Képviselőházi irományok, 1939. III. kötet • 176-280. sz.

Irományszámok - 1939-209. Törvényjavaslat a magyar kir. külképviseleti hatóságok okiratkiállítási és okirathitelesítési hatáskörével kapcsolatos egyes kérdésekről

209. szám. 235 fennállása alatt is fel voltak jogosítva, szegénységi bizonyítványok kiállítására pedig azért kell őket feljogosítani, mert olyan államokban, ahol szegénységi bizonyítványokat a helyi hatóságok nem állítanak ki, az ott lakó magyar állampolgárok nem tudnának máskép szegénységi bizonyítványt szerezni. Erről az esetről intézkedik az 1909 : XIV. törvénycikkbe iktatott hágai polgári jogsegélyegyezmény 21. cikke. Megjegyzendő, hogy a törvényjavaslat úgy az életbenlét igazolására szolgáló tanúsítvány, mint a szegénységi bizonyítványok kiállítására csak akkor jogosítja fel külképviseleti hatóságainkat, ha hivatali területükön lakó magyar állampolgár életbenlétének tanúsításáról vagy ott lakó magyar állampolgár részére szóló szegénységi bizonyítvány kiállításáról van szó. A törvényjavaslat feljogosítja külképviseleti hatóságainkat a hivatali területükön lakó magyar állampolgárok lakásának és házastársak együtt- vagy különélésének joghatályos tanúsítására is. A 7. §-hoz. A külképviseleti hatóságokat, a magyar kir. tiszteletbeli konzuli hivatalokat is beleértve, a hiteles fordítások elkészítésével és ily fordítások hitelesítésével kapcsolatos hatáskör az egyes konzuli egyezmények és a fennálló gyakorlat szerint már eddig is megillette. A törvényjavaslat a külügyminiszterre bízza a részletes szabályok megállapítását, továbbá a külképviseleti hatóságoknak adandó felhatalmazás korlátozását. Rendelet fogja tehát megállapítani, „hogy mely külképviseleti hatóságok milyen keretben kapnak jogot arra, hogy a hivatali területükön használt hivatalos nyelvre vagy más nyelvekre is fordításokat teljesíthessenek. A 8. §-hoz. A törvényjavaslat oly államokban, amelyeknek területén magyar kir. külképviseleti hatóság nincs, hanem a magyar érdekek képviseletét valamely barátságos idegen állam külképviseleti hatóságai látják el, a magyar érdekek képviseletével megbízott idegen külképviseleti hatóságokat az e törvényjavaslat alapján a magyar kir. tiszteletbeli konzuli hivatalokat megillető hatáskörrel ruházhatja fel. Az a kérdés, hogy a magyar érdekeket ellátó külföldi külképviseleti hatóságot müyen hatáskör illeti, általános elvi érvénnyel eddig Magyarországon eldöntve nincs. A világháború folyamán, amikor az ellenséges hadviselő felek állampolgáraiknak védelmét a semleges államok külképviseleti hatóságainak igénybevételével látták el, a gyakorlat hajlott olyan felfogás felé, hogy a megbízásból eljáró ezeket az idegen külképviseleti hatóságokat ugyanolyan hatáskör illeti, mintha a védelmük alá helyezett külföldi állampolgárok hazai konzuli (külképviseleti) hatóságai volnának. Ez a kérdés anyakönyvi kivonatok hitelesítése körül merült fel, amely körben az akkori magyar kormány a kiterjesztő felfogás mellett foglalt állást. Eddig nemzetközi viszonylatban sem merültek fel nehézségek a megbízásból eljáró külképviseleti hatóságok hatáskörének ilyen értelmezésével szemben. Ez a kérdés fokozott mértékben fontos azoknál a kisebb és szegényebb államoknál, amelyeknek nincsen módjukban minden idegen államban konzuli hivatalokat szervezni, hanem kénytelenek állampolgáraik védelmét valamely barátságos állam külképviseleti hatóságára bízni. Ebből az okból Magyarország érdeke az, hogy az ily módon megbízásból eljáró külképviseleti hatóságok jogkörét a törvényjavaslatban foglalt terjedelemben elismerje és iparkodjék elismertetni. Annyira természetesen nem mehet a magyar kormány, hogy a megbízott külképviseleti hatóság jogkörét ugyanabban a jogkörben iparkodjék elismertetni, mint amely a hivatásos magyar kir. külképviseleti hatóságokat illeti meg, mert a megbízott külképviseleti hatóságtól a magyar jognak ehhez szükséges ismerete nem kívánható,