Képviselőházi irományok, 1939. VIII. kötet • 608-720., IX-X. sz.
Irományszámok - 1939-645. Törvényjavaslat a zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanairól
164 64S. szám. is megszűnt) biztosítani nem kellett. Azokkal szemben pedig, akik a javaslatnak törvényként hatálybalépése előtt ingatlanaik bejelentésére fennállott kötelezettségüknek eleget nem tettek, az átengedésre kötelezés lehetőségét — az előbbi kivételektől eltekintve — a jelen bekezdés is fenntartja. Az 1939: IV. t.-c. 16. §-ának előbb megjelölt rendelkezése az átengedésre kötelezés lehetőségét csak a szerzéstől számított 3 évi időtartamra biztosította. E rendelkezés azt eredményezte, hogy — amennyiben a szerzőfél az ingatlan bejelentésére vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget és szerzéséről a hatóság egyébként sem értesült — az ingatlan tulajdonosa ingatlanát már a bejelentés elmulasztásával is elvonhatta a törvény rendelkezései alól. Ezért vált szükségessé olyan rendelkezés felvétele, amely szerint az említett határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor a szerzőfél bejelentési kötelezettségének eleget tesz. E rendelkezésre tekintettel viszont az igénybevételi lehetőségre az eddigi három év helyett két évet állapít meg. A szóbanlevő rendelkezések megkerülését, illetőleg kijátszását kívánja megakadályozni a bekezdésnek az a része, amely pontosan megállapítja, hogy az átruházás idejének mely napot kell tekinteni. A § (6) és (7) bekezdésében felvett rendelkezések időbelileg rögzítik azt az időpontot, amely az átengedésre kötelezés szempontjából irányadó. Ezek a rendelkezések főként azért szükségesek, mert az 1939 : IV. törvénycikk végrehajtásában is ingadozik a bírói gyakorlat a tekintetben, hogy az ingatlan átruházása nem teremt-e új helyzetet az átengedésre kötelezés szempontjából. Ha az átengedésre kötelezésre irányadó időpontot nem rögzítenénk le, az ingatlan tulajdonában bekövetkező változások figyelemmel kísérése és a tényállásnak ezzel kapcsolatban újból /való kivizsgálása rendkívül megnehezítené a javaslat célkitűzéseinek megvalósítását. Ettől függetlenül is szükséges az átengedésre kötelezés szempontjából irányadó időpont megállapítása már csak azért is, mert éneikül az egyenlő elbánás sem lenne biztosítható. A törvény hatálybalépésének napján ugyanis egyszerre minden zsidó ingatlantulajdonost nem lehet átengedésre kötelezni. Ezekre az indokokra tekintettel már az 1939 : IV. t.-c. 16. §-ában foglalt rendelkezések végrehajtása kapcsán is szükségessé vált ennek a kérdésnek a 3.350/1940. M. E. számú rendeletben szabályozása. A (7) bekezdés az átengedésre kötelezés szempontjából irányadó időpontként általában a javaslat törvényként hatálybalépésének napját állapítja meg; azoknak az ingatlanoknak a tekintetében pedig, amelyekre az átengedésre kötelezés lehetősége már az 1939 : IV. t.-c. 16. §-a alapján is fennállott, a (e) bekezdés az átengedésre kötelezés szempontjából irányadó időpontként az 1939. évi május hó 5. napját jelöli meg. Sem a (6), sem a (7) bekezdés alapján nincs helye átengedésre kötelezésnek abban az esetben, ha a bekezdésekben megjelölt időpont után az ingatlan átruházásához a hatóság földbirtokpolitikai szempontból hozzájárult, illetőleg hozzájárul. A (e) bekezdés esetében akkor sincs helye átengedésre kötelezésnek, ha a tulajdonjog árverés útján szállott át nemzsidóra. Az utóbbi szabály a (7) bekezdés esetében nem áll. E bekezdés szerint ugyanis átengedésre kötelezésnek akkor is helye van, ha a tulajdonváltozás árverés útján áll be. Ez a rendelkezés a hitelezőnek és a zsidó adósnak a javaslat célkitűzései meghiúsítására alkalmas esetleges összejátszását kívánja kizárni, illetőleg büntetni. A (7) bekezdés kizárja az átengedésre kötelezést abban az esetben is, ha olyan személy, aki nem esik az 1939 : IV. törvénycikknek a zsidókra vonatkozó földbirtokpolitikai rendelkezései alá, az ingatlanát a javaslatban megállapított 60 nap alatt nemzsidó törvényes gyermekére, nemzsidó unokájára ruházza át; unokák esetében azonban e kedvezmény csak annyiban áll fenn, amennyiben a reájuk
