Nemzetgyűlési irományok, 1945. III. kötet • 173-209., IV-V. sz.
1945-174 • A Nemzetgyűlés közgazdasági és közlekedésügyi, valamint igazságügyi bizottságának együttes jelentése "a szövetkezetekről" szóló 173. számú törvényjavaslat tárgyában
60 174. szám, 174. szám. A Nemzetgyűlés közgazdasági és közlekedésügyi, valamint igazságügyi bizottságának együttes jelentése „a szövetkezetekről" szóló 173» számú törvényjavaslat tárgyában. Tisztelt Nemzetgyűlés! A Nemzetgyűlés közgazdasági és közlekedésügyi, valamint igazságügyi bizottsága a mai napon letárgyalta a szövetkezetekről szóló törvényjavaslatot, amelyet a házszabályok 95. §-a alapján, sürgősség kimondása mellett terjesztett be a Nemzetgyűlés mai ülésében a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter. A törvényjavaslat néhány változtatástól eltekintve tartalmilag tulajdonképpen azonos azzal a törvénnyel, amelyet a Nemzetgyűlés a múlt év során tartott tárgyalások után elfogadott, azonban egyes §-ait újabb megfontolás végett a köztársaság elnöke a Nemzetgyűlésnek visszaküldte. A kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter a Nemzetgyűlés 1947. évi március hó 28-án tartott 117. számú ülésében hozott határozatnak tett eleget azzal, hogy ezt az új törvényjavaslatot — amelynek beterjesztésére őt a Nemzetgyűlés utasította — a Nemzetgyűlés elé terjesztette, átvezetve rajta mindazokat a módosításokat, amelyeket a pártok közös megegyezéssel alkalmasnak tartottak arra, hogy az új törvényjavaslat mind a Nemzetgyűlés által, mind a köztársaság elnöke által elfogadtassék. Az együttes bizottság beható tárgyalás után a törvényjavaslatot általánosságban elfogadta, részleteiben pedig az alábbi módosításokat eszközölte : A 73. § (i) bekezdésének harmadik sorában a »szövetkező« szó helyett a »szövetkezeti tag« szavakat iktatta. A módosítást nyelvhelyességi szempontok indokolják. A 133. § (i) bekezdésének első sorából a »szövetkezeti« szót elhagyta. Ez a szövegezés ugyanis jobban kifejezi az O. Sz. K. célját. A 148. § helyett a következő szöveget fogadta el : »Az országos jellegű közérdekű feladatok, továbbá a szövetkezetek szervezetein keresztül is lebonyolítható behozatali és kiviteli feladatok végrehajtásába, az alapszabály szerű feladataik alapján erre /hivatott szövetkezeteket be kell kapcsolni és egyenlő feltételek esetében ilyen feladatok .ellátásával a szövetkezeteket kell megbízni.«