Nemzetgyűlési irományok, 1945. I. kötet • 1-70., I-II. sz.

1945-4 • A Nemzetgyűlés házszabályainak előkészítésére kiküldött bizottság jelentése a Nemzetgyűlés házszabályai tárgyában

4. szám. 33 latára esetről-esetre a Nemzetgyűlés állapítja meg. A vonatkozó indítvány­hoz legfeljebb két képviselő szólhat hozzá, akik 10—10 percig beszélhetnek. (2) Ennek a határozatnak megvál­toztatását célzó minden indítványt az elnöknél írásban kell benyújtani, amit az elnök a Nemzetgyűlésnek azonnal bejelent. A Nemzetgyűlés az indít­ványról a bejelentést követő ülés ele­jén vita nélkül dönt. (3) Ha az ilyen indítvány az ülés meghosszabbítását célozza, a meg­hosszabbítás nem terjedhet több időre, mint amennyi szükséges ahhoz, hogy a napirend tárgyalására naponkint legfeljebb 16 óra fordíttassék. Ha a Nemzetgyűlés az ülések meghosszabbk tására vonatkozó indítványt elfogadja, az a legközelebbi ülésen lép életbe. Az ülés idejének meghosszabbítását csak a napirendre már kitűzött ügyre lehet kérni, éspedig több tárgyra nézve együttesen is, de ebben az esetben a szavazást minden egyes tárgyra nézve külön-külön kell megejteni. (4) A napirend megállapítására vo­natkozó elnöki indítványhoz legfeljebb négy képviselő szólhat hozzá, éspedig kettő mellette, kettő ellene. A felszó­lalók beszédideje 15—15 perc. (5) Az ülést — határozóképtelenség esetét kivéve — addig nem lehet be­zárni, amíg a legközelebbi ülés napi­rendje nincs megállapítva. Ha a kö­vetkező ülés napirendjét határozókép­telenség miatt nem lehetett megálla­pítani, az ülést a legközelebbi köznapon kell megtartani s ennek napirendjére az elnök a napirenden szereplő ügyek tárgyalását, ha pedig a napirendre tűzött összes ügyek már előbb elintéz­tettek, a további teendők iránti intéz­kedést tűzi ki. 73. §. (1) Közérdekű sürgős ügyben bár­melyik képviselő napirend előtti fel­szólalásra kérhet engedélyt az elnöktől. Ha az elnök a kérelmet nem teljesíti, de a képviselő ahhoz ragaszkodik, az elnök a kérést a Nemzetgyűlés elé terjeszti, amely arról vita nélkül dönt. A napirend előtti felszólalás 15 percig tarthat. (2) A napirend előtti felszólalás felől vitának és határozathozatalnak helye nincs. 74. §. (1) A minisztérium törvényjavasla­tait és más előterjesztéseit a miniszter a Nemzetgyűlés nyilt ülésében nyújtja be. Ugyanekkor javaslatot tesz az­iránt , hogy a benyújtott javaslat, ille­tőleg előterjesztés előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett mely bizottság­hoz vagy bizottságokhoz utasíttassék. Egyidejűleg annak kimondását is kér­heti a miniszter., hogy a bizottság, illetőleg a bizottságok a benyújtott javaslat vagy előterjesztés tárgyalását a 35. §-ban előírt 3 nap mellőzésével kezdhessék meg. (2) A kormány előterjesztéseitől a benyújtó miniszter által javasolt bi­zottsági tárgyalást megtagadni nem lehet, de az erre, valamint a' 3 nap közbevetésének mellőzésére vonatkozó miniszteri javaslat után két-két kép­viselő felszólalhat s indítványozhatja, hogy a benyújtott előterjesztést a Nem­zetgyűlés más bizottsághoz, vagy bi­zottságokhoz is utasítsa, illetőleg, hogy a 3 nap mellőzésére vonatkozó javas­latot vesse el. A vonatkozó felszólalá­sok 5—5 percig tarthatnak. 75. §. (1) A Nemzetgyűlésben a törvény- «• javaslatoknak és a költségvetésnek ál­talános és részletes, minden egyéb ügynek pedig csak általános vitája van. (2) A napirendre kitűzött tárgy fe­letti tanácskozás megkezdése után azt megszakítani, félbehagyni és más, a napirendre ki nem tűzött ügy tárgya­lására áttérni csak rendkívüli esetben, az elnök javaslatára, vita nélkül hozott határozattal lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents