Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-26 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről
131 1. A törvényi rehabilitáció intézményétől a tőkés államok törvényhozása idegenkedik. Ennek az idegenkedésnek nyomait viseli magán az 1940. évi magyar rehabilitációs töivény is, amikor aránytalanul szűk terel enged a törvényi rehabilitáció számára. Ez az óvatosság természetszerű folyománya annak, hogy a burzsoá állam elnyomóként áll szemben a dolgozók nagy tömegeivel, nem bízik polgáraiban. Ezért a rehabilitáció intézményét kivételes kedvezménynek tekinti, amelyben csak egyéni vizsgálat alapján részesíthető az elítélt. A szocialista állam ezzel szemben a fejlődés törvényszerű irányát látja abban, hogy az állampolgárok a szocialista öntudat mind magasabb fokát érik el. e fejlődés az előbb társadalomellenes magatartás miatt megbüntetett egyének túlnyomó többségénél is érvényesül, különös tekintette] arra, hogy a szocialista büntető igazságszolgáltatás egyik fontos célkitűzése éppen a bűncselekményt elkövetők megjavítása. Ez a szemlélet tehát, amely az elítéltek megjavulását nem kivételnek, hanem törvényszerű szabályos folyamatnak tekinti, a kevésbé súlyos bűncselekményt elkövetett elítéltekről eleve feltételezi, hogy bizonyos idő eltelte után újból a társadalom teljes értékű tagjai lesznek. A javaslatot elvi megfontolás vezeti, amikor a törvényi rehabilitáció kereteit — bizonyos kisebb eltérésektől eltekintve — egyezően szabja meg hatályos jogszabályunkkal, az 1959. évi 39. sz. tvr-rel, mely ezeket — a Btá. eredeti szabályozásával szemben — lényegesen bővítette. A törvényi rehabilitáció körének kiterjesztését — a Btá. eredeti szabályozásához képest — a kifejtett elvi szempont mellett egy másik, inkább gyakorlati jellegű megfontolás is követelte. A Btá. eredetileg mindössze két, egészen kivételes esetben engedett törvényi mentesítést (66. §), s az előzetes bírói mentesítés körét igen szűkre szabta (a bírói gyakorlat ez utóbbi lehetőséggel is csak ritkán élt). Az utólagos bírói rehabilitációt pedig igen hosszú határidő elteltétől tette függővé (a büntetés kiállásától számított öt, illetve tíz év). Ennek a helyzetnek két hátrányos gyakorlati következménye volt : a) Bár a kisebb jelentőségű elítélésekkel kapcsolatban a szocialista jog- és társadalomszemlélet vélelmezi a bizonyos idő utáni megj avulást, az elítélt az 1959. évi 39. sz. tvr. előtt mégis kénytelen volt magát az utólagos bírói rehabilitáció eljárásának alávetni, a bíróság pedig kénytelen volt az ezzel járó hosszadalmas munkát ilyen esetekben is elvégezni, mert az elítélt csak ezen a módon mentesülhetett a büntető ítélet következményei alól. b) A csekélyebb büntetésre ítélt személyek azonban rendszerint nem várták meg a bírói A törvényi mentesítés A 80. §-hoz rehabilitációhoz szükséges hosszú idő elteltét, hanem már előbb, kegyelem útján mentesítésért folyamodtak. Az általában méltánylásra érdemes ilyen kérvények tömege niég az előbbinél is nagyobb munkaterhét jelentett, most már a Népköztársaság Elnöki Tanácsa és az Igazságügyminisztérium számára is. Az utóbbi jelenség azt a veszélyt hordta magában, hogy a kegyelmi rehabilitáció, amely lényegénél fogva csak kivételes intézkedés lehet, tömegjelenséggé, szabállyá i^ílik. A törvényi rehabilitáció kiterjesztése alkalmas eszköznek bizonyult arra, hogy az említett aránytalanságokat kiküszöbölje. Egyrészt megszüntette a bírói rehabilitáció elvileg meg nem alapozott túlsúlyát, másrészt pedig fokozatosan vissza- áIlitja a kegyelmi mentesítés kivételes jellegét. Ebbe az irányba hat a javaslat rendezése azzal is, hogy megszünteti a törvényi és a bírói mentesítés egymást részben fedő voltát, konkurreneiáját. (Ezt közelebbről a 81. § indokolása tárgyalja.) ■1. Bár a 80. § nem mondja ki, a 83. § (1) —(3) bekezdéseinek egybevetéséből kitűnően a törvényi mentesítés előfeltétele mindenekelőtt az, hogy az ’ elítélt cselekményének elkövetésekor büntetlen előéletű legyen, vagy — ha nem büntetlen — előbbi elítélése legfeljebb a 80. § (1) bekezdésének b)—e) pontjaiban felsorolt valamely enyhébb büntetésre szóljon. Törvényi mentesítésről továbbá csak viszonylag enyhébb büntetések eseteiben beszélhetünk. A javaslat — a hatályos joggal egyezően — a következő büntetéseknél enged törvényi mentesítést : Elsősorban pénzfőbüntetés és javító-nevelő munka kiszabása esetén kell feltételezni mindazokat az előnyös körülményeket, amelyek az elítélt könnyebb megjavít hat óságára utalnak. De még a szabadságvesztés kisebb — egy évet túl .nem haladó — mértéke is indokolttá teszi, hogy az ilyen elítéltek — ha javulásuknak törvénytisztelő életmóddal tanújelét adták — büntetésük kiállása után bizonyos idő elteltével megszabadulhassanak a büntetett előélet bélyegétől. 3. Az elítélés legenyhébb esetében — amikor a pénzfőbüntetés végrehajtását felfüggesztették — a törvényi mentesítés időpontja: az ítélet jogerőre ( emelkedésének napja. Ilyenként sem a büntetés végrehajtásának, sem a végrehajthatóság megszűnésének napja nem jelölhető meg. Ha pedig — a d) pont mintájára — a próbaidő eredményes leteltének napján állna be a mentesítés, akkor a felfüggesztett pénzbüntetésre ítélt személy, rehabilitáció szempontjából, hátrányosabb helyzetbe kerülne, mint az, akinek a pénzbüntetését nem függesztették fel (ez utóbbi ugyanis akár az ítélet jogerőre emelkedésének a napján is megfizetheti a büntetést, s ezzel törvényi mentesítése nyomban beáll). Hogy e visszásságot kiküszöbölje, a javaslat — a hatályos joggal egyezően — úgy rendelkezik, hogy' a pénzfőbüntetés végrehajtásának felfüggesztése esetében a mentesítés az ítélet jog
