Országgyűlési irományok, 1949. II. kötet • 52-68. sz.

1949-56 • Törvényjavaslat a polgári perrendtartásról

56. szám. Törvényjavaslat a polgári perrendtartásról. (Előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából kiadatott az országgyűlés jogi bizottságának.) ELSŐ RÉSZ. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. ALAPVETŐ ELVEK. A törvény célja. 1. §. Ennek a törvénynek az a célja, hogy a bíróságok előtti eljárásban az állampolgárok személyi és vagyoni jo­gaival, továbbá az állam és az egyéb jogi személyek vagyoni jogaival kap­csolatban felmerült jogviták eldöntését az anyagi igazság alapján biztositsa. A per meg*nditasa. — Az ügyész per­beli jogai. 2. §. (i) A bíróság a polgári jog köréf ben felmerült vitát csak erre irányuló kérelem esetén bírálja el. Ilyen kérel­met rendszerint a vitában érdekelt fél terjeszthet elő. Az állam és az egyes dolgozók érdekében azonban az ügyész is jogosult polgári pert indítani vagy a megindított perben, annak bármely szakában s bármelyik fél érdekében fellépni. («) Kiskorút illető tartási követelés érvényesítése iránt a gyámhatóság, az anyakönyvvezető, valamint az anya­és csecsemővédelmi szervek is indít­hatnak a kiskorú érdekében keresetet. Az anyagi igazság érvényesülésének biztosítása. 3. §. (i) A bíróságnak az a feladata, hogy a jelen törvény céljának (1. §) megfelelően az anyagi igazság kideríté­sére törekedjék. A bíróság evégett hiva­talból gondoskodik arról, hogy a felek a perben jogaikat helyesen gyakorolják és perbeli kötelességeiknek eleget te­gyenek. A bíróság köteles a feleket a szükséges tájékoztatással ellátni és őket jogaikra, illetőleg kötelességeikre figyelmeztetni. (s) A bíróság hivatalból gondoskodik a pereknek alapos és egyben gyors tárgyalásáról. 4. §. A bíróság a felek által előter­jesztett kérelmekhez és jognyilatko­zatokhoz általában kötve van. A jog­ról való olyan lemondást azonban, amely a fél méltányos érdekeivel nyil­vánvalóan ellentétben áll, a bíróság akkor sem köteles figyelembe venni, ha a fél azt a bíróság tájékoztatása és figyelmeztetése ellenére is fenntartja. (66) 1

Next

/
Thumbnails
Contents