Képviselőházi irományok, 1931. VI. kötet • 441-508. sz.

Irományszámok - 1931-460. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről szóló 1929:XXX. törvénycikk módosításáról és kiegészítéséről

460, szám. 129 lépés a reform terén, amely a munkát legfelül, a minisztériumokon kezdi meg, a következő javaslatok azt az alsó tagozatokban fogják folytatni. A törvényjavaslat első fejezete a közigazgatási fellebbviteli anyagot szerves egészként foglalja magában. A felülvizsgálati kérelem eltörlésével kapcsolatban ugyanis szükségesnek találtam, hogy az egész anyagot a tiszta egyfokú fellebbviteli rendszernek megfelelően átdolgozva egységesen vegyem fel a törvényjavaslatba, nehogy a jogszabályok szétszórtsága zavart idézzen elő. A felülvizsgálati kérelem megszüntetésén és az ezzel kapcsolatos változtatásokon felül ez az anyag a jelen állapottal szemben egyes helyeken más módosításokat is foglal magában, amelyekre az egyes szakaszoknál fogok rámutatni. II. A második fejezetben foglalt rendelkezések célja az, hogy minden kétség kizárásával pontosan meg lehessen állapítani, hogy közigazgatási ügyekben elsőés másodfokon mely hatóságok hivatottak eljárni. Erre a szabályozásra legfőképpen azért van szükség, mert az a törvényjavaslat, amelyet a közigazgatási bíráskodás reformjáról legközelebb a t. Képviselőház elé fogok terjeszteni, szakít az 1896 : XXVI. törvénycikknek és az azt kiegészítő törvényeknek azzal a rendszerével, amely szerint általában a középfokú hatóságok határozata ellen van panasznak helye. A benyújtandó törvényjavaslat már az elsőfokú hatóságok határozata ellen fog utat nyitni a bírói panasznak. Alapfeltétele tehát az új rendezésnek az, hogy ki kell küszöbölni a vita lehetőségét arra nézve, hogy az egyes ügyekben melyek az elsőfokú hatóságok. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban újból szabályoztam a javaslatban azt is, hogy a különböző ügyekben a másodfokon való intézkedés mely hatóságok hatáskörébe tartozik. Az 1929 : XXX. törvénycikk ezt a kérdést úgy rendezte, hogy két főcsoportot különböztetett meg a másodfokú hatóságok között aszerint, hogy a törvényhatóság első tisztviselője és az azzal egyenrangú hatóság, vagy a törvényhatóság első tisztviselőjénél alsóbbfokú hatóság járt-e el elsőfokon. Előbbi esetben egységesen az illetékes minisztert, utóbbi esetben — bizonyos ügyektől eltekintve — közérdekű ügyekben a kisgyűlés, egyesek magáügyeiben pedig a törvényhatóság első tisztviselőjét tette meg általános érvénnyel másodfokú hatósággá. Az ügyek ilyen megkülönböztetése azonban a gyakorlatban nem egészen vált be, mert a közérdekű ügyek és az egyesek magánügyei között a határvonalat nem mindig lehet teljes biztonsággal megvonni; az egyesek hatósági intézkedést igénylő ügyei nagyon gyakran egyben közérdekűek is. Ezért a törvényjavaslat a másodfokú hatóságok megállapításánál szigorúan taxáció alapjára helyezkedik, vagyis általános érvénnyel megállapítja, hogy az egyes elsőfokú hatóságoktól hová lehet fellebbezni; pontosan felsorolja az általános szabály alól a kivételeket is. III. A harmadik fejezetbe különböző tárgyú olyan rendelkezéseket vettem fel, amelyekkel az 1929 : XXX. t.-cikk egyes részeinek a gyakorlati tapasztalatok alapján való módosítása, illetőleg kiegészítése látszott kívánatosnak. E rendelkezések közül a legfontosabb a törvényhatósági bizottság és a kisgyűlés hatáskörének újból való megállapítása és a gyakorlati közigazgatási vizsga kérdésének újból való szabályozása. Ismeretes, hogy az 1929 : XXX. t.-c. 22. §-a a törvényhatósági bizottság hatáskörét felsorolással állapította meg és az ott fel nem sorolt ügyeket a kisgyűlés hatáskörébe utalta. Eltekintve attól, hogy a taxáció nem volt kimerítő, magában a felsorolásban foglalt ügyeknél sem volt mindig határozottan megállapítható, hogy a törvényhatósági bizottság vagy a kisgyűlés jogosult-e eljárni; sok esetben pedig a törvény betűiben foglalt tartalom ellenkezett a törvényben lefektetett célzattal. A javaslat ezt a kérdést most úgy rendezi, hogy éppen megfordítva, az új alaKépv. iromány. 1931—1936. VI. kötet. 17