Képviselőházi irományok, 1939. I. kötet • 1-78., I-II. sz.

Irományszámok - 1939-12. Törvényjavaslat a "Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap" létesítéséről

40 12. szám. Melléklet a 12. számú irományhoz. \ Indokolás »a „Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap" létesítéséről« szőlő törvényjavaslathoz. I. ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS. Az ország területét megvédeni hivatott haderőnknek, a m. kir. honvédségnek igen fontos fegyverneme a »légierő«. A trianoni szerződés katonai megkötöttségei alól szabadulva egyik elsőrendű honvédelmi és katonai feladat, hogy a honvédség légi erejét kiépítsük úgy, hogy honvédségünk, ha nemzeti érdekeink védelme szempontjából annak szüksége előáll, a légi vonatkozásban is megállhassa a helyét s eredményesen teljesíthesse feladatát. A munka, amelynek célja a szükséges légierők megteremtése, kettős : egyrészt az anyag megszerzése, előteremtése, másrészt az ország lakossága körében a repü­lés megkedveltetése, meghonosítása, s ezzel a repülőszemélyzet utánpótlásának biztosítása. A repülés meghonosítását, népszerűsítését csupán a megfelelő elméleti és gya­korlati képzésnek minél szélesebb körre való kiterjesztése útján lehet elérni. Egye­dül a repülés népszerűsítése eredményezheti azt, hogy az anyag életté váljék, a gép lelket kapjon, még pedig olyan lelket, amely méltó a hazáját egy évezreden keresztül szakadatlanul vére hullatasaval bátran védő magyar katonához. Csakis népszerűsítés útján valósulhat meg az, hogy a honvédség légiereje számára úgy békében, mint háborúban —- a beálló hiányok pótlására is bőven elég — a repülés­ben már előkészítő kiképzést nyert személy készséggel jelentkezzék a repülő szol­gálatra. A magyar lovas nép ; a magyar huszár mintaképe a lovas katonának. Bátor­ság, gyorsaság, a helyzet gyors felismerése, a kedvező alkalom tétovázás nélküli kihasználása : azok a tulajdonságok, amelyekkel a magyar lovas katona világra­szóló hírnevét szerezte. A felsoroltakkal azonos tulajdonságok kellenek a légi harcok megvívásához is. A magyar ifjúság lelkében tehát meg van a készség a repülés iránt; nagy számban lelkesedve jelentkezik a légierőkhöz szolgálatra. Bízvást remélhető tehát, hogy a magyar nép a kiváló légi harcosok tömegeit fogja

Next

/
Thumbnails
Contents