Képviselőházi irományok, 1939. III. kötet • 176-280. sz.

Irományszámok - 1939-178. Törvényjavaslat a legkisebb gazdasági munkabérek megállapításáról

178. szám. 23 A 12. §-koz. Az általános indokolásban megemlékeztem arról, hogy javaslatom a gazdasági munkabérmegállapítást nemcsak kivételes rendszabálynak szánja, hanem azt országosan intézményesíteni, éppen azért megkönnyíteni, sőt bizonyos vonatkozásokban kötelezővé tenni óhajtja. Ezt az intenciót a 12. §. valósítja meg hármas irányban. Évenkint egyszer kötelezővé teszi a bizottság összeülését és határozat hozatalát. Minél több, az érdekeltek részére könnyen hozzáférhető fórum számára megadja a kezdeményezési jogot. Felhatalmazza a földmívelésügyi minisztert arra, hogy egyes munkabérnemekre vonatkozóan magát a munkabérmegállapítást is kötelezővé tegye. A 13. §-hoz. Az (i) bekezdés a vármegyei (városi) bizottság tanácskozó- és határozatképességét a jelenlevők ugyanakkora számában és éppúgy a paritásos elv tiszteletben tartásával állapítja meg, mint az 1923 : XXV. t.-c. 9. §-ának első bekezdése. Csupán azt a szükségmegoldást mellőzi, amely szerint egy-egy munkaadó és munkavállaló tag részvételével is lehet ülést tartani és határozatot hozni. A bizottsági taglétszám megkettőzése után ugyanis ez már megokoltnak nem tekinthető. A (2) bekezdéshez képest az ülésre nemcsak a gazdasági felügyelőséget, de a földmívelésügyi igazgatás egyéb szakhivatalait is meg kell hívni. Ez észszerű következménye a munkabérmegállapítás széleskörű kiterjesztésének. Minthogy a kiterjesztéssel fontossága is rendkívüli mértékben növekedett, indokolt, ha szavazati jogot nem is, de hozzászólást engedni az önkormányzati közigazgatásnak is. Szakértő tagok meghívásának lehetővé tételével a (3) bekezdés azt a célt is szolgálja, hogy a vármegye területén belül mutatkozó (pl. járási) eltérések képviseletére mód nyíljék. A szakértő tagok meghívásának korlátozásával megakadályozni óhajtom, hogy a munkaadók és munkavállalók, azaz az érdekelt elem a tanácskozásban esetleg háttérbe szoruljon. A 14. §-hoz. Az (1) bekezdés a hivatalos munkabérmegállapítás rugalmasságát és alkalmazkodó képességét kívánja megadni. A viszonyokhoz alkalmazkodás nem mehet olyan messzire, hogy veszélyeztesse a javaslat legfőbb célját, a gazdasági munkavállalók életének megfelelő színvonalon tartását. Eddig a határig azonban érvényesülnie kell a bölcs elvnek, hogy különböző dolgoknak egyenlőképpen kezelése igazságtalanságra vezet. Javaslatom e tekintetben sokkal részletesebb rendelkezéseket tartalmaz, mint az 1923 : XXV. t.-c. 9. §-ának második bekezdése, ami összefügg egyrészt a bizottság illetékességének nagyobb területével, másrészt a munkabérmegállapító hatáskör kiterjesztésével. A (2) bekezdés a területi, különösen járási sajátosságokhoz alkalmazkodásban előmozdítja az (1) bekezdés megokolásául szolgáló elvi állásfoglalás érvényesülését. Habár az 1923 : XXV. törvénycikk órabér megállapításáról nem szól, de azt ki sem zárja. Ujabban több járási (városi) gazdasági munkabérmegállapitó bizottság alkalmazta is az órabérben megállapítást. A (3) bekezdés, amikor ennek lehetőségére félreérthetetlenül utal, ugyanakkor órabér megállapítását csak napszámosmunka, tekintetében engedi meg. E megszorítás a munkavállalók érdekeit védi, mert más munkáltatás! módok esetéhen az órabérrendszer a munkabér csorbításának lehetőségét rejti magában. A (3) bekezdés egyúttal felhasználja az occassio legist a munkaidő szabályozás irányában egy óvatos kezdőlépésre. Meghatározott napi munkaidő után magasabb munkabértétel megszabása ugyanis közvetve szabályozólag hat a munkáltatás idejére is. Ez a szabályozó hatás korántsem erőszakos, hanem inkább hajlékony, mert a magasabb munkabér a munkaadót csak olyan munkának időn túl való követelésétől fogja visszatartani, amelynek elvégzése halasztást szenvedhet.