Képviselőházi irományok, 1939. VI. kötet • 419-543., V. sz.

Irományszámok - 1939-508. Törvényjavaslat a felségsértésről, a lázadásról, valamint a súlyos bűntettek előkészítésének büntetéséről

432 508. szám. a lázadás által veszélyeztetett állami szervek közül nem lehet kihagyni. Ellenben az 1867 : XII. törvénycikk alapján működött ú. n. közösügyes bizottságok a múltnak közjogi emlékei közé tartoznak, a Btk. 152. §. 2. pontja tárgytalanná vált és így megfelelő rendelkezés a javaslatban már nem szerepel. Ugyanabból az okból, mint a felségsértésnél, a javaslat e §-ban is az erőszakot és a fenyegetést, mint a bűncselekmény elkövetési eszközét általánosabban a »jogellenes módon való« elkövetéssel helyettesíti, — elsősorban a fondorlatos, megtévesztő eszközök használatát tartva szem előtt. Az eddiginél szabatosabb és tömörebb kifejezést kíván a §. használni, amikor azt a célzatot, hogy az állam illető szerve hivatásának szabad gyakorlatában akadályoztassék, valaminek elhatározására, valamely intézkedésre vagy valaminek elhagyására kényszeríttessék, így fejezi ki: arra törekszik kényszeríteni, hogy alkotmányos hatalmát meghatározott irányban gyakorolja vagy ne gyakorolja. E szövegezés egybehangzik az 1. §. 3. pontjában foglalttal. Az »alkotmányos hatalom« kifejezést a javaslat nem abban az elvont értelemben használja, mint ahogy az államról szóló elméletek törvényhozói, végrehajtó- és bírói »hatalomról« beszélnek. A javaslat ezen egyszerűen az általa említett állami szervek által valósággal gyakorolt közjogi jogosítványok összességét érti, amelyet kiemelkedő jelentőségük miatt nem nevez pusztán »hatáskörnek«. A §. a lázadás elkövetési cselekedetéül tekint minden arra közvetlenül irányuló cselekményt. Erről a fogalomról, a felségsértéssel kapcsolatban, már az 1. §. indokolása részletesebben szólt. Nincs is ok, hogy a lázadásnál a törvény más kifejezést használjon, mert a mai büntetőjogunk rendszerében a felségsértés és a lázadás nem az elkövetés módjában, hanem abban különbözik, hogy a támadás az állam és társadalom melyik főszerve vagy alapintézménye ellen irányul. A Btk. 152. §-a szerint a lázadásnak ott meghatározott esetét az követi el, aki a lázadó célú »csoportosulásban« vesz részt. A javaslat e részben nem követi a Btk.-et, mert az ebben a meghatározásban rejlő megszorítást nem látta indokoltnak. A »lázadás« közkeletű fogalmához ugyan hozzátapad az a képzet, hogy azt ötletszerűen, önkéntesen összeverődött »csoportosulás«, azaz zavargó tömeg követi el. Azonban az országgyűlés, az országtanács vagy a kormány jogellenes és közvetlen megtámadására nemcsak ilyen csoportosulás, hanem kisebb, szervezett egységekben fellépő s megállapított terv szerint külön-külön eljáró személyek, sőt egyes merénylők is vállalkozhatnak. Erre az államcsínyek és más politikai bűncselekmények története elég példát nyújt. És ha a felségsértést egyfelől, a hatóság elleni erőszakot másfelől csoportosulás esetén kívül is el lehet követni, ugyanennek kell állnia a hagyományosan, a »lázadás« című fejezetben foglalt cselekményre is. Ez ugyanis — mint azt már kiemeltem — azoknak az állami szerveknek védelmét foglalja magában, amelyeket a törvény erősebben kíván oltalmazni, mint általában a hatóságokat és hatósági közegeket, de amelyeknek megtámadása mégsem esik teljesen a felségsértés büntetésére irányuló szempontok alá. Önként értetődő, hogy a §-ban meghatározott bűncselekmény tipikus esete mégis az lesz, hogy azt szervezett csoport vagy valaminő rögtönzött tömörülés követi el. Ezt előre látva, a §. gondoskodik arról, hogy ilyenkor súlyosabb büntetés érje a kezdeményezőket és a vezetőket, azaz azokat, akik a csoport törekvéseiért és tetteiért méltán viselik a felelősség túlnyomó részét. A »kezdeményező« és a »vezető« fogalmát a bírói gyakorlat az 1921 : III. törvénycikk alkalmazásában már kifejlesztette és szabatosította. Azért a javaslat is e fogalmakat az idézett törvénycikk kifejezéseivel jelöli meg, szemben a Btk.