Képviselőházi irományok, 1935. IX. kötet • 546-591., IV. sz.

Irományszámok - 1935-585. Törvényjavaslat a gyakorlati irányú középiskoláról

585. szám. 351 amely tulajdonosa számára nemcsak a tudás fellegvárának, az egyetemnek kapuit tárta ki s biztosított az egyetemen keresztül szinte korlátlan érvényesülési lehetőséget, de az egyetem elvégzése nélkül is módot adott az elismert és értékelt társadalmi állás megszerzésére. Egyrészt a már említett művelődési vágy, másrészt a társadalmi emelkedésre való törekvés a nemzetnek a világháborút követő legválságosabb éveiben sohasem sejtett tömegekkel telítette meg a szellemi pályák felé vezető középiskola padjait. A roham felkészületlenül találta a gimnáziumot, amely ontotta magából az érettségizettek sokaságát. Súlyosbította a helyzetet az, hogy a társadalomnak a végső eredményekkel nem számoló, türelmetlen és szinte erőszakos sürgetése előtt a művelődési politika hivatott irányítói is kénytelenek voltak meghajolni és tűrni, esetleg előmozdítani újabb és újabb középiskolák létrejöttét, igen gyakran még olyan helyeken és viszonyok között is, ahol a középiskola életrehívásának egyetlen komoly előfeltétele sem volt meg. A régi és újonnan létesült középiskolák végzettéit a magasabb képesítéshez kötött pályák utánpótlási szükséglete csak kis részben tudta felszívni, az egyetemi tanulmányokra irányított elméleti képzettségük pedig a gyakorlati foglalkozásokban való elhelyezkedésüket szinte lehetetlenné tette s így évről-évre mondhatni törvényszerű következetességgel gyarapodott az érettségizett és okleveles munkanélkülieknek tábora. Az értelmiségi munkanélküliség hovatovább olyan nemzeti és társadalmi veszedelemmé nőtte ki magát, hogy megszüntetése a kormányzat egyik legfontosabb feladatává és kötelességévé vált. A feladat ezen a téren nem merülhet ki újabb és újabb munkaalkalmak teremtésében és felkutatásában, annál kevésbbé, mert nincs annyi szellemi munkahely, amennyi elegendő lenne a jelentkező igények kielégítésére, ha az utánpótlásban nem áll be tetemes csökkenés s a kereslet és kínálat között ezen a téren is helyre nem áll a megzavart egyensúly. Ennek a veszedelemnek felismerése vezetett már akkor, amikor a törvényhozást a középiskoláról szóló 1934 : XI. t.-c. megalkotására kértem s ebben a törvényben a középiskolai tanulók szigorúbb megrostálására kívántam lehetőséget biztosítani. A gimnáziumban gyakorolt szigorúbb kiválogatás idővel mindenesetre csökkentheti az évről-évre kiadásra kerülő érettségi bizonyítványok számát, de a kérdés gyökeres megoldására mégsem elég. A társadalomban mind nagyobb méreteket öltő művelődési éhség kielégítést követel és ha ennek gimnáziumi tanulmányok végzésében való kielégítését megnehezítjük, bizonyos esetekben lehetetlenné tesszük, módot kell adnunk arra, hogy a tanulóifjúság más utakra térhessen. Iskolapolitikánknak intézményesen kell biztosítania annak lehetőségét, hogy az ifjúságnak a gyakorlatiasság iránt fogékony része megtalálja az igényeinek megfelelő, gyakorlati életpályákra nevelő iskoláit és ezek a gazdasági irányokba vezető iskolák mégis összhangzóan illeszkedjenek be abba a magyar nevelési rendszerbe, amelynek gerince az erkölcsi erőktől áthatott nemzeti közösség gondolata. Ma már nem tarthatjuk kizárólagosan a tökéletesség mintaképének azt az embereszményt, amelyhez értelmiségünk nevelése a múltban igazodott, mert hiányzik belőle az érdeklődés a gyakorlati élet sorsdöntő tényei iránt, nincs meg benne az élet követelményeihez való gyors alkalmazkodás készsége sem. Bár magától értetődő, hogy minden gyakorlati életpályára nevelő iskolának olyan szellemben kell nevelnie tanítványait, amelyet tőlük leendő élethivatásuk megkíván, mégis nem egyoldalú szaklény, hanem lehetőleg teljes ember kiművelésére kell törekednie. A feladat tehát az, hogy a tanuló a szükséges szakismereteken felül általános, maradandó értékű szellemi javakat is kapjon és ezzel ráneveljük őt a tények pontos megfigyelésére, helyes megítélésére és arra, hogy a nemzet