Országgyűlési irományok, 1947. I. kötet • 1-94., I. sz.

1947-35 • Törvényjavaslat a népbíráskodással kapcsolatos egyes rendelkezésekről

.35. szám. 165 fentebi) kiemelt szempontjának az érvényesülését, tehát az anyagi igazság megközelítését gátolná. Kern jelenti azonban a javaslat szóbanforgó rendelkezése azt, hogy a tényállás megállapításával kapcsolatos eljárási jogszabálysértések sem lennének semmisségi panasszal megtámadhatók. Ha pl. a bíróság olyan személyeket hallgat ki tanúként, akik a bűnvádi perrendtartás 204. §-a értelmében nem lettek volna kihallgathatok, ha olyan tanút esket meg, akinek megesketése a Bp. 221. §-a értelmében mellőzendő lett volna, ha olyan irat felolvasását rendeli el, amelyre nézve ezt a Bp. 313. §-a kizárja, ezek a törvénysértések » kapcsolatban állhatnak ugyan a ténykérdésekkel, amennyiben a tényállás helytelen megállapítására vezethetnek, önmagukban azonban nem ténykérdések, hanem az eljárási jog alkalmazásának kérdései, tehát jogkérdések, amelyekre nézve a semmisségi.panaszt a jelen § (2) bekezdése sem kívánja kizárni. Az ilyen törvénysértések felülbírálása ugyanis nem ütközik a közvetlenség elvébe, mert ezekben és a hozzájuk hasonló esetekben a felsőbíróság nem olyan feladatot lát el, amelyre — közvetlen észlelési lehetőség hiányában —- az elsőfokú bíróságnál kevésbbé alkalmas, hanem a jogszabály helyes alkalmazását ellenőrzi, ami éppen a felsőbíróság hivatása. A kiemelt példákból következik,- hogy a fél által indítványozott bizonyítás mellőzése, bár szintén kihathat a tényállás megállapítására, a jelen § alkalmazása szempontjából szintén nem tekinthető ténykérdésnek. Ha pl. a népbíróság mellőzi a népügyész által indítványozott terhelő bizonyítás felvételét, jelesül további terhelő tanuk kihallgatását, vagy megfordítva, ha a már elhangzott terhelő vallomások alapján nem tartja szükségesnek a védelem által megjelölt mentő bizonyítás felvételét : nem ténykérdésben dönt, amennyiben nem tényállást * állapít meg bírói mérlegelés alapján, hanem eljárási jogszabályt alkalmaz. Az ebben a körben elkövetett törvénysértés tehát, mely a Bp. 384. §-ának 9. pontja értelmében egyben semmisségi ok, semmisségi panasz alapjául szolgálhat. A 19. §-ban foglalt az az újítás, hogy fellebbezés helyett a népbíróság ítélete ellen csupán semmiségi panasznak van helye, amely törvénysértést tételez fel, kétségkívül a perorvoslati jog bizonyos korlátozását jelenti, gyakorlati szempontból azonban ez a korlátozás a közvetlenség már kiemelt szempontjára figyelemmel nem jelenti a helyes igazságszolgáltatás biztosítékainak csökkenését. Ezzel a korlátozással egyébként is szembenáll az a körülmény, hogy a javaslat elejti a Nbr. 53. §-ában (a Nbnov. 21. §-ában) foglalt azt a szabályt, amely szerint ötévi szabadságvesztésbüntetésnél enyhébb büntetést kiszabó ítélet ellen a vádlott nem élhetett perorvoslattal. Ennek a korlátozásnak az elejtése annyival is indokoltabb, mert a .semmiségi panasz rendszerére való áttérés lényegesen tehermentesíteni fogja a Népbíróságok Országos Tanácsát. A javaslat 20. §-a a Népbíróságok Országos Tanácsának a semmiségi panasz elintézésével kapcsolatos tennivalóit szabályozza. Az abban foglalt rendelkezések a népbíróságot nemcsak kasszatórius, hanem reformatórius hatáskörrel ruházzák fel, amennyiben ha a Népbíróságok Országos Tanácsa akár a semmiségi panasz keretében észlelt törvénysértést, akár a semmiségi panaszban fel nem hozott olyan törvénysértést észlel, amely a fennálló eljárási jogszabályok értelmében hivatalból veendő figyelembe, a Népbíróságok Országos Tanácsa nem szorítkozik szükségképpen a törvénysértő határozat megsemmisítésére és új eljárás elrendelésére, hanem a törvénysértést érdemben is orvosolja, vagyis a törvénynek megfelelő határozatot hoz,' ha t. i. a fennálló eljárási jogszabályok erre módot adnak. libben a vonatkozásban a Bpn. 33. és 34. §-ai az irányadók, amelyek kimondják, hogy anyagi semmisségi ok fennforgása esetében a semmisségi panaszt elbíráló bíróság a törvénysértést érdemben orvosolja a megfelelő ítélet meghozatalával, alaki semmis-