Képviselőházi irományok, 1939. VIII. kötet • 608-720., IX-X. sz.

Irományszámok - 1939-645. Törvényjavaslat a zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanairól

172 645. szám. A becslőbizottság érdektelenségét kívánja biztosítani a (2) bekezdésnek az a rendelkezése, amely szerint a becslőbizottságot az érdekképviseleti szervek választmánya nevezi ki, valamint e bekezdésnek az a szabálya is, hogy az eljáró becslőbizottság egy-egy tagját az érdekelt fél, illetőleg a földmívelésügyi miniszter, az elnökét pedig az érdekképviselet elnöke jelöli ki. A javaslat a becslőbizottság. összeállításánál a szakszerűségi szempontokat is figyelembe veszi. A 6. §-ban szabályozott és ismertetett becslési eljárás egyfelől lehetővé teszi a zsidók ingatlainak átvételére irányuló tevékenység gyorsabb lebonyolítását, másfelől biztosítja a becslési eljárás szakszerűségét és a becslési eljárásban résztvevők függetlenségét is. A becslőbizottsági elj ara s az átengedésre kötelezett kérésére indul meg, ezért indokolt, hogy a becslőbizottság költségeit is ő előlegezze és viselje. Ez annál is inkább indokolt, mert ez a rendelkezés elejét veszi annak, hogy az átengedésre kötelezett akkor is becslőbizottsági eljárást kérjen, ha a földmívelésügyi miniszter által felajánlott becslési összeg megfelel a törvény szerint őt megillető térítésnek. A 6. § (3) bekezdésének az a rendelkezése viszont, amely szerint — ha az érdekelt fél panaszára bírói eljárás indul meg — a becslőbizottság eljárási költségének viselése felől a kir. ítélőtábla az 1896 : XXVI. t.-c. 145. §-ában foglalt rendelkezések megfelelő alkalmazásával határoz, azt jelenti, hogy a becslőbizottsági eljárás költségeiben az eljáró hatóság is marasztalható, ha a becslőbizottsági eljárásra a hatóságnak nyilván a törvénybe ütköző eljárása szolgáltatott okot. A § (3) bekezdése felhatalmazza a minisztériumot a becslőbizottság részletes eljárási szabályainak megállapítására és a szakértők díjazásának szabályozására is. A 7. §-hoz. Az 1939 : IV. törvénycikk alapján ingatlanának tulajdonul átengedésére kötelezettet ezidőszerint az 1940 : IV. t.-c. 36. §-a értelmében akként kell kártalanítani, hogy a kártalanítási összeg felét az ingatlan birtokbavétele előtt pengőben, a kártalanítási össze másik felét pedig búzára vagy ha az átengedett ingatlan főterménye a rozs, rozsra szóló, 30 év alatt — évi 4 %-os utólagos kamatozás alapulvételével — törlesztendő kötvényekkel kell kiegyenlíteni. A törvényjavaslatnak azt a kitűzött célját, hogy a zsidók tulajdonából a mező- és erdőgazdasági ingatlanokat mielőbb ki kell venni, a mai kártalanítási rendszer mellett megvalósítani nem lehet. Sem az államháztartás, sem a magángazdaság rövid idő alatt és különösen megrázkódtatás nélkül nem képes az ehhez szükséges fedezeteket rendelkezésre bocsátani. Az adott viszonyok között a kérdést — közszempontból is megfelelően — cisak úgy lehet eredményesen megoldani, ha az ellenértéket az átengedésre kötelezettek kötvényben kapják meg. A mondott szempontok bizonyos fokig már az 1940 : IV. t.-c. 36. §-ában is érvényesültek. A felhívott § ugyanis már a nemzsidók tulajdonában lévő ingatlanok tekintetében is akként rendelkezik, hogy az átengedésre kötelezettnek járó kártalanítás fele részét kötvénnyel kell kiegyenlíteni. Természetes, hogy zsidó birtokok tekintetében, amelyeknél fajvédelmi és nem birtokpolitikai szempontok az irányadók, a most ismertetett rendelkezéseknél messzebb kellett menni. Nem tekintve ugyanis azt, hogy a zsidók tulajdonában lévő mező- és erdőgazdasági ingatlanokért járó térítésnek készpénzben való kiegyenlítéséhez a szükséges fedezet rendelkezésre sem áll, a készpénzzel való kiegyenlítés nemzetgazdasági szempontból is káros következményekkel járna. A térítésnek teljesen készpénzzel való kiegyenlítése ugyanis — a zsidó birtokoknál célul kitűzött gyors igénybevétel esetén — a vásárló erőnek olyan duzzasztásával járna együtt, amely egyrészt valutánk értékállandósága szempontjából megengedhetetlen, másrészt pedig a zsidóság részéről a gazdasági élet egyéb területein jelentene nem kívánatos tevékenységet.