Képviselőházi irományok, 1939. VIII. kötet • 608-720., IX-X. sz.
Irományszámok - 1939-633. Törvényjavaslat a közélet törvényességét és tisztaságát biztosító egyes büntető rendelkezésekről
66 v 633. szám. A javaslat 3. §-a először is megfontolás tárgyává tette : milyen terjedelemben kellene a közhivatalnok megajándékozását büntetés alá helyezni. Kétségtelen, hogy,a szokásos társadalmi, udvariassági, barátsági ajándékozásokat és ajándéknak szinte nem is nevezhető figyelmességeket nem lenne helyes bűnvádi eljárás tárgyává tenni. Megengedett lehet ez még akkor is, ha kapcsolatba lehet hozni a közhivatalnoknak hivatali vagy szolgálati működésével. Az életben előforduló, senki által el nem ítélt esetek például, ha a közhivatalnoknak szolgálati jubileuma vagy nyugdíjazása alkalmával kartársai vagy ismerősei emléktárgyat nyújtanak át, vagy magánosok, a felsőbb hatóság kifejezett vagy hallgatólagos beleegyezésével egyik vagy másik — rendszerint alárendeltebb — közhivatalnokot megjutalmazzák, különösen sikeres kezdeményező tevékenységéért, például életmentésért, bűncselekmény felderítéséért stb. Bizonyos előny elfogadása továbbá pusztán az állás tekintélyének megóvása vagy a mellékfoglalkozásoktól elvonás érdekéből lehet megtiltva. Ilyenkor az előny nyújtója, aki a közhivatali viszonyon kívül áll és a hivatási felfogástól idegen, nem érdemli meg, hogy esetleg minden hátsó gondolat nélkül adott juttatásáért büntetőjogi felelősségre vonják. Erre csak olyan cselekmény szolgáltat erkölcsi alapot, amelyben a megrontás csíráját is fel lehet fedezni, azaz az eset egyéni körülményei szerint a közhivatalnok pártatlanságának csorbítását, a javaslat kifejezéséhez képest a közérdek kárára való befolyásolását eredményezheti. Tehát az olyan »sine causa« juttatást érti a javaslat, amely elé'g jelentékeny arra, hogy a közhivatalnok magát lekötelezettnek tekintse, — érezze, hogy tőle olyan komoly viszontszolgálatot várnak, amit csak közhivatalnoki minőségében, nem mint magánember teljesíthet. Ez a helyzet bizonyára csak két olyan személy között állhat be, akiknek egyike hivatalos hatáskörénél fogva a másik féllel szemben, ez utóbbinak lényeges érdekeire, tetszése szerint kedvező vagy kedvezőtlen magatartást tanúsíthat. Az természetesen nem szükséges, hogy az ajándékozó már meghatározott ügyet és abban a közhivatalnoknak valamely meghatározott magatartását vegye célba. A §. harmadik bekezdésében foglalt rendelkezéssel a javaslat méltányolja : annak a félnek helyzetét, aki igazságos vagy annak vélt ügyét kívánja a közhivatalnoknál előterjeszteni s annak részéről jogtalan előny követelésével találkozik. Kézenfekvő, hogy a fél ilyenkor számításba veszi vonakodása esetére ügyének rosszindulatú kezelését, ezt esetleg kilátásba is helyezik neki vagy éreztetik vele. Arra, hogy a közhivatalnok felsőbb hatóságánál keressen orvoslást, a magánosnak talán nincs kellő jártassága vagy bátorsága vagy nem rendelkezik a szükséges bizonyítékokkal. Öt tehát nem lehet büntetőjogi felelősség alá vonni akkor sem, ha kételkedésében arra határozza magát, hogy enged a közhivatalnok jogtalan követelésének. Még inkább áll ez, ha a közhivatalnok konkrét üggyel vonatkozás nélkül lép fel igényekkel olyan személlyel szemben, akire nem közömbös, hogy a közhatalom valamely tényezője jóindulattal vagy rosszakarattal viseltetik-e iránta. Megjegyzendő, hogy a harmadik bekezdés kivétele csak a 3. §. esetére vonatkozik, azaz. a tiltott ajándékozásra?. Ha az extraneus a hivatali kötelességszegés ígéretét is magában foglaló követelésnek enged, azaz olyan ügyet kíván az előnynyújtással diadalra vinni, amelyről maga is tudja, hogy azt a közhivatalnok csak jogellenesség elkövetése útján segítheti elő, a büntetlenség kedvezményében nem részesül és arra kétségkívül nem is érdemes. Az általános büntetőjogi szabályok értelmében egyébként nincs akadálya annak, hogy ha a kötelességszegésről csak a közhivatalnok tud, a másik fél nem, az előbbi cselekménye a 2. §., az utóbbié a 3. §. alapján kerüljön megítélés alá.
