnak se formájára, se lényegére ki nem terjesztették, sőt ellenkezőleg: világosan kikötötték a 2-ik czikknek 9. szakaszában, hogy a nőágnak ekkép elfogadott örökösödésére is kiterjesztessék az 1715-ki 3-ik törvényczikknek rendelete, mely szerint a nemzet biztosíttatik, hogy a fejedelem Magyarországban soha másként országlani s kormányozni nem fog, mint az országnak alkotott és jövendőben alkotandó világos törvényei szerint. Kikötötték határozottan azt is, hogy a király az ország jogait, szabadságát, törvényeit köteles leend mindenkor megtartani, uralkodásra léptekor magát megkoronáztatni, királyi hitlevelet kiadni s a koronázási hitet letenni. (Helyes!) A sanctio pragmatiea tehát Magyarország önállását, függetlenségét világosan fönntartotta, a nemzet ezen jogához minden időben szorosan ragaszkodott, s ezen föltétel mellett szállott a magyar korona minden magyar királyra, ki a sanctio pragmaticának megkötése óta Magyarország trónjára lépett. Csak II. József császár volt III. Károly maradékai közöl, ki magát meg nem koronáztatta s uralkodott absolut hatalommal, de Magyarország törvényes királyának soha el nem ismertetett, s nemcsak törvényhozási s közigazgatási rendeletei, miket élte végnapjaiban maga is visszavont, hanem a magánosok részére kiadott adománylevelei s privilégiumai is, törvény által érvényteleneknek nyilváníttattak, mint ezt az 1790. évi 32. törvényczikkely bizonyítja. (Átalános helyeslés.) Képv, ház napi, I, köt, * 7