Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.

1949-39 • Törvényjavaslat a büntetőtörvénykönyv általános részéről

39. szám. 171 méltányolhatok, mint hogyha a törvényes képviselő által elkövetett indítványi bűntett hivatalból lenne üldözendő. Minden bűncselekmény, még ha vagyoni kárt okoz is, egyben a sértett személyiségét érinti. Éppen ezért a bűncselekmény megbüntetésére irányuló indítvány előterjesztésének joga a sértett személyéhez, nem pedig vagyoni érdekköréhez, fűződő jogosítvány. Erre való figyelemmel, ha a magánindítványra jogosult sértett az indítványi határidő eltelte előtt meghal, anélkül, hogy az indítványt előterjeszthette volna, az indítvány előterjesztésének joga a 29. §-ban felsorolt hozzátartozóira, tehát legközelebbi rokonaira száll át, akik nem szükségképpen azonosak az örökösökkel. A 22. §-hoz. A magánindítvány határideje ezidőszerint három hónap. Ez az időtartam túlhosszú : egy hónap bőven elegendő ahhoz, hogy a sértett alaposan megfontolhassa : kívánja-e a bűncselekmény üldözését. A 22. § (i) bekezdése tehát egy hónapi határidőt ad a sértettnek a magánindítvány előterjesztésére. Ezt a határidőt attól a naptól kell számítani, amelyen a magánindítványra jogosult a bűncselekmény elkövetőjének kilétéről tudomást szerzett. Mindaddig, amíg a sértett az elkövető személyéről nem szerzett tudomást, bár ha a bűncselekményről tudomást nyert is, — még nincs abban a helyzetben, hogy a magánindítvány előterjesztését minden szempontból meggondolja. Egyébként egyes bűncselekmények indítványi jellege éppen az elkövető kilétén múlik ; . már erre való tekintettel sem kezdődhetik a magánindítványi határidő korábban, mint azon a napon, amelyen az indítványra jogosult az elkövető kilétét megtudta. A magánindítvány intézménye ellen felhozható legsúlyosabb érv az, hogy a magánindítvány zsaroláshoz hasonló visszaélésekre alkalmas. A sértett előterjeszti a magánindítványt, azután alkudozásokba bocsátkozik a tettessel, a tettes a büntetéstől való félelmében kielégíti a sértettnek sokszor túlzott igényeit, aki erre visszavonja magánindítványát. Ez az eljárás nemcsak erkölcstelen, de ellenkezik a büntető igazságszolgáltatás rendeltetésével is. Éppen ezért a Btá. 22. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy a rnagánindítvány nem vonható vissza. Ezzel a rendelkezéssel megszűnnek a magánindítványhoz fűződő kirívó hátrányok és jobban érvényesülnek az intézmény kétségtelen előnyei. A magánindítvány visszavonhatatlansága mellett szól az is, hogy mindazok a szempontok, amelyek egyes bűncselekmények indítványi jellegét indokolttá teszik, a magánindítvány előterjesztésével már tárgytalanokká válnak. Ha egyszer a sértett pl. szemérem elleni bűntett esetében magánindítványát már előterjesztette, a kímélet i szempont amúgy is meghiúsult, nincs tehát szükség arra, hogy a magánindítványt vissza lehessen vonni. A 23. §-hoz. A Btá. 23. §-a a magánindítvány ú. n. oszthatatlanságát juttatja érvényre. Álláspontja szerint a magánindítvány mindig a bűntettre és nem annak egyik vagy másik elkövetőjére vonatkozik. A magánindítványra jogosult tehát nem válogathat a tettesek és részesek között, hanem vagy előterjeszti magánindítványát vagy nem ; ha bármelyikükkel szemben előterjeszti, az valamennyi tettessel és részessel szemben hatályos. E szabályozás oka abban áll, hogy mindig a bűncselekmény sajátos természete, de nem az elkövetők egyikének vagy másikának személyében rejlő körülmény teszi szükségessé, hogy az illető bűncselekmény csupán magánindítványra legyen üldözendő. Arra fel lehet jogosítani a sértettet,