Országgyűlési irományok, 1953. I. kötet • 1-42. sz.

1953-4 • Törvényjavaslat a Magyar Népköztársaság bírósági szervezetéről

4. szám. 17 getlenség és nyilvánosság elvét, továbbá azt, hogy a magyar nyelv nemtudása miatt senkit hátrány nem érhet és hogy a vádlottat a bírói eljárás során megilleti a védelem joga (6 — 7. §). A továbbiakban a javaslat lényegesen egyszerűbbé és következetesebbé teszi a bírósági tanácsok összetételét. Kimondja, hogy a bíróságok elsőfokon egy hivatásos bíróból és két népi ülnökből álló tanácsokban, másodfokon pedig három hivatásos bíróból álló tanácsokban ítélkeznek. Ez a rendelkezés megszünteti azt a korábbi helyzetet, amely szerint különböző bíróságok különböző számú bíróból álló tanácsokban ítélkeztek. Ugyancsak egységesen állapítja meg azt az elvet, hogy az elsőfokú eljárásban a bíróság a hivatásos bírák mellett népi ülnökök részvételével tárgyal, a másodfokú eljárásban pedig csak hivatásos bírák bevonásával. Ez a rendelkezés arra vezethető vissza, hogy míg az elsőfokú eljárásban a bíróság tevékenysége igen nagy mértékben a tény állás felderítésére és helyes megítélésére irányul, addig a másodfokú eljárásban a bíróság feladata túlnyomórészben a jogi megítélés felülvizsgálata. A másodfokú eljárásnak ezt a jellegét aláhúzza a javaslat 14. §-ának (3) bekezdése, amely — korábbi jogunkkal ellentétben — kimondja az ú. n. »kasszatorius« fellebbezési eljárás alapelvét : a másodfokú bíróságnak elsősorban az a feladata, hogy a rendelkezésre álló anyag alapján - tehát újabb bizonyítás felvétele nélkül — felülvizsgálja az elsőfokon hozott határozat törvényességét és megalapozottságát. A népi ülnököket egyébként az ítélkezésben ugyanazok a jogok illetik és ugyanazok a kötelességek terhelik, mint a hivatásos bírákat (8. §). A 9. § az Alkotmány 39. §-ának megfelelően fontos alapelvet állapít meg : kimondja, hogy a bírói tisztségeket — a hivatásos bírói és népi ülnöki tisztségeket egyaránt — választás útján töltik be. Az Alkotmánynak erre irányuló rendelkezése eddig csak a népi ülnökök tekintetében került végrehajtásra. A bírói tisztségek választás útján való betöltésére vonatkozó szabályt részletesebben kifejti a 10. §, amely kimondja, hogy a bírónak és népi ülnöknek olyan büntetlen előéletű magyar állampolgárok választhatók meg, akiknek választójoguk van és 23. életévüket betöltötték,— a 19. §, amely szerint a járásbíróságok bíráit és ülnökeit az igazságügyminiszter jelölése alapján a járási (városi, városi kerületi) tanács választja három évre — a 27. §, amely a megyei bíróságok bíráinak és ülnökeinek választását a megyei (budapesti városi) tanácsra bízza, — a 36. §, amely úgy rendelkezik, hogy a különbíróságok bíráit és ülnökeit az igazságügyminiszter és a honvédelmi, illetőleg a közlekedés- és postaügyi miniszter együttes jelölése alapján a Népköztársaság Elnöki Tanácsa választja, végül a 40. §, amelynek értelmében a Legfelsőbb Bíróság bíráit és ülnökeit az országgyűlés választja ötévi időtartamra. E rendelkezéseket kiegészíti a 15. §, amely a bírák és ülnökök visszahívásáról rendelkezik. Büntetőjogi felelősségre vonásukra csak a legfőbb ügyésznek a Népköztársaság Elnöki Tanácsának jóváhagyásával tett indítványa alapján kerülhet sor (16. §). A javaslat 14. §-a kimondja, hogy valamennyi bíróság elsőfokon hozott határozatát — a Legfelsőbb Bíróság határozatainak kivételével — az érdekeltek megfellebbezhetik. Az ügyész az elsőfokú határozatok ellen fellebbezési óvást emelhet. A meg nem fellebbezett, illetőleg a másodfokú határozatok ellen a törvényesség érdekében a legfőbb ügyész és a Legfelsőbb Bíróság elnöke törvényességi óvást emelhet a Legfelsőbb Bíróságnál. A bíróságok ítélkezése tekintetében elvi irányítást a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága gyakorol (41. §), egyébként a bíróságok működése felett a felügyeleti jog az igazságügyminisztert illeti meg (17. §). 2. A II. fejezet a járásbíróságokról rendelkezik. A javaslat kimondja, hogy a büntető és polgári ügyekben elsőfokon általában járásbíróságok, illetőleg városi és