Képviselőházi irományok, 1935. V. kötet • 239-281., I. sz.
Irományszámok - 1935-255. "A telepítésről és más földbirtokpolitikai intézkedésekről" szóló törvényjavaslat tárgyalása során a felsőház által elfogadott és alkotmányos hozzájárulás céljából a képviselőházhoz áttett módosítások
60 255. szám. jegyzésnek az a hatálya, hogy az ily feljegyzéssel terhelt ingatlan vagy egy része tekintetében a tulajdoni viszonyok utóbb beálló változása az átengedési kötelezettség mértékét nem érinti és átengedésre az elidegenített területet is ki lehet jelölni. A feljegyzést a tulajdonos kérelmére a hatályosság kezdetétől számított egy év elteltével törülni kell. Ha a földmívelésügyi miniszter a 16. §. (i) bekezdésének b) pontja alá eső tanúsítványt adott ki, az egyévi határidőt a tanúsítványban megjelölt határidő elteltétől kell számítani. 22. §. (i) Az eljárás során az ingatlanok kijelölése, az ellenérték szolgáltatásának módja és mértéke tekintetében és minden egyéb felmerülő kérdésben meg kell kísérelni az érdekeltekkel való megegyezést. (2) Az átengedésre kerülő ingatlanokat a tulajdonos kívánságának lehető figyelembevételével úgy kell kijelölni, hogy a mezőgazdasági művelési ágak egymásközti arányában ne álljon be oly mértékű változás, hogy a legelőterületek az eddiginél több mint tizenöt százalékkal nagyobb százalékot foglaljanak el és hogy az átengedés az átengedésre kötelezettnek megmaradó birtokán a gazdálkodás eddigi rendjét, illetőleg az okszerű gazdálkodást ne akadályozza. A gazdálkodás folytatásának biztosítása érdekében a tulajdonos megmaradó ingatlana javára az átengedett területen a szükséges telki szolgalmak létesítéséről is gondoskodni kell. (3) Ha a tulajdonosnak megmaradó terület egyes kisebb részleteinek megfelelő hasznosítása az átengedés következtében az átengedésre kötelezett gazdaságának keretében lehetetlenné válik, az átengedésre kötelezett a kijelölésről szóló határozat kézbesítésétől számított harminc nap alatt az ily részletek átvételét is kívánhatja. A földmívelésügyi miniszternek az ily kérelmet elutasító határozata ellen panasznak van helye. 23. §. (1) Átengedésre kivételesen mezőgazdasági ingatlanokkal körülvett kisebb kiterjedésű erdőt is ki lehet jelölni, a tulajdonos kívánságára pedig —- amennyiben az erdőt átengedésre kijelölni kívánt mezőgazdasági terület veszi körül — ki is kell jelölni. Az átengedésre kijelölt erdőt akkor is be kell számítani az átengedésre kijelölhető mezőgazdasági területbe, ha az erdőt csupán a tulajdonos kívánságára jelölték ki. (2) A földmívelésügyi miniszternek az ellen a határozata ellen, amely a tulajdonosnak az előbbi bekezdés alapján előterjesztett kérelmét elutasítja, panasznak van helye. (3) Az átengedésre kijelölt erdő művelési ágát megváltoztatni s a kijelölt területet mezőgazdasági művelésbe vonni csak az esetben lehet, ha talajviszonyainál fogva mezőgazdasági művelésre állandóan alkalmas és a művelési ág változtatása következtében kiirtott erdő helyébe, az erdőrendészeti hatóság által megállapított záros határidőn belül, legalább ugyanolyan nagyságú erdőt telepítenek. Az erdőtelepítés végrehajtását a földmívelésügyi miniszter facsemeték ingyenes juttatásával mozdítja elő. 24. §. (1) Az átengedésre kötelező határozatban telekkönyvszerűen meg kell jelölni azokat az ingatlanokat, amelyeket át kell engedni és meg kell állapítani azokat a módozatokat, amelyek mellett a tulajdonos az átengedés fejében járó ellenszolgáltatást meg fogja kapni. (2) Az átengedésre kötelező határozat alapján a földmívelésügyi miniszter megkeresésére a telekkönyvi hatóság az átengedési kötelezettséget a telekkönyvben feljegyzi. E feljegyzéssel egyidejűleg a 21. §. (3) bekezdése értelmében esetleg foganatosított feljegyzést valamennyi ingatlanról törülni kell. A tulajdonos kérelmére a feljegyzéssel egyidejűleg az átengedésre kijelölt területeket akkor is le kell jegyezni és önálló jószágtestté kell ala-