Országgyűlési irományok, 1947. II. kötet • 95-158. sz.
1947-108 • Törvényjavaslat egyes ipari vállalatok állami tulajdonba vételéről
138 108. szám. 2-iU melléklet a 108. számú irományhoz. Indokolás „az egyes ipari vállalatok állami tulajdonba vételéről" szóló törvényjavaslathoz. A kormány 1948 március 25-én elhatározta, hogy a magyar nagyipar álla-^ mosítása tárgyában törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé. A vezető pénzintézetek államosításával és a földreform végrehajtásával döntően elhatároltuk a demokratikus Magyarország fejlődésének irányát, másfelől azonban a gazdasági élet jelentős része a nagytőkések gazdasági és politikai be. folyása alatt állott s ez a dolgok természeténél fogva igyekezett a fejlődés menetét hátráltatni. A hároméves gazdasági terv végrehajtásának első idejében szerzett tapasztalatok meggyőzték a kormányt arról, hogy ez a felemás állapot a hároméves terv megvalósításának veszélyeztetése nélkül továbbra fenn nem tartható : ahhoz, hogy az állam a tervben kitűzött feladatokat maradéktalanul megvalósítsa s az ország dolgozóinak életszínvonalát minél nagyobb mértékben emelje, elengedhetetlenül szükséges, hogy a száznál több munkavállalót foglalkoztató iparvállalatok köztulajdonba kerüljenek: Éppenúgy, ahogy a nagybankok állami tulajdonba vét ele nélkül nem volt lehetőség a hároméves terv pénzügyi végrehajtására, ugyanúgy a terv beruházási, termelési eredményeit nem lehet biztosítani mindaddig, amíg a döntő fontosságú^ vállalatok állami tulajdonba vételével nem szűnik meg annak lehetősége, hogy , az iparvállalatok sora beruházásait és termelését a tervvel ellentétesen folytassa. A magántulajdonban álló nagyipari vállalatok jórésze a stabilizáció óta ismételten, gyakran indokolatlanul állami kölcsönöket igényelt s e kölcsönök folyósítása elől az állami igazgatás nem zárkózhatott el, mert az egyes üzemek működtetése egyéb iparágakkal-való összefüggésük miatt elengedhetetlen volt. - Számos esetben győződött meg a kormány, hogy a kölcsöntkérő magánüzemek tulajdonosai a jelenlegi rendszerrel szembenállásuk folytán saját tőkéjüket üzemükből kivonták, máshol hasznosították vagy tartalékolták s így előállott az a helyzet, hogy egyébként nyereséges vállalatokat az állam kénytelen volt kölcsönök folyósítása útján segélyezni, anélkül, hogy kellő biztosíték lett volna arra, hogy. a kölcsönök az áílamnak meg fognak térülni.. •A törvényjavaslat célja az, hogy ennek az állapotnak megszüntetésével a magyar nagyipar államosítását megvalósítsa. A javaslat végrehajtása sorári mintegy 500 ipari vállalat kerül állami tulajdonba, az ezekben foglalkoztatott munkavállalók száma 140.000 főre tehető.