Országgyűlési irományok, 1947. I. kötet • 1-94., I. sz.

1947-64 • Törvényjavaslat a büntetés végrehajtására vonatkozó egyes kivételes rendelkezésekről

292 64. szám. A 2. §-ban foglalt kedvezmény alkalmazásának negatív feltétele, vagyis kizárja ezt a kedvezményt a 2. § (2) bekezdése, amely szerint a szabadlábon töltött idő nem számítható be annak az elítéltnek a szabadságvesztésbüntetésébe, aki a fogságból való kikerülése után büntettet vagy szabadságvesztéssel büntetendő szándékos vétséget követett el. A kizáró ok a szóbanforgó bűncselekmény elkövetésével, nem pedig az a miatt történt elítéltetéssel valósul meg, ennélfogva e kizáró ok alkalmazása szempontjából a bűncselekmény törvényes minősítése az irányadó. Természetes azonban, hogy a bűncselekmény elkövetésének ténye hiteles megállapítására szorul, ilyent pedig csak a jogerős bírói határozat tartalmazhat. Ha tehát az elítélt ellen jelentkezésekor a 2. § (2) bekezdése alá eső bűncselekmény miatt bűnvádi eljárás van folyamatban, a beszámítás kérdése azon fog múlni, hogy ez az újabb bűnvádi eljárás a bűnösség megállapításával (az eljárás megszüntetésével) végződik-e. Ha az újabb eljárás eredménye a bűncselekmény elkövetését igazolja, az elítélt abban az esetben is elesik a kedvezménytől, ha a bűnösségét megállapító ítélet a törvény hatálybalépése után emelkedik jogerőre. Egyéb előfeltétele a 2. §-ban foglalt kedvezmény alkalmazásának nincs. Nevezetesen kiterjed arra az elítéltre is, aki az 1. §-ban megjelölt körülmények között, nem jogszerű hatósági intézkedés alapján, hanem akár a hatalmat jogszerűtlen bitorló szervek intézkedése, akár pedig belföldi vagy külföldi katonai szerv intézkedése következtében került ki a letartóztató

11 (büntető) intézetből, vagy pedig oly módon szabadult, hogy szabadság vesztésbüntetésének végrehajtása alatt katonai szolgálatra vétetett igénybe, vagy elhurcoltatott és ezután nyerte vissza — esetleg hadifogság után — szabadságát. Míg a javaslat 2. §-a az intézet elhagyásától a jelentkezésig eltelt idő beszámítását teszi kötelezővé, addig a 3. § az elítélt további helyzetét szabályozza a szabadság vesztésbüntet és szempontjából. Kimondja nevezetesen e §, hogy az ilyen elítéltet a törvény erejénél fogva úgy kell tekinteni, mintha jelentkezésének időpontjában a Btk.. 50. §-a alapján feltételes szabadságra bocsátották volna. Az illető tehát minden tekintetben egy tekintet alá esik a feltételes szabadságra bocsátott elítéltekkel. Vonatkozik ez egyfelől az ilyen elítéltekre megállapított felügyeleti és egyéb szabályokra, másfelől a feltételes szabadság visszavonásának eseteire. A 4. § kivételt állapít meg a 3. § általános rendelkezése alól. Az az elítélt ugyanis, aki az intézetből való kikerülésekor életfogytig tartó fegyházbüntetését töltötte vagy szigorított dologházi őrizetben volt, avagy akinek szabadság vesztésbüntetéséből akkor öt évet meghaladó idő volt még kitöltetlen, mindenesetre óvatosabb elbírálást igényel, mint a csekélyebb súlyú szabadságvesztésbüntetésből az 1. §-ban meghatározott körülmények között * kiszabadult elítélt. Éppen ezért az az elítélt, aki a 4. § (1) bekezdése alá esik, nem a törvény erejénél fogva tekintendő jelentkezésétől kezdődő hatállyal feltételes szabadságra bocsátottnak, hanem részére a 4. § (1) bekezdése,azt a kedvezményt biztosítja, hogy az igazságügyminiszter által —• a

/ büntető jogszabályok szerint egyébként szükséges törvényes előfeltételek hiányában is —• feltételes szabadságra bocsátható. Méltánytalanságok elkerülése végett és a jelentkezési kötelesség teljesítésének előmozdítása céljából kimondja a szóbanforgó bekezdés, hogy mindaddig, amíg az igazságügyminiszter a feltételes szabadságra bocsátás kérdésében nem dönt, a jelentkező elítéltet továbbra is szabadlábon kell hagyni és a jelentkezéstől a döntésig terjedő időt a szabadság vesztésbüntet és tartamába szintén be kell számítani. Előfordult, hogy az 1. §-ban meghatározott körülmények között a letartóztató (büntető) intézetből kikerült elítélten a büntetés végrahajtását azóta újból foga-