Képviselőházi irományok, 1935. III. kötet • 104-196. sz.

Irományszámok - 1935-180. Indítványa, Éber Antal országgyűlési képviselőnek, a mezőgazdasági munkahiány enyhítése tárgyában

180. szám. 377 a bizottság által feldolgozott gazdaságok üzemköltségeiből 30*1—32*5% esik az alkalmazottak és munkások bérére. így természetesnek kell találnunk, hogy a mezőgazdaság rossz konjunktúrája és mezőgazdáinknak —• akik likvid tartalékok fölött a válság előtt sem nagyon rendelkeztek — pénzhiánya szükségképpen vezetett a mezőgazdasági foglalkoztatás-hiánynak arra a fokára, amelyen állunk.Ennek súlyos szociális hatásait lényegesen kiélezték a külföldi államok által életbeléptetett bevándorlási korlátozások, amelyek a munkafölöslegnek kivándorlás útján való —• legalább ideiglenes — lecsapolását is lehetetlenné tették. A mezőgazdasági munkásság nyomorúságának enyhítése szempontjából is kétségtelenül helyes volt — amint a legutóbbi években történt — vám- és kereskedelmi politikánknak azt az irányt szabni, amely a mezőgazdasági termékeink bőségesebb kivitelét és ezzel kedvezőbb árszínvonal kialakulását tűzte célul. Minél jövedelmezőbbé válik a mezőgazdaság, annál inkább térnek vissza gazdáink az intenzívebb és így munkaéhesebb gazdálkodásra és ezzel — normális világgazdasági helyzet mellett — bizonyára biztosítható volna a mezőgazdaság rendelkezésére álló teljes munkaerő foglalkoztatása is. Amily szívesen elismerjük, hogy szociális szempontból is helyes volt a vám- és kereskedelmi politikai intézkedéseknek adni a prioritást, mégis úgy véljük, hogy a mezőgazdasági munkáskérdés súlyos kihatásait igyekeznünk kell specifikus, a kérdés szociális és termelési vonatkozásait egyaránt mérlegelő intézkedésekkel is enyhíteni. Nem oly beruházásokra gondolunk, amelyek közpénz befektetésével volnának eszközlendők. Amúgyis deficitben levő államháztartásunk nem bír el semmi újabb megterhelést, amely munkaalkalmakat nyújtó állami beruházások célfaira felveendő kölcsönökből okvetlen keletkeznék. De ettől eltekintve, á mi tőkepiacunk még nem alkalmas közkölcsönök felvételére. Ingó tökeálladékunk aggasztóan lecsökkent és a bizalom sem tért vissza oly mértékben, hogy állampapírok elhelyezése elviselhető feltételek mellett lehetséges volna. Viszont mesterkélt hiteltranzakciók, látszólagos tőkéknek szelíd nyomás útján való igénybevétele és hasonló kísérletek mindig az infláció v'eszélyét rejtik magukban és egyre nehezítik a közönség bizalmának visszatértét. Tartós javulás pedig csak a bizalom légkörében remélhető. Nyilvánvaló, hogy a telepítési törvényjavaslat sem jelent a mezőgazdasági munkanélküliség megszüntetése terén lényeges előhaladást. A földszerzés lehetővététele, sőt elősegítése lehet a kormányzatnak fontos szociális feladata. Ha azonban —-amint az elhangzott kormány ki jelent esek alapján feltehető —a birtokakció azokban a keretekben fog végbemenni, amelyeket államháztartásunk helyzete parancsolóan ír elő, úgy ez az akció pillanatnyi lényeges javulást a mezőgazdasági munkapiacon nem eredményezhet. Az állam azt a tőkét, amelyre birtokakcióját felépíti, kétféle úton helyezheti el. Vagy arra, hogy elősegíti vele olyan kisgazdák vagy kisgazdamunkások földszerzését, akik maguk is rendelkeznek bizonyos vagyoni háttérrel ahhoz, hogy most földet is szerezzenek. Ez a helyes irányú akció természetesen csak szórványosan esnék olyan földmívesek javára, akik a munkanélküliségnek áldozatai. Ha azonban —• amitől óva kellene inteni — teljesen vagyontalan munkásokat akarnánk kizárólag állami eszközökkel kisbirtokosokká megtenni, akkor viszont a kormány rendelkezésére álló vagy bocsátható tőke aránylagos csekélysége mellett oly kevés mezőgazdasági munkás vállairól volná a nem foglalkoztatottság emésztő gondja levehető, hogy még mindig bőséges tér maradna azoknak a különleges rendelkezéseknek a számára, amelyek társadalmi életünk eme fontos és veszélyeztetett pontján szükségeseknek mutatkoznak. Sajnos, a legegyszerűbb eszközzel, a munkanélküli segéllyel, illetve a munkanélküliség elleni biztosítással, nem operálhatunk. Még Anglia sem tudta ezt eddig Képv. iroanáfliy. 1935—1940. III. Miét. 48