Képviselőházi irományok, 1935. IV. kötet • 197-238. sz.

Irományszámok - 1935-197. Törvényjavaslat az ipari közigazgatás egyes kérdéseinek szabályozásáról

12 197. szám. el. A gyakorlati életben jól bevált ezeket a megállapításokat tartja szem előtt a törvényjavaslat II. fejezete. Kézmevesiparosságunkat erősen foglalkoztatja a munkaszabályszerződések kötésének rendezése és az árrombolás kérdésének megoldása. A törvényjavaslat mindkét kérdésnek, a kézművesipart illető megoldására megfelelő rendelkezéseket tartalmaz. Az ipartestületek feladatkörét bővíti és tekintélyét fokozza a tanoncok és segédek foglalkoztatására vonatkozó rendelkezések ellenőrzésének ipartestületi feladattá nyilvánítása és a kiszabható pénzbírság mértékének emelése. Az ipartestületi felvételi díjaknak az ipar jogosítvány elnyerése előtt kötelező lefizetése pedig az ipartestületek anyagi megerősödését hivatott szolgálni. III. Az Országos Ipartanács a kereskedelemügyi tárca ügykörének megosztása következtében úgy az iparügyi miniszternek, mint a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszternek véleményező szerve. Ez a körülmény fokozza azokat a nehézségeket, amelyek — különösen a tagok nagy száma miatt -—• a tanács működésével járnak. Emellett az iparügyi tárca keretében számos tanács és bizottság működik. Az Országos Ipartanács működésének nehézségei és a különböző tanácsok, valamint bizottságok nagy száma indokolttá teszi a véleményező tanácsoknak és bizottságoknak — a szakszerűség elve megóvásával — egységes testületté átszervezését. Ezt a célt kívánja megvalósítani a törvényjavaslat III. fejezete. A törvényjavaslat IV. fejezete a vegyes és hatálybaléptető rendelkezéseket tartalmazza. II. RÉSZLETES INDOKOLÁS. /. fejezet. Az első fejezet (1—24. §.) a képesítés emelése céljából a tanidő felemelését, a mestervizsga kötelező letételét, az iparos társadalom erkölcsi tekintélyének emelését célzó rendelkezéseket, továbbá az iparosság gazdasági helyzetének javítása érdekében az ipar gyakorlására vonatkozó szabályokat tartalmazza. Az 1. §-hoz. Az 1922 : XII. t.-c. 4. §-a értelmében közkereseti társaság és betéti társaság képesítéshez vagy engedélyhez kötött ipart a kézműves jellegű iparűzés szokásos keretein belül csak abban az esetben űzhet, ha az illető ipar önálló gyakorlása tekintetében megállapított feltételeket a társaságnak az üzlet vezetésére jogosított valamelyik tagja saját személyében igazolja. E rendelkezésnek az volt a célja, hogy a szakmailag képzett és illetve az iparűzés törvényes kellékeivel bíró, de e megfelelő tőkét nélkülöző egyének önállósulhassanak olyképpen, hogy szakmailag ugyan nem képzett, vagy az illető engedélyhez kötött ipar gyakorlásához megkívánt követelményeknek meg nem felelő, de tökeerős egyénekkel társulnak. A kézműves ipar köréből panaszok merültek fel abban a tekintetben, hogy e rendelkezéssel tőkeerős egyének visszaélnek olymódon, hogy képesítéshez kötött iparnak a kézműves jellegű iparűzés szokásos keretei között való gyakorlására színleges közkereseti és betéti társaságokat alapítanak. Nevezetesen, a tőkével rendelkező társak a szakképzett társat csupán arra használják fel, hogy őt a közkereseti, illetve betéti társaság tagjaként bejelentsék, így a társaság az ipar jogosítványt megkaphassa s az ipart gyakorolhassa. A szakképzett társnak a név igénybevételéért bizonyos, rendszerint csekély összegű díjat fizetnek, gyakran alkalmazottként foglalkoztatják azt, azonban az üzletvezetésben való részvételt nem engedik meg. Az ilyen közkereseti és betéti társaságok iparűzése a legtöbb esetben a szakképzett vezetés hiánya miatt a közön-