Országgyűlési irományok, 1949. I. kötet • 1-51. sz.

1949-39 • Törvényjavaslat a büntetőtörvénykönyv általános részéről

158 39. szám. % mazást, amelyeket a törvény hatálybalépése után tanúsítottak. Ezért mondja ki a 2. § (i) bekezdése, hogy a bűntettet az elkövetése idején hatályban levő, vagyis az elkövetése előtt hatályba lépett törvény szerint kell elbírálni. Az elbírálni szó kettőt jelent, nevezetesen az elkövetéskor hatályban levő törvény irányadó abban a kérdésben, hogy a cselekmény egyáltalán bűntett-e, de abban a kérdésben is, hogy az milyen büntetés alá esik. Az alól a szabály alól, hogy az új büntetőtörvénynek a hatálybalépése előtt elkövetett cselekményre visszaható ereje nincs, a (2) bekezdés két kivételt tartalmaz. Ha ugyanis a bűntett elkövetésétől annak jogerős elbírálásáig új törvény lép hatályba, az újabb törvényt a hatálybalépése előtt elkövetett cselekményre is alkalmazni kell, feltéve, hogy az újabb törvény szerint a cselekmény már egyáltalán nem büntetendő vagy enyhébben büntetendő, mint a korábbi tprvény értelmében. Ez a szabály azon a megfontoláson alapszik, hogy az új törvényt a társadalom védelmére alkalmasabbnak kell tartanunk, mint a korábbit ; ha tehát az új törvény a büntetőjogi védelmet valamely büntetőjogilag eddig védett érdektől megvonja : az annak a jele, hogy az illető érdek védelme büntetés alkalmazását már nem teszi szükségessé. Az enyhébb törvény visszaható erejének ez az indoka egyúttal meghatározza a szóbanforgó szabály alkalmazási körét is. Ha t. i. nincs szó a büntetőjogi védelem megvonásáról vagy enyhítéséről, az újabb törvény nem hat vissza a hatálybalépése előtt elkövetett bűncselekményre. Ha tehát pl. a legmagasabb hatósági árt megállapító jogszabály a bűncselekmény elkövetése után megváltozik és magasabb maximális árt szab meg : még sem lesz büntetlen annak a cselekménye, aki az elkövetés idején hatályban volt maximális árt túllépte, bár az általa kikötött vagy elfogadott ár a későbbi ármegállapító jogszabályban meghatározottnál alacsonyabb. Ebben az esetben ugyanis az állam nem vonta meg a büntetőjogi védelmet az árszínvonal fenntartásához fűződő érdektől, hanem csupán az ármegállapító rendelkezésekben történt változás. Hasonlóképpen nincs szó későbbi enyhébb jogszabályról olyan esetben sem, amikor valamely büntetőjogi rendelkezés kifejezetten meghatározott alkalomra vagy ami ennél gyakoribb, meghatározott időre szól. Az illető idő alatt elkövetett cselekmény tehát, bár az idő eltelte után kerül elbírálásra, a szerint a büntetőjogi rendelkezés szerint ítélendő meg, amely az elkövetés idején hatályban volt. Ebben az esetben ugyanis nem a büntetőjogi szabályokban állott be változás, hanem csupán az az idő járt le, amelyre a korábbi büntetőjogi rendelkezés hatálya szólt. A visszaható erő második esetével akkor állunk szemben, ha a későbbi törvény kifejezetten kimondja, hogy hatálya az életbelépése előtt elkövetett cselekményre is kiterjed. Nyomatékos közérdek indokolttá teheti, hogy a cselekmény az elkövetésekor még hatályban nem levő, de az elbírálásakor már életbelépett szigorúbb törvény szerint bíráltassék el. A visszaható erőnek erre az esetére természetszerűen csak kivételesen kerül a sor. A 3. §-hoz. A 3—8. §-ok a magyar büntetőtörvény területi és személyi hatályára vonatkoznak, illetőleg nemzetközi vonatkozásaival kapcsolatosak. Annak szabályozásánál, hogy valamely büntetőtörvény milyen területre és milyen személyekre érvényesüljön, négyféle szempont, illetőleg elv jön figyelembe. A területi szempont érvényesítése azzal jár, hogy a büntetőtörvénykönyv hatálya az állam egész területére kiterjed, tekintet nélkül arra, hogy a bűncselekmény elkövetője belföldi vagy külföldi állampolgár-e, de nem terjed ki