Képviselőházi irományok, 1939. IV. kötet • 281-346. sz.
Irományszámok - 1939-281. Törvényjavaslat az egyenesadókra vonatkozó egyes törvényes rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről
32 281. szám. kötelezettségétől mentesüljön. De gondoskodni kell arról is, hogyha az adózó helyett a beruházási pótlékot mégis más személy fizeti meg és ezzel az adózó a terhet magáról áthárította, az ebből származó anyagi előny után mégis fizessen megfelelő adót, amit olyan módon kívánok elérni, hogy a helyette megfizetett beruházási pótlékot az alkalmazottak kereseti adóalapjához, valamint jövedelemadóalapjához hozzá kell számítani. A 38. §-hoz. A jövedelemadó tételeinek felemelése, különösen pedig a gyermektelen családok és az egyedülállók fokozott megadóztatása, valamint a beruházási pótlék bevezetése következtében előfordulhat olyan eset, hogy mindezek együttes összege többet tesz ki, mint az adózó jövedelmének háromnegyed része. A jövedelemnek ilymértékű megadóztatása azonban nem volna indokolt. Ezért a javaslat a jövedelemadó és járulékai címén kivethető összeg legfelső határát az adózó tiszta jövedelmének 75%-ában állapítja meg. Ha a kivetett adó J és összes járulékai ennél többet tesznek ki, mérséklésnek van helye. A 39. §-hoz. A jövedelem- és vagyonadó kivetési rendszere ellen sűrűn elhangzik az a panasz, hogy ennek az adónak nehézkes az igazgatása. Az adózónak olyan jövedelméről is újból kell bevallást adnia, amelyről a hozadéki adóknál már számot adott és ehelyütt sem tud többet mondani; a jövedelemforrás jövedelmét nem az az adóhatóság állapítja meg, amelynek területéről a jövedelem származik, s így aránytalanságok állanak elő ; a kivetésre aránylag rövid idő áll rendelkezésre, ami igen sokszor a munka alaposságát és helyességét veszélyezteti. Az egyszerűsítés útját abban látom, hogy az adózótól lehetőleg ne kérjünk új bevallást, ha már a hozadéki adók kivetésénél jövedelméről számot adott. Hazánkban az adózók nagy tömegének tiszta jövedelme évi 6000 P-n alul van ; ezeknek a száma vidéken az adózók 92%-át, a fővárosban közel 78%-át teszi. Kézenfekvő, — és ezt a több esetben végzett számítások is igazolni látszanak — hogy az összlétszámnak körülbelül 60—70%-át teszik azok az adózók, akiknek csak egy jövedelemforrásuk van. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a több jövedelemforrással bíró adózók csoportjához tartoznak vidéken azok a gazdák, iparosok és kereskedők is, akiknek földjükön, iparukon és üzletükön kívül csak egy kis házuk van, az egy jövedelemforrással bíró adózók arányszáma 70—75%-ra becsülhető. Ezek szerint az esetek nagy részében a hozadéki adókkal együtt és egyszerre a jövedelemforrás helyén a jövedelem- és vagyonadó is kivethető. Felhatalmazást kérek tehát arra, hogy a jövedelem- és vagyonadók kivetése helyéül a jövedelemforrás helyét jelölhessem ki. Ennek megvalósítása esetén elesik az a kifogás, hogy a jövedelemforrás jövedelmének megadóztatásával az adózó lakóhelye szerint illetékes olyan adókivető hatóságok foglalkoznak, amelyek a jövedelemforrás helyi viszonyait és körülményeit nem ismerik és így a jövedelem felbecsülését helyesen nem is végezhetik. A 40. §-hoz. A jövedelem- és vagyonadóalapot évenként csak azoknak a terhére kell újból megállapítani, akiknek évi jövedelme a 10.000 P-t, vagyona pedig a 200.000 P-t meghaladja. A többi adózó adóalapját változatlanul kell fenntartani mindaddig, amíg azt maga az adózó nem tartja magára nézve súlyosnak, vagy pedig az adóhatóság meg nem állapítja azt, hogy az adóalapokban 20 %-ot meghaladó változás állott be. Az adózó mindig tudja, hogy jövedelme miként változott, ha tehát a rögzített jövedelem vagy vagyon tényleges jövedelménél vagy vagyonánál nagyobb, az adóalap újbóli megállapítására azonnal jelentkezik. Az adóhatóságok ellenben ritkán jutnak olyan adatok birtokába, amelyekből a jövedelem vagy vagyon nagyságának emelkedésére pozitív következtetést lehet vonni. Ezt az indokolatlan előnyt akarja a törvényjavaslat kiküszöbölni azzal, hogy az adózókat felhívás nélkül önként való jelentkezésre kötelezi minden esetben, amidőn
