Képviselőházi irományok, 1935. XII. kötet • 679-711., VI-IX. sz.

Irományszámok - 1935-710. A képviselőház közjogi, közgazdasági és közlekedésügyi, közoktatásügyi, igazságügyi, valamint földmívelésügyi bizottságának együttes jelentése "a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról" szóló 702. számú törvényjavaslat tárgyában

520 710. szám. sága, mint volt a régi nemességnek és polgárságnak, amely az abszolút rosszra — tört vagy szakadt — nagy többségében mindig abszolút ellenállással felelt. Ma is, mint 1918 őszén, problematikus idők járnak. Akkor is abból lett a végzet, hogy a kormány gyenge volt a szélsőségekkel szemben. Utcai csoportok, karrieréhesek lármáját összetévesztette halálos csendünk detonációjával. Ma is — úgy látszik — ugyanaz ismétlődik. Ugyanaz abban is, hogy egyesek, sok derék, jóhiszemű honfitársunk is, így remélnek mind erősebb és áldásosabb külföldi támogatást jövendő reményeinket illetőleg. Jöjjön az álmok teljesülése ! Adja Isten ! De ha erről volna is szó, miért kelljen érte odaadni cserébe ezeréves államunkat, függetlenségünket, parlamentáris alkotmányunkat, nemzeti és polgári egyéniségünket? Nem használna ilyen letört, csalódott, békétlen nemzet szövetségeseinek sem. Hanem az a baj, hogy jóhiszeműek is járnak a csalóka úton. Mert azt megértjük, hogy a lázadás és a gyűlölködés emberei, akik közül van, aki a parlament nyilt ülésein is hangoztatja, hogy nincs magántulajdon, elmennek a demagógia és bujtogatás szélső határáig, hatmilliárdos zsidóvagyonról beszélnek, amennyit az egész nemzetvagyon sem ér, stb. stb., de a többségi pártból is akadnak, akik — nem is említve hamisan beállított történelmi és felvidéki példáikat — naiv szónoki fogásokkal bujtogatnak. Bankokráciát, bankkoncentrációt, trösztöket emlegetnek, amelyek felszívták az egész ipart, »magasak az ipari árak«, »az újpesti Uchrin Pál, kisasztalos, nem kap hitelt, a Weisz Lipót, kisasztalos, pedig kap« stb. Mintha nem a kormány csinálta volna meg a bankkoncentrációt is és nem tőle függne, amennyiben gazdasági törvényektől nem függ, az árszabályozás is ! A valóság pedig az, hogy sem a szegény Uchrin Pál, sem a Weisz Lipót nem kap kölcsönt a maga szakállára a bankoktól, hanem kaphat, ha kaphat, egyik is, másik is valamilyen kisipari hitelt, ami, hogy ki kapjon, jobbára megint csak a kormánytól függ. t>e mi a köze mindehhez, az egész nagykapitalizmushoz, annak állítólagos kártevéseihez a kis zsidó ügyvédnek, orvosnak, mérnöknek, színésznek, újságírónak, magántisztviselőnek, kisiparosnak, kiskereskedőnek, ügynöknek, munkásnak? A felhányt zsidó szellemű kultúrához is legfeljebb annyi köze van, hogy leginkább ezek tömege a fogyasztója a keresztény irodalomnak, zenei, színházi daraboknak is. Emellett, ha házak, vasutak, gyárak épültek s a keresztény közép- és nagybirtok sokszázmillió jelzáloglevél-kölcsönhöz jutott, amiből terhes tartozásait rendezhette, miért bűn ez, ha zsidók cselekedték is? Ha nem tették volna, hogy derék keresztény kezek mellett ők is építettek, ők is vállalkoztak, noha Ausztria ipara e nélkül is ellátott volna bennünket, 1918-ban ipar nélkül maradtunk volna, »félkarú óriás« s most semmi sem volna abból, amit egyesek elvenni akarnak. Másfélmillió kivándorlót emlegetnek, mintha ez is a zsidók bűne volna, holott mostoha agrárviszonyaink kergették ki őket s ha iparunk fellendítésében a zsidók részt nem vesznek, munkáskezeknek munkaalkalmat nem teremtenek, még legalább egymillió kivándorolt volna. Dehát, ha »Istentelen frigy van közötted, ész és rosszakarat !« — nem lehet vitatkozni veled. Csak »a . . . dühöt növeszted, hogy lázítson hadat s . . . düh vagy ész, bármelyik győz, az ember vész« (Vörösmarty). Most is, mintha végzet ülne a magyar keresztény ifjúság fölött. Végre is tény, hogy ma már úgyszólván nincs máshonnan utánpótlás. Most már beülhetne majd a hivatalokon kívül: a bankok, gyárak, szabad foglalkozások pozícióiba is. Es rövidesen, ha gazdasági életünknek az a rombolása, amelynek ez a javaslat is egyik útjelzője, meg nem áll, nem lesz, ahová beleüljön . . . Ami ma itt történik, magyar szívvel nem lehet megérteni. Még legalább 100 évre el vagyunk látva a progresszió korszellemével. Csak győzzük megvalósítani mindazt, amit a magyar történelem »monumenta actorum«-a tartalmaz,