Képviselőházi irományok, 1939. XI. kötet • 870-893., XIV-XV. sz.
Irományszámok - 1939-871. Törvényjavaslat a gyógyszerészetről
871. szám. 51 A 7. §-hoz. Űj sízemélyjogú gyógyszertár felállításának szükségességét az (i) bekezdés értelmében ezután is a belügyminiszter állapítja meg, mert a belügyminiszter hivatott arra, hogy — a meglevő gyógyszertárak zavartalan fenntartásához és az esetleg szükséges új gyógyszertárak felállításához fűződő közérdeket és jogos magánérdeket összeegyeztetve — döntsön az új gyógyszertár engedélyezése felett. A megállapítás kérelemre vagy hivatalból történik. A helyi viszonyokat ismerő törvényhatósági bizottság és képviselőtestület, továbbá az egyes gyógyszerész részére szintén biztosítani kell a kezdeményezés jogát, nehogy enélkül esetleg elmaradjon oly helyen új gyógyszertár felállítása, ahol arra szükség lenne. A (2) bekezdés ily értelemben rendelkezik. Felmerülhetne az az elgondolás is, hogy a kezdeményezés joga ne testületi szervre, hanem közigazgatás-racionalizálási szempontokra figyelemmel inkább a törvényhatóság első tisztviselőjére ruháztassék. Ellene szól azonban az ilyen megoldásnak az a gyakorlati tapasztalat, hogy egy-egy új gyógyszertár felállítása a legtöbbször súlyos gazdasági érdekeket érint, s azért kívánatosabb a szélesebbkörű megvitatást biztosító testületi szerv útján az eljárást megindítani, mint az egyedi hatóság útján. A 8. §-hoz. Az előző §-ok indokolásában már utaltam arra, hogy fontos közérdek kívánja meg a gyógyszertárak fenntartását. Ebből a megfontolásból kiindulva szükségesnek tartom azt a minimális lélekszámot meghatározni, amely alkalmas egy-egy gyógyszertár fenntartására. A gyógyszertárat közegészségügyi érdekből bizonyos szinten kell tartani. A gyógyszerek sokaságát kell készletben tartani, sok olyan anyagot és készítményt is, amelyekből vajmi kevés és fölöttébb esetleges a fogyasztás. A készletben tartott anyagok számottevő részét időnkint friss anyaggal vagy készítménnyel kell pótolni, ami elég súlyos veszteséget okoz, hiszen a fogyasztás esetlegessége miatt még megközelítő pontossággal sem lehet a szükségletet előre megállapítani. A gyógyszerek megvizsgálásához és elkészítéséhez berendezés és felszerelés szükséges, aminek beszerzése és fenntartása szintén csak bizonyos forgalom elérése esetén lehetséges. Természetesen a gyógyszerész megélhetésére is gondolni kell. hiszen a gyógyszerész fárasztó munkája és lekötöttsége ellenében joggal igényelheti a tisztes megélhetését biztosító jövedelmet. Ha pedig egyes gyógyszertárak egészen csekély forgalmat bonyolítanak le, a gyógyszerárszabásnak túlnagy hasznot kell engedélyeznie, hogy a biztos megélhetéshez szükséges összeget az ilyen kisforgalmú gyógyszertár tulajdonosa is megszerezhesse, ami viszont a gyógyszer-árszínvonal magasra emelkedését vonná maga után. Mindezeknek a szempontoknak egybevetése arra vezet, hogy a gyógyszertárak minél nagyobb számához fűződő közegészségügyi érdeket össze kell vetni azzal a másik közegészségügyi érdekkel, amely a gyógyszerek hozzáférhetőségének az árszínvonal alacsonyan tartásával való biztosítása mellett szól. Az (1) és (2) bekezdésben tervezett az a megoldás, hogy egy-egy gyógyszertár forgalmi körzetéhez 6000 főnyi, oly községben pedig, ahol közforgalmú gyógyszertár még nincs, 5000 főnyi lakosság tartoznék, általában alkalmas a két szempont összeegyeztetésére. Vannak azonban vidékek, ahol az 5000—6000-ben megállapított lélekszám alacsonynak bizonyulna, mert a lakosság fajlagos gyógyszerfogyasztása csekély. Éppen ezért a javaslat csupán a legkisebb lélekszámot kívánja meghatározni és arra is gondot fordít, hogy a községben engedélyezett új gyógyszertár ne tegye életképtelenné a más községben már- fennálló gyógyszertárat. Könnyen lehetséges nevezetesen, hogy az egymás közelében lévő két község közül a kisebb, pl. 3000-es lélekszámúban van gyógyszertár, míg a másik, 5000-es lélekszámúban nincs. Az 5000 lakosú községben új gyógyszertár engedélyezése során természetesen a község egész lakosságát az új gyógyszertár körzetéhez kellene számítani, ezzel 7*
