Nemzetgyűlési irományok, 1945. I. kötet • 1-70., I-II. sz.
1945-70 • A Nemzetgyűlés igazságügyi bizottságának jelentése " a házasságon kívül született gyermek jogállásáról" szóló 47. számú törvényjavaslat tárgyában
70., szám. 545 70. szám. A Nemzetgyűlés igazságügyi bizottságának jelentése „a házasságon kívül született gyermek jogállásáról" szóló 4?/számú törvényjavaslat tárgyában, Tisztelt Nemzetgyűlés ! A Nemzetgyűlés igazságügyi bizottsága a mai napon tárgyalás alá vette a címben foglalt törvényjavaslatot és azt beható tanácskozás után általánosságban elfogadta. Az igazságügyi bizottság örömmel üdvözölte a törvényjavaslatot, amely a családi jog terén a demokratikus közszellemnek megfelelően valósítja meg a jogegyenlőség elveit, védelmet nyújtva, azoknak, akik származásuk miatt eddig a társadalom kitaszítottjai voltak. Egyben elismerését nyilvánította az igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályának a törvényjavaslat gondos, szabatos és logikus megszerkesztéséért. A bizottság a törvényj avaslatot részleteiben az alábbi módosításokkal fogadta ei : Az 1. §-hoz. E §-t a bizottság a következő szövegben ajánlja elfogadásra ; . »1. §. A jelen törvény célja az, hogy az emberi egyenlőség eszméjének szolgálatában a családi jogállás egyenlőségét is a származástól függetlenül az élet minden vonatkozásában minél teljesebben érvényesítse. Ehhez képest a jelen törvény erejénél fogva a törvényes és törvénytelen származás megkülönböztetése megszűnik.« A § (i) bekezdésének eredeti szövege nem egészen szabatos és bizonyos ellenmondást is tartalmaz, mert a javaslat szerint valójában csak a törvénytelen gyermek fogalma szűnik meg, de a jog kénytelen továbbra is számolni azzal, hogy élnek házasságon kívül született gyermekek. Ezért helyesebb annak ünnepélyes kinyilatkoztatása, hogy a törvény az emberi egyenlőség eszméjének a családi jogállás terén való ér vényre juttatása érdekében a törvényes és törvénytelen származás közti megkülönböztetést megszünteti. A 28. §-hoz. A bizottság a 18. § (i) bekezdését a következő mondattal egészíti ki : %Az, anya a perben bármelyik fél érdekében melíékbeavatkozóként léphet fel és eöben az esetben a fél jogait gyakorolja.«