Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-26 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről
127 munkát szabadságvesztésre változtatják át (44. §), az összbüntetésbe foglalásnak már helye van. Szabadságvesztés és javító-nevelő munka egymás utáni végrehajtása ugyanis kizárt. Mint a XII. számú büntető elvi döntés indoklása kifejti, „az olyan személyt illetően, akivel szemben bizonyos bűncselekménye miatt börtönbüntetést kellett kiszabni és kell még végrehajtani, nem lehet feltételezni, hogy egy másik bűncselekményével kapcsolatosan a büntetés célját szabadság- elvonás nélkül, börtön helyett javító-nevelő munkával is el lehetne érni”. Ez az okfejtés változatlanul helyes a javaslat büntetési rendszere mellett is, amelyben a javító-nevelő munka nem a szabadságvesztést helyettesítő, hanem önálló büntetési nem. Ha tehát valaki szabadságvesztéssel és javító-nevelő munkával büntetett bűncselekményt is elkövetett, és a cselekményeit nem egy eljárásban bírálják el, éppen az összbüntetésbe foglalás fogja vele szemben lehetővé tenni a megfelelő szabadságvesztés megállapítását. Ez a szabályozás megfelel a halmazati büntetés kiszabására vonatkozó annak a szabálynak is, amely szerint a halmazati büntetést a bűnhalmazatban levő bűntettek közül a legsúlyosabbra megállapított büntetés alapulvételével kell kiszabni [66. § (1) bek.]. Ha pedig a javító-nevelő munkát változtatják át szabadságvesztésre, akkor szabadságvesztés és felfüggesztett szabadságvesztés találkozásáról van szó, amikor is az összbiintetés felfüggesztésének nincs helye (74. §). Ha a bíróság javító-nevelő munkát szabadság- vesztéssel foglal összbüntetésbe, lényegében a javító-nevelő munkát szabadságvesztésre változtatja át. Tízért a 44. § (2) bekezdésében megállapított átszámítás itt is alkalmazásra kerül. A már végrehajtott javító-nevelő munka szabadság- vesztésre való átszámítása és összbüntetésbe foglalásának azonban nincs helye, mert ez kétszeres büntetést jelentene (vö. a XII. sz. büntető elvi döntés indoklásával). A halmazati büntetésre vonatkozó szabály (66. §) szerint, ha a törvény az egy ítéletben elbírált bűntettek egyikét szabadságvesztéssel, másikát pedig javító-nevelő munkával fenyegeti, a halmazati büntetés kiszabásánál a szabadság- vesztést tartalmazó büntetési tétel az irányadó, és ennek felső határát nem lehet feljebb emelni (absorbció). A 73. § (3) bekezdése értelmében pedig: ha valamennyi bűntettet a legkorábban hozott ítélet jogerőre emelkedése előtt követték el, az összbüntétést olyan mértékben kell meghatározni, mintha valamennyi bűntettet egy eljárásban bírálták volna el, és azokra halmazati büntetést szabtak volna ki. Téves lenne ennek az utóbbi szabálynak olyan értelmezése, hogy össz- büntetés esetében — ha a két találkozó büntetés egyike szabadságvesztés, másika pedig javító- nevelő munka — a javító-nevelő munka az absorbció szabálya folytán beolvad a szabadság- vesztésbe, tehát az összbüntetés mértéke azonos lenne az összbüntetésbe foglalandó szabadság- vesztéssel. Összbüntetés esetében ún. absorbció csak akkor érvényesülhet, ha a súlyosabb büntetés valamilyen oknál fogva — pl. mert azonos az Illető büntetési nem legsúlyosabb mértékével — tovább nem emelhető. Általában tehát szabadság- vesztés és javító-nevelő munka találkozása esetén is a 73. § (2) és (3) bekezdése szerint kell megállapítani a szabadságvesztés mértékét. A 73. § (3) bekezdésében foglalt szabály tehát mindössze azt eredményezi, hogy abban az esetben, ha mindkét bűntettet az első ítélet jogerőre emelkedés előtt követték el, az összbüntetés mértéke nem haladhatja meg az alkalmazott súlyosabb büntetési tétel felső határát sem; absorbció tehát csak akkor érvényesül, ha az összbüntetésbe foglalandó szabadságvesztés-büntetést a bíróság az alapul fekvő büntetési tétel maximumában szabta ki. Javító-nevelő munkának szabadságvesztésre történt átváltoztatása esetén megdőlt az a feltevés, amelynek alapján a bíróság a vagylagos törvényi büntetési tétel enyhébb változatát alkalmazta. Ezért ebben az esetben az összbüntetésbe foglalás szempontjából úgy kell eljárni, mintha a bíróság már eredetileg szabadságvesztést szabott volna ki [75. § (3) bek.]. Több javító-nevelő munka találkozása esetén a munkabérből való levonás mértékének meghatározásánál a javaslat a legrugalmasabb megoldást követi ; a dolog természetéből következik, hogy a találkozó ítéletekben megállapított legalacsonyabb és legmagasabb mérték határai közt kell a levonás mértékét meghatározni [75. § (4) bek*,]. A 76. §-koz Régi büntető törvénykönyvünk a mellékbüntetések (utólagos) összbüntetésbe foglalását nem ismerte. Hazai jogunkban elsőnek a Btá. tartalmaz erről rendelkezéseket. A Btá. 61. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy a külön ítéletekkel kiszabott pénzbüntetéseket összbüntetésbe foglalni nem lehet; e § (4) bekezdése a külön ítéletekkel kiszabott pénzbüntetéseket behajthatatlanság esetén helyettesítő szabadságvesztések összbüntetésbe foglalásáról rendelkezik, lényegében a börtön- főbüntetés összbüntetésbe foglalása elveinek megfelelően. A 60. § (3) bekezdése szerint a többi mellékbüntetést (utólagos) összbüntetésbe foglalás esetében is a bűnhalmazat büntetésére megállapított rendelkezések (59. §) megfelelő alkalmazásával kell kiszabni ; az 59. § pedig úgy rendelkezik, hogy ugyanolyan mellékbüntetést (az elkobzás kivételével) csak egyszer, mégpedig a legsúlyosabb cselekmény miatt lehet kiszabni. E szabályok összevetéséből kitűnik, hogy a Btá. a vagyoni jellegű mellékbüntetések tekintetében a kumuláció, az egyéb mellékbüntetések tekintetében pedig (a javaslat eltérő szabályozása folytán tárgytalanná vált elkobzást nem érintve) az absorbció alapján áll.
