Képviselőházi irományok, 1935. IV. kötet • 197-238. sz.
Irományszámok - 1935-199. A képviselőház közigazgatási, közgazdasági és közlekedésügyi, társadalompolitikai, valamint közoktatásügyi bizottságának együttes jelentése "az ipari közigazgatás egyes kérdéseinek szabályozásáról" szóló 197. számú törvényjavaslat tárgyában
199. szám. ' 53 iparosság többi részének életfenntartását veszélyezteti. A panasz felett a kereskedelmi és iparkamara kebelében alakítandó háromtagú bizottság dönt, amelynek elnöke a kereskedelmi és iparkamara elnöke vagy annak helyettese, két tagját pedig a felek jelölik ki a kereskedelmi és iparkamara kisiparos tagjai közül; Amennyiben a bizottság a bekívánt költségszámítások alapján megállapítja, hogy a panaszolt ár, illetőleg munkadíj nem fedezi az Önköltséget és nem felel meg a rendes és észszerű gazdálkodás feltételeinek, ebben az esetben a szakosztálynak, illetőleg az ipartestületnek azt a tagját, aki az iparűzés tisztességét sértő eljárást elkövette« száz pengőig terjedhető pénzbírsággal sújthatja. A bizottság határozata ellen tizenöt nap alatt felebbezésnek van helye az illetékes miniszterhez, aki — szükség esetén az Árelemző Bizottság bevonásával — végérvényesen határoz. A kiszabott bírságot az illetékes minisztérium költségvetése keretében kell bevételként elszámolni. A hátralékos bírságösszeg behajtásának biztosítása és elévülése tekintetében a közadókra vonatkozó törvényes rendelkezések irányadók. A bizottság szervezetének, eljárásának és ügyrendjének részletes szabályait az illetékes miniszter az igaz ságügyminiszterrel egyetértve rendeletté] szabályozza. 29. §. Az 1932 : VIII. t.-c. 25. §-át a harmadik bekezdés után negyedik bekezdésként beiktatott következő rendelkezés egészíti ki: Az ipartestületi szék kijelölt tagjai útján ellenőrzi azt, hogy az ipartestület tagjai a náluk alkalmazott tanoncok és segédek foglalkoztatására vonatkozó rendelkezéseket megtartják-e. Az 1932: VIII. t.-c. 25. §-ának negyedik bekezdését a következő rendelkezés egészíti ki: Az ipartestületi fegyelem megszegésének kell minősíteni azt is, ha az ipartestület tagja az ipartestületi szék idézésére meg nem jelenik és elmaradását kellően nem igazolja. 30. §. Az 1932: VIII. t.-c. 26. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek: Az ipartestület a tagjainál foglalkoztatott alkalmazottak bevonásával a munkaviszonyból származó közös érdekű ügyek megbeszélése és együttes megállapodások létesítése, főképpen pedig munkaszabályszerződések kötése céljából munkaügyi bizottságokat alakíthat. A munkaügyi bizottságokban a munkaadóknak és az alkalmazottaknak, a munkaszabályszerződések kötése céljából alakított munkaügyi bizottságokban az ugyanazon iparágat vagy rokoniparágakat űző iparosoknak és ezek alkalmazottainak egyenlő képviseletet kell biztosítani. A munkaadók csoportjában egyfelől a három alkalmazottat vagy ennél kevesebbet foglalkoztató, másfelől a háromnál több alkalmazottat foglalkoztató munkaadóknak egyenlő számban kell képviselve lenniök. Alkalmazottat nem foglalkoztató iparosok a bizottságban nem nyerhetnek helyet. A munkaszabályszerződés kötése céljából alakított munkaügyi bizottságokban egyfelől az iparosok képviselőit, másfelől az alkalmazottak képviselőit munkaszabályszerződés kötél sere jogosított szerződő félnek keltekinteni. A munkaszabály szerződés határozmányainak megtartását szerződési bírság (kötbér) megállapításával kell biztosítani. A munkaszabályszerződések érvényességéhez az illetékes miniszter jóváhagyása szükséges. A miniszter a jóváhagyást változtatások teljesítésétől teheti függővé. Ha a miniszter a munkaszabályszerződésnek benyújtásától számított harminc nap alatt nem nyilatkozik, a munkaszabály szerződést jóváhagy ottnak kell tekinteni. A szerződési bírság (kötbér) kirovása tekintetében az ipartestületi szék, ennek nem létében az ipartestületi elöljáróság határoz, A szerződési bírság