Országgyűlési irományok, 1947. III. kötet • 159-219. sz.

1947-184 • Törvényjavaslat a kiváltságos haszonvételi jogok megszüntetéséről

154 184. szám. hogy az állam nem fizethet kártalanítást olyan közérdekű jogok megszüntetéséért, amely jogok gyakorlása eddig is a közösséget illette volna. Gondoskodni kellett a javaslatban arról is, hogy a királyi adományon nyugvó vásártartási jog meg* szüntetésének ne legyen akadálya az a tény, hogy a vásártartási jog haszonbérbe van adva. Ezért a javaslat kimondja, hogy ha a 2. § szerint megszűnő vásártartási jog haszonbérbe van adva, a haszonbérleti szerződés is a törvény hatálybalépésének napján megszűnik. Kártalanítás ez esetben sem jár. Mint már az általános indokolásban kifejtettem, a vásártartási jog közjogi jellegű jogosítvány, gyakorlásánál a köz szempontjait kell kizárólag szem előtt tartani. A vásártartási jognak ezzel a minősítésével nem fér össze, ha a jog gyakorlása — akár haszonbérlet útján is — magánosoknak lehetővé tétetnék. Ezért a javaslat 5. §-ának (i) bekezdése általános szabályként mondja ki, hogy a jövőben vásártartási jogot haszonbérlet útján hasznosítani nem lehet. Ezzel kapcsolatban rendelkezni kell a törvény hatálybalépésének napján fennálló ilyen haszonbérleti szerződések megszűnésének kérdésében is. A javaslat 5. §-ának (2) bekezdése ebben a vonatkozásban toleráns jellegű, mert ha a haszonbérleti szerződés határozott ideig szól, annak a szerződésben kikötött időpontig való fenntartását teszi lehetővé, ha pedig határozatlan időre szól, úgy rendelkezik, hogy az 1950. évi december hó 31. napján szűnik meg. A javaslat az eddigi rendelkezéseiben foglalt elveknek megfelelően ehelyütt is úgy rendelkezik, hogy a haszonbérleti jognak megszüntetése miatt kártalanításnak helye nincs. A törvény hatálybalépése után tehát vásártartási joga csak községnek (városnak) lesz és annak alapja minden esetben miniszteri engedély. Ezt az egyszerű megállapítást azonban bonyolulttá teszik az egyes vásártartási engedélyek. Nevezetesen az egyes községek (városok) részére engedélyezett vásárok különféle engedélyekbe foglaltattak és a vásártartás napjának meghatározása nem egy esetben olyan bonyolult körülírással történt, hogy annak megfejtése nemcsak nehézséggel, hanem bizonytalansággal is jár. A vásári közigazgatás zavartalan lebonyolítása érdekében feltétlenül kívánatos tehát, hogy a községek (városok) részére kiadott összes vásártartási engedélyek bevonásával minden község (város) részére csak egy engedély adassék ki, amely a község (város) összes vásártartási jogait tartalmazza s az engedély szabatosan és egységes rendszerrel határozza meg, hogy a községnek (városnak) vásárt az év melyik napján szabad tartani. Hangsúlyozom, hogy ez az eljárás kizárólag adminisztratív természetű és a községeknek a szerzett és a javaslat által nem érintett vásártartási jogait semmiben sem korlátozza. Ehhez képest a javaslat 6. §-a szerint a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter a községek (városok) részére kiadott vásártartási engedélyeket bevonhatja s helyükbe — a községet (várost) illető összes vásárok feltüntetésével — új vásártartási engedélyt adhat ki. A javaslat 7. §-a büntetőrendelkezéseket tartalmaz arra az esetre, ha az átengedésre kötelezett átengedési kötelezettségének nem

l tesz eleget, a vásártér vagy a berendezési és felszerelési tárgyak átadását és ezzel az új engedélyes részéről a vásártartási jog gyakorlását gátolja, hátráltatja vagy bármely más módon annak meghiúsítására törekszik. A javaslat 8. §-a rendelkezik a királyi kiváltságlevélen alapuló és a földingatlan tulajdonjogához fűződő vagy személyes jogon gyakorolt komp- (rév-) jogok, továbbá az azokkal kapcsolatos vámszedési jogok, valamint hidakkal és hajóhidakkal kapcsolatos vámszedési jogok, az azokra nézve kötött haszonbérleti szer-