Országgyűlési irományok, 1985. III. kötet • 59-74. sz.
1985-60 • A mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat és indokolása
- 4 előállitók saját gyártmányfejlesztésére is. Ebben az esetben az élelmiszer minőségét az előállító* alakit ja ki. Mindhárom esetben az előállított élelmiszer minőségére vonatkozó adatokat - elsősorban az ellenőrzés céljára - az előállítónak gyártmánylapon kell rögzítenie. /A 7. §-hoz/ A fogyasztói érdekek védelme szükségessé teszi a hamisított élelmiszer fogalmának meghatározását annak érdekében, hogy az előállító elkerülhesse, a hatósági ellenőrzés pedig megakadályozhassa e termékek előállítását és forgalmazását. A tervezet a hamisitás leggyakoribb és legáltalánosabb formáit foglalja össze, a lényeges mértékű minőségrontást, az élelmiszer közismert jellegének megváltoztatását, és az élelmiszer hibájának elleplezesét. Ezek megállapitása, igy a minőségrontás lényeges mértékének megállapitása is hatóságiszakmai feladat. A tervezet külön foglalkozik a fogyasztók megtévesztésének tilalmával. A tervezet szerint nemcsak a valótlan tájékoztatás, hanem az élelmiszerrel kapcsolatos különböző lényeges adatok eltitkolása is tilos. /A 8. §-hoz/ Hazánk rendszeresen részt vesz az élelmiszerek előállításával, minőségével foglalkozó nemzetközi szervezetek /KGST, Nemzetközi Codex Alimentarius Bizottság stb./ munkájában. Az élelmiszerekről szóló törvény alkalmazása során különös jelentőséggel birnak ezeknek a szerveknek a határozatai, ajánlásai, melyek a nemzetközi élelmiszer forgalomban egyre szélesebb körben alkalmazásra kerülnek, és amelyek a versenyképességünket biztositó magas minőségi szintet jelölik meg. Ezek összegyűjtése,kiegészítve a szabványokkal, az elterjedt helyes termelési gyakorlattal, a hazai és egyéb nemzetközi tapasztalatokkal