Országgyűlési irományok, 1958. I. kötet • 1-38. sz.
1958-4 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről
122 korlásának módját közvetlenül keretező rendelkezésről van szó, tette indokolttá a szabály felvételét, a bevezető és alapelvszerű rendelkezések közé. A témával való kapcsolata folytán ezen a helyen kell említést tenni arról, hogy — szemben az 1928-as javaslattal és több burzsoá törvénykönyvvel, továbbá az 1950. évi lengyel általános rész 5. cikkével — a javaslat a jóhiszeműség vélelmét általános érvénnyel nem mondja ki, A jóhiszeműségről és tisztességről (bona fides, Treu und Glauben) rendszerint a törvénykönyvek élén rendelkező szabály ugyanis olyan „generálklauzula”, amely ugyan adott ügyben, esetileg méltányos érdekek védelmére is hasznosítható, egészben véve azonban az önkényes „bírói jogalkotásnak”, a szabadjogi ítélkezésnek alkalmas eszköze, funkcióját tekintve pedig a tőkések egymással szembeni védekezésének egyik jogi módszere. A jóhiszeműség fogalmával — főleg a „Tulajdonjog” c. részben — természetesen a javaslat is operál, sőt adott esetekben, ahol ezt a jogviszony megfelelő lebonyolítása megkívánja, a jóhiszeműséget vélelmezi is, mint pl. a birtokvédelem körében. A népi demokrácia körülményei között a szerződési viszonyok körében azonban a gyakran elmosódó, bizonytalan értelmű „jóhiszeműség és tisztesség” kategóriák helyébe mindinkább a szocialista együttműködésről rendelkező szabályok, elvek lépnek. A jóhiszeműség vélelmének általános kimondása emellett bizonyos fokig ellentétes lett volna a javaslat felelősségszigorító tendenciájával is, amely most már a szerződésen kívüli károkozások körében is a „vétkesség vélelme” konstrukcióján alapul. A javaslat — miután meghatározta, hogy pozitív irányban milyen magatartást vár el a felektől — leszögezi, hogy a joggal való visszaélés minden formájában polgári jogilag tiltott magatartás (5. § (i) és (2) bek.). Ez a szabály kapcsolódik a 2. § (2) bekezdéséhez, amely szerint csak a rendeltetésüknek megfelelően gyakorolt jogok érvényesülhetnek, továbbá a 4. § (1) bekezdéséhez is, amely az egyéni érdekeknek a társadalmi érdekekkel való összhangba hozatalát rendeli el. Gátolja azt, hogy a tételes jog egyes szabályait, az ezekből származó jogokat akár társadalmigazdasági összefüggéseitől, akár a polgári jog egészétől elszakítsák, formalisztiku- san fogják fel, és ezáltal a jogosnak látszó, de valójában jogtalan magatartást jogi védelemben részesítsék. A joggal való visszaélés tilalma kizárja azt, hogy valaki jogait mások bosszantására vagy éppenséggel megkárosítására érvényesíthesse anélkül, hogy e jogok érvényesítéséhez törvényes érdekei fűződnének. Gátat vet annak, hogy valaki jogai gyakorlásával vagy jogai gyakorlásának kilátásba helyezésével mást megzavarjon. Védelmet nyújt az ellen, hogy valaki jogosultsága gyakorlását vagy nem gyakorlását erkölcstelen módon más megzsarolására használja fel. A joggal való visszaélésnek nem fogalmi eleme az, hogy mások alanyi jogai szenvedjenek csorbát, hanem elegendő az alanyi jogként kifejezetten ki nem épített törvényes érdek sérelme is (pl. lakáscsere visszaélésszerű meggátlása). A jogoknak pusztán öncélú, de a társadalmi érdekekkel vagy mások jogos érdekeivel ellentétbe nem kerülő módon való gyakorlása azonban még nem visszaélés a joggal. Joggal való visszaélésre elvileg minden olyan esetben sor kerülhet, amikor alanyi jogok gyakorlásáról van szó. A javaslattal tehát ellentétes az olyan szemlélet, amely meghatározott jogosultság vonatkozásában fogalmilag eleve kizárja a joggal való visszaélés lehetőségét. A joggal való visszaélés megállapítását egyébként a javaslat objektív ismérvektől teszi függővé. Ez — a burzsoá jogszemlélettel szemben — azt jelenti, hogy a magatartás elbírálásánál nem a visszaélő fél személyes belső és rendszerint rejtett szándéka a döntő, hanem az, hogy ez a magatartás objektíve a társadalmi érdekeknek vagy mások jogilag védett érdekeinek a sérelmére vezet-e vagy sem. Emellett a javaslat megkönnyíti a jogalkalmazás munkáját azzal, hogy példálódzó jelleggel
