Képviselőházi irományok, 1935. V. kötet • 239-281., I. sz.

Irományszámok - 1935-255. "A telepítésről és más földbirtokpolitikai intézkedésekről" szóló törvényjavaslat tárgyalása során a felsőház által elfogadott és alkotmányos hozzájárulás céljából a képviselőházhoz áttett módosítások

255. szám. 61 kítani, ha az ingatlanokat csupán ha­szonbérletbe engedik át. (3) Az előbbi bekezdés értelmében foganatosított feljegyzésnek az a ha­tálya, hogy az ingatlanra a feljegyzés hatályának kezdete után érkezett be­advány alapján foganatosított bejegy­zéseket a jelen törvény rendelkezései­nek alkalmazása szempontjából ha­tálytalanoknak kell tekinteni, kivéve azokat a bejegyzéseket, amelyek a fel­jegyzés hatályának kezdetekor fenn­álló jelzálogjog vagy más terhelés át­szállásának vagy arra aljelzálogjog­nak bejegyzésére, vagy e jogoknak, illetőleg a tulajdoni korlátozásoknak törlésére irányulnak. Űj jelzálogjogi bejegyzéssel esik egy tekintet alá a feljegyzés hatályosságának kezdete után megüresedett ranghellyel rendel­kezés alapján keletkezett bejegyzés. (4) A feljegyzés a tulajdonos halála esetén az örökösökkel, az ingatlan el­árverezése vagy árverés hatályával való eladása esetében a vevővel szem­ben is hatályos marad. 25. §. (1) Az átengedési eljárás meg­indítását elrendelő, valamint az át­engedésre kötelező határozat hatálya megszűnik annyiban, amennyiben: a) a földmívelésügyi miniszter az át­engedésre kötelezéstől eláll (30. §.) ; b) a 24. §-ban szabályozott feljegy­zés hatályának kezdetétől számított két év alatt tulajdonul átengedés ese­tében a kártalanítási összeg előre fize­tendő részét az állam meg nem fizeti, haszonbérletbe átengedésre kötelezés esetében pedig az ingatlanokat az em­lített határidő alatt át nem veszi; c) amennyiben a bíróság panasz folytán megállapítja, hogy átengedésre kötelezésnek nincs helye. (2) Ha az átengedésre kötelező ha­tározat hatálya megszűnik, a 24. §-ban szabályozott feljegyzést, ha pedig ilyen feljegyzés még nincsen, az a) és c) pont esetében a 21. §. (3) bekezdésében említett feljegyzést bármely érdekelt kérelmére törülni kell. Az (1) bekezdés a) és b) pontja esetében a földmívelés­ügyi miniszter az átengedésre kötele­zéstől való elállástól, illetve a kellő határidőben való fizetés vagy átvétel elmulasztásától számított harminc nap alatt köteles a telekkönyvi hatóságot a törlés iránt megkeresni, ellenkező esetben az átengedésre kötelezett a 3. §-ban megjelölt bírósághoz fordulhat a törlés elrendeléséért. A c) pont ese­tében a törlést a panasz tárgyában határozó bíróság rendeli el és annak foganatosítása végett határozatát a telekkönyvi hatóságnak megküldi. {3) Az átengedésre kötelező határozat hatályának megszűnése után újabb át­engedésre kötelezésnek csak a 15. §, korlátai között van helye. 26. §. (1) Az átengedésre kijelölt ingatlan valóságos és teljes becsértékét az azon lévő épületek és építmények értékének, valamint a becsérték meg­állapítása szempontjából jelentős össze« körülményeknek figyelembevételével a földmívelésügyi miniszter a megállapo­dásnak megfelelően, megállapodás hiá­nyában pedig az átengedésre kötelezett nyilatkozatának figyelembevételével állapítja meg. A becsérték megállapí­tása ellen panasszal élhetnek a 21. §. (2) bekezdésében említettek, valamint azok a telekkönyvi érdekeltek, akiknek dologi joga az átengedésre kötelezés fel­jegyzését megelőző rangsorban van a telekkönyvbe bej egyez ve. (2) Jelzálogos hitelező panasszal csak akkor élhet, ha a földmívelésügyi mi­niszter által megállapított becsérték kisebb, mint az ingatlannak végrehaj­tási árverés esetére megállapítható ki­kiáltási ára. A kikiáltási ár megállapí­tása végett a jelzálogos hitelező az árverés esetére szóló szabályok (1881: LX. t.-c. 148. §., 1908: XLI. t.-c. 22. §., 1930: XXXIV. t.-c. 80. §.) meg­felelő alkalmazása mellett az ingatlan fekvése szerint illetékes telekkönyvi hatóságtól szakértői becslést kérhet. A telekkönyvi hatóságnak a becslés eredményét megállapító végzése ellen felfolyamodásnak nincs helye. Ha a szakértői becslés iránti kérelem előtér-

Next

/
Thumbnails
Contents