Képviselőházi irományok, 1935. VI. kötet • 282-357., II. sz.

Irományszámok - 1935-285. Törvényjavaslat az ügyvédi rendtartás tárgyában

285. szám. 121 a hatályos szabályozás (1874 : XXXIV. t.-c. 53. §.) számos félreértésre és még számosabb vitára okot adó fogalom meghatározásával, amely az ügyvédi díjat a »készpénzbeli kiadás«-tól, az »időveszteség megtérítés «-ét ől és »illő jutalomdíj«ból származtatta. Az első helyen említett díj tényező a »költség« (készkiadás megtérítése), az utóbb említett két díj tényező pedig a »munkadíj«; az ügyvédi díj költségből és munkadíjból áll. Nem »időveszteség térítés«-t érdemel az ügyvéd, hanem munkájának ellenértékét; az ideje nem elveszett, hanem munkában integrálódott, amelynek ellenértéke természetesen megilleti. Ugyancsak éppen az ügyvédi munka megbecsülésének kifejezésre juttatása végett mellőzi a javaslat a »jutalomdíj« kifejezés használatát. A 99. §. rendelkezései indokolt kivételt állapítanak meg az alól az általános elv alól, hogy az ügyvédi munka anyagi ellenértékét meg kell fizetni. A kivételek nem szorulnak bővebb indokolásra. Oltalmat nyújt a javaslat az ügyvéd részére az ügyfélnek a rosszhiszeműség határát érintő cselekményével szemben. Erről rendelkezik a 100. §. A 101. §. értelmező szabálya, valamint a 105. §-nak az 1912 : LIV. t.-c. 18. §-ában foglalt rendelkezésekkel egyező értelmű szabályozása szintén nem szorul közelebbi megvilágításra ; a 106—108. §-oknak az ügyvédi kar által régóta szorgalmazott s újabban a joggyakorlatban is elismerésre talált rendelkezései önmagukban hordják indokoltságukat. Ötödik fejezet. Az ügyvéd felelőssége. A 109—159. §-oJchoz. A javaslat a fegyelmi felelősségrevonás szabályait a hatályos szabályozással szembenf új elvi alapon a jogfejlődés legújabb eredményeinek figyelembevételével állapítja meg. Az 1874: XXXIV. törvénycikknek a fegyelmi felelősségre vonatkozó szabályai különösen a fegyelmi vétség tényálladékának nem kielégítő meghatározása és a fegyelmi eljárás szabályozása tekintetében tüntetnek fel jelentős fogyatékosságokat. Az 1874 : XXXIV. t.-c. 68. §-a két tényálladékban határozza meg a fegyelmi vétséget egészen az 1871 : VIII. t.-c. 20. §-ának rendelkezései nyomán. A fegyelmi vétség tényálladékának az 1874 : XXXIV. t.-c. 68. §-ában foglalt meghatározása főként azért esik kifogás alá, mert csak a törvény 65. §-ában meghatározott büntetendő cselekmény megállapítása útján a törvény 68. §-ának b) pontja alá foglalva teszi lehetővé a fegyelmi vétség megállapítását olyan esetben, amikor a hivatásbeli kötelesség megszegésének célja illetéktelen haszon szerzése vagy jogtalan kár okozása volt. A törvénynek a fegyelmi eljárásra vonatkozó rendelkezései pedig az eljárást rendkívül hosszadalmassá teszik, már pedig mind az ügyvédi hivatás rendje, mind a fegyelmi eljárás alá vont személy érdekében különösen fontos, hogy a fegyelmi eljárás minél egyszerűbb szerkezetű és minél gyorsabb legyen. A fegyelmi bíróság szervezetének a választmány szervezetébe iktatására vonatkozó álláspontom tekintetében utalok a részletes indokolás Első Fejezetében ismertetett megfontolásokra. A fegyelmi vétség tényálladékának a javaslat 109. §-ában foglalt meghatározása kiküszöböli az 1874 : XXXIV. t.-c. 68. §-ában foglalt meghatározás nyomán felmerülő visszásságokat; kifejezésre juttatja, hogy míg a 109. §. 1. pontjában foglalt meghatározás szerint as ügyvédi hivatásból folyó kötelességeknek szándékos megszegése minden esetben fegyelmi vétséget alkot, addig az ügyvédi hivatásból folyó kötelességeknek gondatlanságból megszegése csak a súlyosabb esetekben lehet fegyelmi elbírálás tárgya. Ezt az elvi jelentőségű megkülönböztetést a szöveg szóhasználata is kifejezésre kívánja juttatni, ezért helyezi előre a gondatlanság esetét. Képv. iromány. 193&—1940. VI. tötet. 16