Képviselőházi irományok, 1931. IX. kötet • 688-723. sz.

Irományszámok - 1931-710. Törvényjavaslat a magyar tengeri kereskedelmi hajók személyzetének szolgálati rendtartásáról

282 710. szám. felfogás uralkodott, hogy a hajószolgálatban álló személyzet szolgálati viszonyait és a fegyelmi hatalomnak a hajón való gyakorlását igen célszerűen és nagyjában a mi viszonyainknak is megfelelően szabályozta ; ezenfelül azonban igyekeztek benne mindent szabályosra, ami a tengerész helyzetét közelebbről érdekli, így ebbe a javaslatba vették fel a Németországban külön törvényekbe foglalt, a tengerészek minősítésére, valamint az Ínséges tengerészek hazaszállítására vonatkozó rendelkezéseket is. Ez a törvényjavaslat, amelyet azután, amint fentebb szerencsém volt érinteni, a képviselőház az 1897. évi március hó 23. és 24. napjain elfogadott, az osztrák kereskedelmi miniszterrel egyetértőleg készült, figyelemmel arra, hogy eleget kellett tenni az 1878. évi XX. törvénycikkbe iktatott vám- és kereskedelmi szövetség meghosszabbításáról szóló 1887 : XXIV. t.-c. 2. §-a által módosított VI. cikk abbeli határozatának, hogy a tengerészek minősítési bizonyítványait mindkét állam területén egyenlő feltételekhez kell kötni, továbbá, hogy a kikötőügyi igazgatás a tengeri hajózás űzésére vonatkozólag mindkét állam területén a két fél kormányai által egyenlő szabályok szerint és általában lehetőleg összhangzatosan intéztessék. Az osztrák kormány hozzájárulása tehát ehhez a törvényjavaslathoz csupán a tengerészek minősítése tekintetében volt szükséges. Ez a törvényjavaslat sem kerülhetett be a törvénytárba. A tengarészrendtartásról az 1886-. évben, majd az 1897. évben az országgyűlés elé terjesztett javaslat tető alá kerülését a Horvát-Szlavonországokkal fennálló közjogi viszonyokból folyólag felmerült egyes vitás kérdések akadályozták. A tengeri bűntettek és vétségek tekintetében bennük foglalt rendelkezéseknek az 1868-ban kötött közjogi egyezmény 48. §-a értelmében a Horvát-Szlavon-Dalmátországok önkormányzati hatáskörébe nem tartozása megállapítása után, amely az 1893. évi július hó 15-én a bán részvételével megtartott minisztertanácsban történt, ez az akadály elhárult ugyan, de a tengeri hajózás terén időközben történt nagy haladás számbavételével újra átdolgozott 1897. évi törvényjavaslat útjába is olyan akadályok tornyosultak, amelyek a javaslat tető alá hozását lehetetlenné tették. A képviselőház által már elfogadott ezzel az új javaslattal szemben részint az érdekelt kereskedelmi tengerészeti körök támasztottak utólagosan is aggályokat, részint az osztrák kereskedelmi miniszter tett ellenvetéseket, úgy, hogy ennek a javaslatnak végső sorsa az lett, hogy mivel a javaslatnak a német jogból vett alapelvei a más viszonyok közt levő magyar és osztrák kereskedelmi tengerészetre helyesen nem voltak alkalmazhatók, mert ezek a viszonyok inkább az olasz, illetőleg a Földközi-tengerre iráayadó viszonyokkal voltak analógok, az osztrák kereskedelemügyi miniszter a már az urakháza által tárgyalt hasonló javaslatot visszavonta és közölte a m. kii*, kormánnyal, hogy inkább olyan javaslatot kíván kidolgoztatni, amely a-\ 1877. október 24-iki olasz Codice par la marina mercantüe rendelkezéseihez simul, mert ez viszont inkább rokon az Edittoval. Az osztrák kereskedelmi miniszter egyúttal az iránt is javaslatot tett a 5 1904. évi augusztus hó 11-én, hogy a szorosan vett Seemannsordnung körén kívül vétessék az egész tengeri közigazgatási jog egyetemes szabályozás alá. Az osztrák kereskedelmi miniszter álláspontjával egyezett a fiumei m. kir. tengerészeti hatóság részéről az 1.611/1904. szám alatt tett felterjesztésben kifejezésre juttatott álláspont is, amelyben a tengerészeti hatóság a tengerészeti közigazgatási jog egységes szabályozását kérte, azzal, hogy a kidolgozandó javaslat alapjául részben az említett olasz törvény, részben az Editto szolgáljon, minthogy az olasz törvény ugyanazon jogforrások alapján készült, amelyek a mi tengerészetünkre nézve befolyással voltak és az Editto szerinte még mindig alkalmas arra, hogy megfelelő módosításokkal és kiegészítésekkel teljesen kielégítő törvénnyé alakíttassák át. Egykori elődöm az 59.271/11.—1904. számú átirat-