Országgyűlési irományok, 1947. III. kötet • 159-219. sz.

1947-177 • Törvényjavaslat a büntetőtörvények egyes fogyatékosságainak megszüntetéséről és pótlásáról

92 177. szám. javaslat 33. §-a akkor, amikor a munkavállaló által letett óvadék elsikkasztását — értékére való tekintet nélkül — bűntetté minősíti. A 33. §. természetesen nem azt jelenti, hogy az alkalmazotti óvadék felhasználása minden esetben sikkasztás. Ez az eset körülményeitől, többek között attól függ, vájjon feljogosította-e a munkavállaló a munkáltatót az óvadék felhasználására, vagy ha nem is jogosította fel erre, volt-e a munkáltatónak a szolgálati viszony alapján a munkavállalóval szemben olyan igénye, amelynek kielégítésére az óvadék leköttetett stb. A 33. § alkalmazása körében tehát elsősorban azt kell elbírálni, vájjon a munkáltató cselekménye egyáltalán sikkasztás-e és a 33. §-ban foglalt minősítő szabály alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a sikkasztás az eset körülményeihez képest megállapítható. A 34. §-hoz. A Btk. 370. §-a egyes tüzetesen felsorolt bűncselekmények útján birtokosuk vagy birlalójuk kezéhez jutott dolgok vagyoni haszon végett történt megszerzését nyilvánítja orgazdaságnak. Az orgazdaság alapcselekményei között azonban a Btk. 370. §-a nem említi a csalást. Ez az álláspont a Btk. javaslatához fűzött miniszteri indokolás szerint azon a megfontoláson nyugszik, hogy a csalás harmadik személy által nehezen áttekinthető cselszövények és fondorlatok által valósul meg ; az tehát, aki a dolgot megszerzi, nem is tudja megítélni, vájjon az a cselekmény, amellyel a dolog birtokosa vagy birlalója kezéhez jutott, csalás-e vagy nem. A javaslat ezt az álláspontot nem teheti magáévá. A mindennapi élet közönséges csalásai rendszerint nem különösebben bonyolultak, hanem külsőleg is könynyen felismerhetők. Ha pedig a dolog megszerzője mégsem tudta, hogy a dolog csalás útján jutott birtokosa vagy birlalója kezéhez, orgazdaságért amúgy sem lesz felelősségre vonható, mert a Btk. 370. §-a, amelyet a jelen § kiegészít, az orgazdaság megállapításához megkívánja azoknak a tényeknek az ismeretét, amelyek az alapcselekményt megvalósítják. Ha viszont valaki csalás útján birtokosához jutott dolgot erről tudva szerez meg vagyoni haszon végett ; éppen olyan büntetést érdemel, mintha pl. lopott vagy elsikkasztott dologról lenne szó. Éppen ezért a 34. § orgazdaságnak nyilvánítja a csalás útján birtokosa vagy birlalója kezéhez jutott dolog vagyoni haszon végett történt tudatos megszerzését is. A 35. §-hoz. Bár a visszaesésnek és következményeinek szabályozása inkább a büntetőtörvénykönyv általános részébe tartoznék, tehát új büntetőkódexünk megalkotására volna fenntartandó, a javaslat már most indokoltnak látja, hogy a visszaesést — legalább a vagyoni természetű bűncselekmények körében — egységes alapokra fektesse. A Btk. szabályozása ugyanis ezen a téren meglehetősen ötletszerű. Hogy a megelőzően elkövetett rablás a lopást súlyosabban minősíti, viszont a megelőző lopás a későbbi rablást nem ; hogy a korábbi zsarolásra tekintettel a későbbi rablás súlyosabban minősül, de megfordítva : a korábbi rablás ellenére a későbbi zsarolás nem minősül súlyosabban ; hogy a csalást éppen csak a csalás miatt történt megelőző elítéltetések minősítik visszaesésben elkövetette, holott a megelőző csalás a lopás és a sikkasztás szempontjából egyaránt minősítő körülmény : mindebben alig található következetesség és átgondoltság. Az előrebocsátottakra figyelemmel, a javaslat 35. §-a a visszaesést a vagyon elleni bűncselekményekre nézve egységesen szabályozza. A Btk. 338. §-ában foglalt felsorolást kiegészíti a csalással, mint jellegzetesen vagyoni természetű deliktummal és az ekként megállapított bűncselekmények sorozatát minősítő erővel ruházza fel a lopás, a zsarolás, a sikkasztás, az orgazdaság, a csalás és a rablás