Képviselőházi irományok, 1931. VII. kötet • 509-568. sz.

Irományszámok - 1931-509. Törvényjavaslat am. kir. szabadalmi bíróság bíráinak és hivatalnokainak felelősségéről

5t)9. száni. 3 jogunk alapvető elvei figyelembevételével feltétlenül számot tarthatott arra, hogy fegyelmi ügyeire nézve a rendes bíróságokkal egyenlő elbánásban részesüljön. A modern és helyes célkitűzésű bíráskodásnak elengedhetetlen követelménye a bírói függetlenség, amelynek egyik igen kiváló biztosítéka a törvénnyel szabályozott, különös fegyelmi jog. Az előlismertetett rendelkezésekből kétségtelen, hogy a szabadalmi hivatal tagjainak függetlensége nem részesült olyan mértékű biztosításban, mint a rendes bíróságok tagjaié. Erre nézve kiemelem a következőket: A rendes bíróságokra vonatkozó fegyelmi eljárás az 1871 : VIII. t.-c-ben — a bírói függetlenség alkotmánybiztosítéki jellegének megfelelően — törvényileg nyert szabályozást; az így megállapított fegyelmi eljárás a bíróság hivatalnokaira is (idézett törvény 31—33. §§.) irányadó ; az eljárás megindítása is bírói kézben van (39. §.) s az eljárás pártatlansága azáltal is biztosítást nyer, hogy az elsőfokon eljáró bírák fegyelmi ügyeiben kizárólag felsőbb bíróság gyakorolhatja a fegyelmi joghatóságot. A fegyelmi ítélkezés pártatlanságának teljes és intézményes biztosításához tartozik, hogy a fegyelmi bíróság tagjai még tudat alatt se lehessenek elfogultak. Ennek elérése tökéletesebbnek ígérkezik akkor, ha a fegyelmi bíróság felsőbb bíróságnál s nem annál a bíróságnál alakul, amely bíróságtól a fegyelmi ügy vádlottja kikerül. A szabadalmi hivatal bíráinak és hivatalnokainak a föntiekben vázolt helyzetén nem változtatott az 1089/1898. K. M. ein. sz. rendelet, mely a 733/896. K. M. ein. sz. rendelet 66. §-ának a kezelőszemélyzetre és szolgákra vonatkozó részét hatályon kívül helyezte s a nevezettekre vonatkozó fegyelmi eljárást szabályozta. Ez a rendelet a föntebb ismertetett rendelkezésektől csupán annyi eltérést mutat, hogy a kezelőszemélyzet ügyeiben a fegyelmi eljárás elrendelésének vagy mellőzésének jogával a miniszter mellett a szabadalmi hivatal fegyelmi bíróságát is felruházza (4., 5. §.) s hogy a hivatalvesztést kimondó ítéletet a miniszter fellebbezés nélkül is megváltoztathatja. Ezzel szemben az 1920 : XXXV. t.-c. már nevezetes haladást mutat. E törvény a szabadalmi hatóságokat elnevezésükben is bíróságokká teszi, mikor 3. §-ában az 1895 : XXXVII. törvénycikket módosítva kimondja, hogy «Szabadalmi hatóságok : 1. a Szabadalmi Bíróság, 2. a Szabadalmi Felsőbíróság», továbbá, hogy a törvényekben és rendeletekben a «Szabadalmi hivatal» és «Szabadalmi tanács» helyett szabadalmi bíróságot és szabadalmi felsőbíróságot kell érteni. Még lényegesebb a 4. §. utolsó bekezdésének rendelkezése, mely így szól: «A szabadalmi bíróság elnökére, alelnökére és bíráira mindazok a rendelkezések kiterjednek, amelyek az ítélőbírák függetlenségét, elmozdíthatatlanságát, javadalmazását, szabadságidejét és nyugdíjazásának korhatárát szabályozzák». Ez a jogszabály a szabadalmi bíróság tagjainak helyzetét gyökeresen megváltoztatta és pedig az elől is érintett közjogi alapelvnek megfelelőleg, amely szerint a bíróságok részére a lehető teljes függetlenséget kell biztosítani. Minthogy a bírósági tagokra vonatkozó fegyelmi eljárásnak bírói joghatóság elé utalása a bírói függetlenségnek egyik biztosítéka — a most idézett jogszabályt akként is lehetne értelmezni, hogy a szabadalmi bíróság tagjai fegyelmi ügyekben a rendes bíróságokra vonatkozó 1871. évi VIII. törvénycikk hatálya alá esnek. Tekintettel azonban arra, hogy e törvény alkotása idejében a szabadalmi felsőbíróság még fennállott s így a 733 /1896. K. M. ein. rendelettel a szabadalmi bírákra vonatkozó fegyelmi eljárásnak bírói hatóság előtti lebonyolítása az eljárás egészére v