Képviselőházi irományok, 1935. VIII. kötet • 468-545. sz.

Irományszámok - 1935-545. Törvényjavaslat a gazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosításáról

545. szám. 329 szerződik és ekként a.szerződésileg kikötött munka elvégzésén felül fennmaradó munkaerejével és idejével szabadon rendelkezik, mezőgazdasági munkásnak minősül. A 2. §-ban hivatkozott egyéb munkajogi törvények a gazdasági munkások egyes csoportjainak jogviszonyát a munka természete szerint szabályozzák. Külön kellett megemlítenem a szegődményes gépészt, mert ez társadalombiztosítási szempontból a gazdasági cselédekkel egyenlő elbírálás alá esik, annak ellenére, hogy munkajogi szempontból nem cseléd. Ha a gyakorlatban kétség merül fel abban a tekintetben, hogy valamely munkavállaló munkaköre alapján a jelen javaslatban tárgyalt öregségi biztosítás vagy az 1928 : XL. törvénycikkel szabályozott kötelező biztosítás körébe tartozik-e, annak eldöntésére az 1913 : XX. törvénycikk ad útmutatást. A 3. §-koz: Ez a §. korlátozó rendelkezéseket tartalmaz. Nevezetesen: a) A biztosítási kötelezettséget azokra a gazdasági munkavállalókra állapítja meg, akiknek nincsen olyan földbirtokuk, amelynek kataszteri tisztajövedelme a 10 koronát meghaladja. Ezzel azt a célt kívánja elérni, hogy nemcsak a teljesen vagyontalanok, hanem a némi vagyonnal rendelkezők, de azért arra rászorulók is bevonassanak a kötelező biztosítás körébe. A tervezett keretek mellett a biztosítási kötelezettség alá eső munkavállalók számát, az 1928. évi statisztikai felvétel adataiból kiindulva, 625.000-re becsülhetjük. Meg kellett fontolni, hogy a biztosítási kötelezettség határának megállapításánál a kataszteri tiszta jövedelem vagy a birtok nagysága vétessék mértékül. A javaslat célkitűzéseinek szempontjából a kataszteri tisztajövedelem alapulvétele mutatkozott megfelelőbbnek, mert a földbirtok nagysága a különböző földek nagy minőségi és jövedelmezőségi eltérései miatt a birtokos vagyoni helyzetét jóval kevésbbé határozza meg, mint a kataszteri tiszta jövedelem. b) A szóbanlévő biztosítási ág terheit túlnyomórészben a mezőgazdaság viseli, ezért tehát nem volna célszerű annak körébe olyan munkavállalót bevonni, akinek a gazdasági munkavállalás nem főfoglalkozása. Egyébként ez az elv más társadalombiztosítási rendszerekben is érvényesül (pl. 1928 : XL. t.-c. 11. §., 1936 : XXXVI. t.-c. 2. §.). c) A felsorolás lényegében a »segítő családtag« fogalmi meghatározását adja. A segítő családtagokat a társadalombiztosítási törvények általában kiveszik a biztosításra kötelezettek köréből (pl. 1928 : XL. t.-c. 11. §.). Ez természetes következménye annak, hogy a segítő családtag e minőségében nem bérmunkás. De a segítő családtagok biztosítási kötelezettség alá vonása azért sem lenne indokolt, mert azok a segítő családtagok, akiknek munkaerejét a családi birtokon végzett munka teljes egészében leköti, a dolog természete szerint előbb-utóbb rendszerint maguk is Önálló kisbirtokosok lesznek és így vagyoni helyzetük alapján sem tartoznak abba a társadalmi csoportba, amelynek öregségi biztosításáról a törvényjavaslat gondoskodni kíván; azok pedig, akiknek a munkaerejét a családi birtokon végzett munka nem köti le teljesen és ennek következtében másnak gazdaságában is vállalnak munkát, mint bérmunkások biztosítási kötelezettség alá esnek. Az e pontba foglalt elv a vonatkozó nemzetközi egyezménytervezet 2. cikke a) pontjában is érvényesül. d) A más társadalombiztosítási törvény alapján öregségi járadékot élvező gazdasági munkavállalónak a biztosítási kötelezettség alóli mentesítését az élvezett járadékra jogosultság előfeltételéül megállapított korhatár indokolja, mely valószínűtlenné teszi, hogy ez a munkavállaló az öregségi járadékhoz előfeltételként megállapított várakozási időt a gazdasági munkavállalók kötelező biztosításában megszerezhesse» Képv. iromány. 1935—1940. VIII. kötet, 42