Országgyűlési irományok, 1947. IV. kötet • 220-264., II-V. sz.

1947-257 • Törvényjavaslat a népnek a büntető igazságszolgáltatásban való részvételéről és a fellebbviteli egyszerűsítéséről

286 257. szám. hatállyal ; ha azonban a vádlott a törvény megsértésével volt elítélve, a Kúria őt felmentheti vagy büntetését enyhítheti, hatáskör hiánya esetében, pedig az ítéletet megsemmisíti és az ügyet az illetékes hatósághoz utasítja. A jogegységi tanács tehát hatásköri túllépés esetén kívül ezidőszérint nem hozhat olyan határozatot, amely a vádlott hátrányára szolgálhatna. A Bp-ban foglalt ez a szabályozás a jogerő tiszteletén és a vádlott kíméletének elvén nyugszik és nem mondható teljességgel alap nélkülinek. A javaslat azonban nagyobb jelentőséget tulajdonit a közérdeknek, nevezetesen a büntető igazságszolgáltatás törvényszerűségének és nem ismeri el, hogy a vádlott jogot szerzett a javára szolgáló tévedést tartalmazó jogerős határozatból reá nézve származó előnyhöz. Éppen ezért a 83. § megfelelő biztosítékok mellett lehetővé teszi, hogy a legfőbb államügyész perorvoslata tárgyában hozott határozat konzekvenciái a vádlott hátrányára is levonassának. Ami a 83. § szerkesztési módját illeti, a (2) bekezdés különválasztja a hatáskör hiányát a törvénysértés egyéb eseteitől és az előbbivel vezeti be a szabályozást. Ez megfelel annak a szabálynak, hogy a bíróságnak mindenekelőtt a hatáskör kérdését kell tisztáznia, de indokolttá teszi a különválasztást az a szempont is, hogy hatáskör hiányának a megállapítása esetén a megtámadott határozatot hatályon kívül kell helyezni, holott egyéb törvénysértések esetében ez a Kúria belátásától függ. Ebben a vonatkozásban kijavítja a javaslat a Bp. 442. §-a utolsó bekezdésében észlelhető azt a hibát, is, amely abban áll, hogy a bekezdés az ítélet megsemmisítéséről rendelkezik, holott más határozat vagy intézkedés is sértheti a^ törvényes hatáskört. Ami mármost a hatásköri törvénysértéstől különböző, egyéb jogszabálysértéseket illeti, a § (3) bekezdése fenntartja a Bp. 442. §-ának azt a szabályát, amely szerint az elítélt hátrányára elkövetett törvénysértés megállapítása esetén a Kúria azt a vádlott javára orvosolhatja. A Bp. hatálybalépése óta nem fordult elő, hogy a Kúria ezzel a csak megengedő módon részére biztosított joggal ne élt volna, mert annak gyakorlását kötelességként fogja fel. A javaslat mindazonáltal fenntartja a megengedő szabályozást, mert lehetnek esetek, amelyekben célszerűségi okokból helyesebb, ha a Kúria a törvénysértés megállapítására szorítkozik. Lényeges a (3) bekezdés újítása annyiban, amennyiben a törvénynek megfelelő határozatok hozatalát abban az esetben is megengedi, ha a törvénysértés a vádlott javára szolgált. A javaslat ezt az imént mondottakra figyelemmel szintén nem teszi kötelezővé. Lehetséges ugyanis, hogy a vádlottat törvénysértő módon, a törvényesnél enyhébb büntetéssel sujtották, a bűncselekmény elkövetése, illető-, leg az elsőfokú ítélet meghozatala után azonban olyan körülmények és változások merültek fel, amelyekre tekintettel a büntetés súlyosbítása most már nem lenne indokölt. Ebben a vonatkozásban is biztosítani kellett tehát annak lehetőségét, hogy a Kúria a törvénysértés megállapítására szorítkozzék. A jogerős ítélet utólagos súlyosbításának lehetősége erősen áttöri a jogerő elvét, ennélfogva annak gyakorlását kettős biztosítékhoz kellett kötni. Hogy a büntethetőséget megszüntető elévülés befejezése után ilyen határozat hozatalára nem kerülhet többé sor, önként értetődik. A javalsat azonban nem kívánja a törvénysértés következtében enyhébben elbírált vádlottat az elévülési időn belül sem örökös bizonytalanságban tartani, hanem a megtámadott határozat jogerőre emelkedésétől számítandó egyévi határidőt szab meg a legfőbb államügyész számára a perorvoslat bejelentésére. E határidő eltelte után is élhet természetesen a törvényesség érdekében per orvoslattal a legfőbb államügyész, de ilyen perorvoslat esetében a Kúria már nem változtathatja meg a jogerős határozatot a vádlott