Képviselőházi irományok, 1935. XII. kötet • 679-711., VI-IX. sz.

Irományszámok - 1935-710. A képviselőház közjogi, közgazdasági és közlekedésügyi, közoktatásügyi, igazságügyi, valamint földmívelésügyi bizottságának együttes jelentése "a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról" szóló 702. számú törvényjavaslat tárgyában

710. szám. 519 ság egyik tagja követelte : »6 %-on felül elvenni minden zsidó vagyont, hiszen — úgymond — az ország vagyonának 80 %*a az övék«, (ami lelkiismeretlen valótlanság, csakúgy, mint amikor azt mondotta, hogy 12—13 éve a képviselőház 200 tagja meg volt állásokkal s egyebekkel fizetve), az ilyen »legdemosthenesibb« retorika a becsületes nyomorgókra sem szokta hatását eltéveszteni. Ne rágalmazzuk folyton a népet, hanem hozzunk számára hasznos törvényeket: zsidó és nem zsidó vagyonból és jövedelemből egyaránt követelt józan szociális áldozatokról (földreform, öregségi, rokkantsági és baleseti ellátás, a koncentrációk megszüntetése, ame.lv ek a ker. kisemberekre nézve is lehetetlenné teszik az önállósítást stb., stb.), — az igazságos adórendszerről, — a külföldiek munkatilalmáról és az alkotmányos szabadságjogok visszaállításáról, azután engedjünk mindenkit nyugodtan dolgozni, mert lehet, hogy »szegény népünk, amely többet gyanakszik, mint amennyit tud, ideig-óráig meg fogja találni valamiben (ma a zsidókban !) minden szerencsétlensége okát«, de végül ráeszmél, hogy »nagy hullásában« hiába »süvöltött fel« : »Törvényt!... (kapott) s a törvény újra ölt« (Vörösmarty) és csakhamar meg fogja keresni az igazi hibát. Nem az utca, nem a dolgozó földműves, iparos, kereskedő és munkás, az ország 95%-a követeli az ilyen javaslatokat, embertelenséget, az ország gazdasági életének lerombolását, külföldi példák utánzását, túllicitálását. Ez az »utca« örül, ha dolgozhat, úgyis tudja, hogy az úri zsákmányból neki nem jut, hanem követeli csak az értelmiség »romlott« vagy félrevezetett része, amely állások vagy még nagyobb állások után fut, amely nem akarja a régi kényelmetlen, lassú módszert vállalni, hogy tehetség, tudás mellett évek és évek szorgalma és türelmes munkája, érdeme kell, míg vagyont gyűjteni vagy magasabb állásba avanzsálni lehet. Ez akar ma itt valamilyen úri bolsevizmust, a »tiéd és övé« állami, társadalmi, gazdasági és erkölcsi rendjének megbontását s a »minden az enyém«-jogrendjét, A dolgozók és józanok »utcája«, amely máris szenved, szerves, komoly és erkölcsi alapokon nyugvó szociálpolitikai reformok mellett csak egyet vár, a megváltó hatalmi szót: »Vissza mindent;. a régi jogból,, régi alkotmányból, régi rendből és régi er^ kölesből!« - •'--•'•' Szegény államokban mindig van jelen valamilyen elégedetlen tömeg, a túl-.. nyomóan bürokratikus eltartású országokban pedig az; alsóbb fizetési vagy kereseti osztályokban mindig van olyan jelentős számú, műveltségénél és igényességénél fogva többre vágyó értelmiség is, amely könnyen fut új koreszmék, forradalmi változások után, remélve, hogy karrierje gyorsabban felível és úri igényei jobban kielégülnek. A történelmi materializmus egyik természetes megnyilvánulása ez. Ide-oda lökődő, labilis higanytömeg, amelynél csak az idő véletlene, alkalma dönti el, hogy jobb- vagy balfelé orientálódjék-e. Mindig minden attól függ, milyen idők járnak és megvan-e már a lehetősége, szinte xendőri engedélye rá, hogy a lelkében munkáló »harc« végre kirobbanjon. Mihelyt a hatalom engedi, kirobban és kap maga mellé segédcsapatokat a szegényebb néprétegekből is. Támadnak és esetleg igen előkelő körökből támadnak vezérei is. Van minden időben mindenütt elég hataloméhes kalandor vagy megszállott, sokszor tévesen számító ideális lelkű és szándékú hazafi is, aki élre áll. A vágyak, remények szélvihara most már belekap a vitorlákba. Olvashatjuk ma is, egyik vezér mint proklamálta máris, hogy az új állam karrier-listája az utolsó díjnoki állásig készen van. Megkezdődik a meredek felé az iramodás, hogy partjáról azután minden és mindenki a mélybe zuhanjon. Láttuk ezt a tömeget, a Károlyi-regime-nek is szinte lelkesen behódolni, azután egy részét a bolseviki uralom felé is kacsintgatni, vagy legalább gyáva passzivitásban maradni- Mert nincsenek igaz ideáljai,: nincsen" centrális öntudata - és hazafiKépv. iromány. 1935—1940. XII. kötet 60