Országgyűlési irományok, 1947. IV. kötet • 220-264., II-V. sz.

1947-257 • Törvényjavaslat a népnek a büntető igazságszolgáltatásban való részvételéről és a fellebbviteli egyszerűsítéséről

257. szám. * Melléklet a 2S7. számú irománt/hoz Indokolás „a népnek a büntető igazságszolgáltatásban való részvételéről és a fellebbvitel egyszerűsítéséYől" szóló törvényjavaslat tárgyában. ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS. 1. A demokrácia alapvető követelményei közé tartozik, hogy a nép közvetlenül vegyen részt az igazságszolgáltatásban és józan életfelfogásával, valamint természetes igazságérzetével kiegészítse a hivatásos bírói elem által képviselt jogászi szakképzettséget. Csak így biztosítható az a fontos érdek, amely megkívánja, hogy az igazságszolgáltatás sohase szakadjon el a helyes társadalmi felfogástól, hanem hűséges kifejezője legyen a nép meggyőződésének. A jogászilag képzett és a nem jogászi elemnek az igazságszolgáltatásban való harmonikus együttműködése a bíróság tekintélyének is javára szolgál, amennyiben köze— lebb hozván a bíróságot~a néphez, fokozza a bíróság iránti bizalmat és megbecsülést, amely a demokratikus értelemben vett bírói tekintély nélkülözhetetlen feltétele. Az ú. n. laikus, tehát jogászi szempontból nem szakképzett elemnek a büntető igazságszolgáltatásban való közreműködése különböző államokban és korokban más és más formában érvényesült. Nagyban-egészében kétféle rendszert különböztethetünk meg ezen a téren. Az egyik rendszernek, a kontinentális értelemben vett esküdtbíráskodásnak a lényege abban áll, hogy az ítélkezés különböző funkciói megoszlanak a hivatásos bírák és a nép kiküldöttei között. Az utóbbiak testülete, az esküdtszék határoz a bűnösség és — némely törvényhozás szerint — a büntetőjogi minősítés kérdésében, a szakbírói tanács pedig az esküdtek határozata, az ú. n. verdikt alapján kiszabja a büntetést, mégpedig néhol az esküdtek egy részének közreműködésével, máshol pedig anélkül. Az ' esküdtszéki rendszer rövid magyarországi fennállása alatt nem bizonyult szerencsés megoldásnak. A büntető ítélkezéshez tartozó egyes funkciók elválasztása mesterkélt. Az esküdtbíráskodás intézménye éppen azokat a tennivalókat utalta az esküdtszék kizárólagos hatáskörébe, amelyek nagyobb számban vetnek fel büntetőbírói gyakorlatot és ismereteket igénylő kérdéseket (bűnösség, minősítés), míg a büntetés kiszabása terén, amely a törvényes kereteken belül inkább élettapasztalat és igazságérzet kérdése, az esküdtek: eredetileg egyáltalán nem, az esküdtbíráskodás reformja óta pedig csak kisebbségben vehettek részt. Az esküdteknek a bíróság által megszövegezett kérdésekre kellett igennel vagy 255