Képviselőházi irományok, 1935. VI. kötet • 282-357., II. sz.

Irományszámok - 1935-285. Törvényjavaslat az ügyvédi rendtartás tárgyában

122 285. szám. A 109. §.2. pontjában az ügyvédi kar tekintélyének súlyos megsértéséről vagy veszélyeztetéséről van szó ; ebben az esetben tehát természetesen egy tekintet alá esik az a körülmény, hogy az szándékosan vagy gondatlanságból történt. A fegyelmi vétség tényálladékának ilyen általános és az élet változatainak rugalmas értékelését biztosító meghatározása feleslegessé teszi az 1874 : XXXIV. t.-c. 69. §-ban foglalt példázó felsorolást. A fegyelmi büntetésre vonatkozó szabályozás érdemében (110. §.) elvben fenntartja a javaslat az 1874 : XXXIV. t.-c. 70. §-nak rendszerét, azt azonban a fegyelmi jog általános elveire alapított rendszeres felépítéssel továbbfejleszti. Megállapítja a fegyelmi büntetés kiszabására vonatkozó irányelveket (111. §.), tartózkodva azonban az aprólékos részletezéstől, viszont figyelembe veszi azt, hogy éppen a büntetés kiszabása körül kell a fegyelmi bíróság szabad mérlegelésének minél szélesebb körben érvényesülnie. Az általános indokolásban tüzetesen kifejtett alapelvek szellemében meghatározza a fegyelmi büntetés mellékkövetelményeit, amelyek szervesen illenek bele az ügyvédi karba felvételre és abból törlésre vonatkozó rendelkezések foglalatába, Szerkezetileg is elkülönítve meghatározza az egyes fegyelmi büntetések jogi hatályát (113—115. §.). Ebben a vonatkozásban kiemelem azt, hogy a büntetési eszközök között éppen a pénzbüntetés — á javaslat rendszerében : pénzbírság — alkalmas a legnagyobbfokú egyénítésre ; ezért mellőzi a javaslat a pénzbírság mértékének meghatározását. Rendelkezik a javaslat a fegyelmi eljárás és a fegyelmi büntetés végrehajtását kizáró okokról (116—118. §.) s az ezekre vonatkozó rendelkezéseivel a fegyelmi jog általános elveinek összefüggő rendszerébe emeli a hatályos jognak csupán az elévülést felölelő szabályát (1874 : XXXIV. t.-c. 102. §. második bekezdése). A 116. §-nak a lemondás fegyelmi jogi elbírálására vonatkozó rendelkezése nincs ellentétben a fegyelmi felelősségrevonás hatályosságához fűződő érdekekkel, mert a lemondás által az illető ügyvéd kivonta magát az ügyvédi karból, az elmozdítás fegyelmi jogi hatálya tehát ténylegesen bekövetkezett; a fegyelmi felelősségre vonás jogi alapja viszont az ügyvédi működés megszűnése folytán hiányzik. Egyébként is teljessé teszi a fegyelmi felelősségrevonás hatályosságát a 116. §. második bekezdése. A fegyelmi bíróságokra vonatkozó rendelkezések a javaslat Első Fejezetéhez fűzött részletes indokolásban foglalt fejtegetések további megvilágítására nem szorulnak ; a m. ku\ Kúria ügyvédi tanácsának szervezete és a fegyelmi bíráskodásban meghatározott szerepe teljesen megfelel a hatályos jognak (1907:

XXIV. t.-c. 2—-3. §-a). Ugyancsak hatályos jog szellemében határozza meg a javaslatnak a vád képviseletére vonatkozó rendelkezését (122. §.). Több vonatkozásban új alapon szabályozza a javaslat a magánvád intézményét. A szabályozás kiinduló elve az, hogy a pótmagánvád jogosultságának alapja az, hogy a sértett felet valóban ért jogsérelem ne maradjon a jogszabályoknak megfelelő elbírálás nélkül akkor sem, ha a bíráskodás folyamatának kezdeményezésére és működésben tartására hivatott szerv az erre vonatkozó működéstől tartózkodik. Ehhez képest a javaslat csak abban az esetben biztosít pótmagánvádlói jogosultságot, ha a fegyelmi bíróság valóban egyéni jogsérelmet is jelent, tehát, ha a 109. §. 1. pontjának esetéről van szó. A pótmagánvádra vonatkozó szabályozás másik alapelve az, hogy mindaddig nem indokolt a pótmagánvádló közreműködése, míg a hatósági szervek ki nem merítették a fegyelmi vétség alapos gyanújaként előtárt tények fegyelmi jogi értékelését. A fegyelmi eljárás tekintetében alapvető jelentőségű a 127. §. szabálya. Ez a rendelkezés annak a szemléletnek következménye, amely minőségi különbséget lát ugyan a fegyelmi vétség és a büntetendő cselekmény között, amely abban