Képviselőházi irományok, 1939. VIII. kötet • 608-720., IX-X. sz.
Irományszámok - 1939-647. Törvényjavaslat a városi orvosokról, a községi orvosokról és a körorvosokról, valamint egyes egészségügyi rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről
647. szám. 283 utóbb említett rendelkezésnek jogszerűsége tekintetében számos jogvita keletkezett. Az 1300/1932. N. M. M. számú rendelet ugyanis, bevezető részének szövege szerint, az 1876 : XIV. t,-c. 6. és 167. §-ában, valamint a 6000/1931. M. E. számú rendelet 26. §-ának a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján adatott ki. E rendelkezésnek azonban nem a közkórházi ápolási költségek ki által leendő viselésének szabályozására hatalmazták fel a szakminisztert, hanem az idézett törvényszakaszok a közegészségügy rendezéséről alkotott törvény korlátai között a részletes szabályozásra megkívánható utasítások kiadására, valamint a felügyelet gyakorlására adtak felhatalmazást, a felhívott kormányrendelet pedig arra, hogy a közkórházi ápolási költségek megállapításának, nyilvántartásának, beszedésének és elszámolásának módját, valamint a költségek behajtásának módját szabályozza a szakminiszter. Ezek szerint az 1300/1932. N. M. M. számú rendelet a hivatkozott minisztériumi rendelettel ellentétes megállapításokat felhatalmazás hiányában nem tehetett és így a szóbanlévő korlátozó rendelkezést is csak akként kellett értelmezni, hogy az illetékes szakminiszter néma költségviselést megállapító jogszabályt módosította, hanem a kórházi felvételt kötötte a hatósági orvosi bizonyítvány előfeltételéhez. Az (i) bekezdés d) pontja további jogviták megelőzése céljából a szóbanforgó kérdést kifejezett rendelkezéssel újra szabályozza és a közköltségen való ápolást ahhoz az előfeltételhez köti, hogy a beteg az ápolás szükségességét előzetesen tiszti orvosi bizonyítvánnyal igazolja. Ilyértelmű korlátozó rendelkezés felvételét teszi indokolttá az a gyakorlati tapasztalat, hogy különösen nemibetegeknél nem minden esetben történik a korlátolt hitelkeretek és a magasabb közegészségügyi érdekek folytán kényszerít őleg megkívánt szigorral annak elbírálása, vájjon a beteg kórházi felvétele múlhatatlanul szükséges-e, illetőleg járóbetegként nem volna-e teljesen kielégítő gyógykezelésben részesíthető. Ezen túlmenőleg az ápolásbavételnek hatósági rendelkezéshez kötése a nemibetegségek leküzdése terén súlyos gyakorlati nehézségekkel járna. A 6000/1931. M. E. számú rendelet 5. §-a első bekezdésének d) pontja értelmében a közkórházi ápolási költség megfizetését az annak fizetésére egyébként kötelezettektől (2-—4. §.) nem lehet követelni, hanem a hivatkozott rendelet 9. §-ában meghatározott átalány vagy ápolási költséghozzájárulás terhére kell ápolásban részesíteni a közkórházban elmebetegség miatt ápoltakat arra az időre, amelynek tartama alatt a biztosító intézettől — mint biztosítottak — egyébként gyógykezelést igényelhetnének. E rendelkezést a bírói gyakorlat akként értelmezte, hogy a jogszabály elmebetegségeknél az átalány, illetőleg ápolási költséghozzájárulás költségviselési kötelezettségét nem szorítja a biztosító intézetek biztosított tagjaira, hanem csak a költségviselés időtartamát határozza meg abban az időben, amelyre a biztosító intézetek fizetési kötelezettsége fennáll. Minthogy azonban a hivatkozott rendelethely csupán a biztosító intézetek tagjait illetőleg kívánt rendelkezni, ennek folytán az (í) bekezdés e) pontjában ilyértelmű kifejezett rendelkezés történt. A nem biztosított elmebetegekre vonatkozólag tehát az ápolási költségek viselése tekintetében az általános szabályok az irányadók. Azokban az esetekben, amikor a fertőző beteget tiszti orvos utalja be közkórházi ápolásra, a (2) bekezdés szerint szükséges, hogy intézkedéséről egyidejűleg az illetékes egészségügyi hatóságot is értesítse. Ilyértelmű rendelkezést elsősorban az tesz szükségessé, hogy a beteg szabad rendelkezési körébe beavatkozást jelentő kényszerbeszállítás nyilvánvalóan hatósági feladat, az ily ügyekben való másirányú eljárás csak kisegítő jellegű, tehát a hatóságnak arról szintén tudomással kell bírnia. Be ezenfelül jelentősége van a kérdésnek a fertőző betegségek elleni védekezés szempontjából is, mert az egészségügyi hatóság preventív és represszív felada36* %
