Képviselőházi irományok, 1935. IV. kötet • 197-238. sz.

Irományszámok - 1935-199. A képviselőház közigazgatási, közgazdasági és közlekedésügyi, társadalompolitikai, valamint közoktatásügyi bizottságának együttes jelentése "az ipari közigazgatás egyes kérdéseinek szabályozásáról" szóló 197. számú törvényjavaslat tárgyában

52 199. szám. Az illetékes miniszter az illető érdek­képviseletek meghallgatása után azok­ra az iparokra nézve, amelyeknek viszonyai ezt szükségessé teszik, a tanidő tartamát az első bekezdés kor­látai között külön-külön is megszab­hatja, ha pedig egyes iparokra ter­mészetüknél fogva az első bekezdés rendelkezései nem bizonyulnának meg­felelőknek, kivételeket is megállapít­hat. A jelen szakasz első és második bekezdésének rendelkezései és a má­sodik bekezdés alapján kiadott ren­delkezések nem érintik a hatályba­lépésük előtt kötött tanszerződéseket. 22. §. Az 1922 : XII. t.-c. 93. §-át 8. pontként a következő rendelkezés egészíti ki : 8. a tanoncnak a kikötött bér és természetben járó «szolgáltatások érin­tése nélkül évenként legfeljebb két rész­ben tizennégynapi szabadságot adni. 23. §. Az 1922 : XII. t.-c. 107. §-át utolsó bekezdésként a következő ren­delkezés egészíti ki: Az illetékes miniszter a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértve rendelettel megállapíthatja, hogy a segédi vizsgálatra bocsátás feltételéül a tanonciskola mely évfolyamának el­végzését, illetve a tanonciskolában megszerezhető mely ismereteknek el­sajátítását kell megkívánni. 24. §. Az 1922: XII. t.-c. 111. §-ának harmadik bekezdését a követ­kező rendelkezés egészíti ki: Az oly iparban alkalmazásra azon­ban, amelyben a tanoncul alkalmazás feltételeképpen az illetékes miniszter a 84. §. első bekezdésében megszabott­nál magasabb fokú iskolai képzettséget írt elő, munkakönyvet csak az kaphat, aki ezt az iskolai képzettséget igazolja. 11. Fejezet. Az 1932 : f III. törvény­cikk egyes rendelkezéseinek módosítása és kiegészítése. 25. §. Az 1932 : VIII. t.-c. 3. §-ának második bekezdése helyébe a követ­kező rendelkezések lépnek: Az ipartestületi szervezet kiépítésé­vel kapcsolatosan az érdekelt ipartestü­let meghallgatása után bármelyik ipar­testület területét, akár új területek csa­tolásával, akár meglevő területek elvé­telével meg lehet változtatni, bármely ipartestületet meg lehet szüntetni, ille­tőleg más ipartestületbe be lehet ol­vasztani, ha ez az ipartestületi szer­vezet célszerű kiépítése érdekében szük­séges. 26. §. Az 1932: VIII. t,-c. 7. §-a első bekezdésének 3. pontját, annak élére illesztett következő rendelkezés egészíti ki: 3. a tagjainál alkalmazott tanoncok és segédek foglalkoztatására vonat­kozó rendelkezések megtartásának el­lenőrzése. 27. §. Az 1932 : VIII. t.-c. 10. §-ának első bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: Az ipartestület kötelékébe való fel­vételért felvételi díjat kell fizetni. A felvételi díjat, amelynek összege a tény­leg fizetett legmagasabb tagsági díj fél­évi összegénél, Budapesten azonban ötven pengőnél, az ország egyéb terü­letén pedig harminc pengőnél maga­sabb nem lehet, az ipar jogosítvány ki­adására irányuló beadványnak be­nyújtása előtt kell az ipartestület pénz­tárába befizetni. A befizetésről szóló elismervényt a beadványhoz mellé­kelni kell. Az ipar jogosítvány kiadá­sának megtagadása esetében az ipar­testület a befizetett felvételi díjat ké­sedelem nélkül visszafizetni köteles. 28. §. Az 1932 : VIII. t.-c. 19. §-át a következő bekezdések egészítik ki: Az ipartestület elöljárósága az ille­tékes kereskedelmi és ipái kamarához fordulhat, az érdekelt szakosztály elő­terjesztésére oda fordulni köteles azzal a panasszal, hogy valamely iparban az ipartestület tagja vagy a tagok egy része az ipari készítmények­nek árát, illetve a vállalt munká­nak díját az iparűzés tisztességét sértő egészségtelen versennyel oly mér­tékben szorítja le, hogy emiatt az

Next

/
Thumbnails
Contents