Képviselőházi irományok, 1931. I. kötet • 1-123. sz.

Irományszámok - 1931-114. Törvényjavaslat az ipartestületekről és az ipartestületek országos központjáról

638 114. szám. lehetségesek. Közszempontokból az ipartestületek személyzetével szemben fel­adatkörüket tekintve úgy elméleti előképzettségük, mint gyakorlati úton szerzett szakismereteik tekintetében nagy követelményeket kellene támasztani, ezeket azonban mérsékelni kell, mert az ipartestületek nagy része nincs és belátható időn belül nem is lesz olyan anyagi helyzetben, hogy magasabb képzettségű tisztviselő­ket fizethessen. Bármennyire kívánatos lenne, például oly rendelkezésnek felvétele, amely szerint ipartestületi jegyzőül csak olyan egyén alkalmazható, akinek legalább középiskolai érettségi bizonyítványa van, az ipartestületek anyagi helyzetére való tekintettel ily minősítést minden ipartestületre kiterjedő hatállyal nem lehet elő­írni és a csekély taglétszámú ipartestületeknél lényegesen kisebb fokú iskolai elő­képzettséggel kell beérni. A szakasz az ipartestületi jegyzői állás betöltéséhez megkívánt iskolái elő­képzettség legkisebb mértékeként azoknál az ipartestületeknél, amelyeknek tag­létszáma ötszáz vagy ennél kevesebb, a középiskola négy osztályának sikeres elvég­zését írja elő, kiegészítve ezt azzal a követelménnyel, hogy az illetőnek ezenfelül igazolnia kell, hogy ipartestületi, ügyvédi vagy közjegyzői irodában, kereskedelmi és iparkamaránál, valamely hivatalnál, bíróságnál vagy közintézetnél legalább két évet töltött megfelelő munkával és az ipartestületi jegyzői vizsgálatot sikerrel letette. A két évi gyakorlat és a jegyzői vizsgálat letétele mindenesetre enyhíti az iskolai előképzettség csekélységét. Természetesen az említett követelményt sem lehet érvényesíteni azokkal szemben, akik az alkotandó törvény kihirdetésekor ipartestületi jegyzői tisztet töltenek be, vagy valamely ipartestületnél hosszabb idő óta főfoglalkozásként irodai munkák végzésére vannak alkalmazva. A szakasz eziránt is megfelelően rendelkezik. Azoknál az ipartestületeknél, amelyek nincsenek abban a helyzetben, hogy az ipartestületi jegyzői állást önálló megélhetést nyújtó állásként szervezzék, meg kell engedni azt, hogy az irodai teendőket mellékfoglalkozásban alkalmazott sze­mélyzettel is végeztethessék. Az ilyen egyének képesítését illetően, sajnos, még a fentebb ismertetett követelményeket sem lehet érvényesíteni. Az ipartestület vezető tisztviselőjének címe tekintetében nincsen az ipar­testületek körében egyöntetűség. Az eredetileg megállapított «ipartestületi jegyző» cím helyett egyes ipartestületek különböző címeket (titkár, vezető titkár, igazgató stb.) vezettek be s ezzel nemcsak a címkórságnak nyújtottak teret, hanem meg­lehetős zavart támasztottak, amely főképpen azért volt hátrányos, mert adott esetben sem a hatóságok, sem a magánfelek nem tudták megállapítani, hogy az ipartestületnek vezető tisztviselőjéről vagy más tisztviselőről van-e szó. De ettől eltekintve, az ipartestületek vezető tisztviselőinek munkaköre, jog­állása stb. lényegét tekintve, azonos. Teljesen megtévesztő és megengedhetetlen ily körülmények között az, hogy a vezető tisztviselőknek ipartestületenként külön­böző címük legyen s mellőzhetetlen követelmény, hogy a vezető tisztviselői állás megjelölése, minden ipartestületnél azonos legyen s hogy az alkotandó törvény életbelépése után azok az ipartestületi tisztviselők is a törvényben megállapított címet használják, akiknek ipartestületük előzően más címet adományozott. Ezzel a követelménnyel szemben szerzett jogra sem lehet hivatkozni, mert az egyes ipar­testületek által adományozott címek megszüntetése a vezető tisztviselőnek sem jogállásán, sem illetményein, sem társadalmi súlyán semmit sem változtat. Ami azt a kérdést illeti, minő cím illesse meg a vezető tisztviselőt, legmegfele­lőbb «az ipartestületi jegyző» cím, mert ez fejezi ki legjobban az állás minőségét. Amellett olyan ez a cím, amelyhez egyéb vonatkozásokban is nemcsak boldogabb

Next

/
Thumbnails
Contents