Képviselőházi irományok, 1931. I. kötet • 1-123. sz.

Irományszámok - 1931-114. Törvényjavaslat az ipartestületekről és az ipartestületek országos központjáról

114. szám. 627 telepének községén kívül ideiglenes jellegű ipari munkát végző iparost az ideiglenes munka helyén működő ipartestületbe való belépésre kötelezze. Ez a kérelem azonban nem teljesíthető, mert ily rendelkezés terhet róna az iparosokra, a nélkül, hogy azt megokolni lehetne, miután a munka ideiglenessége kizárja azt, hogy az iparos és az ipartestület között közelebbi kapcsolat keletkezzék, az a körülmény pedig, hogy az ipartestület ilyen ideiglenes üzemmel kapcsolatosan is bizonyos teendőket köteles végezni (nyilvántartja az alkalmazottakat stb.), nem lehet ok a belépési kötelezettség előírására. A tagsági kötelezettséget megállapító fentebb említett rendelkezésekből következik, de a szakasz első bekezdésében külön is kifejezést nyer, hogy a tagság mindaddig tart, amíg az iparos képesítéshez kötött iparának az ipartestület működése területén való gyakorlásával fel nem hagy, továbbá, hogy az az iparos, aki iparának gyakorlását az 1922 : XII. törvénycikk 72. §-ának keretei között szünetelteti, nem szűnik meg az ipartestület tagja lenni. A 10» §-hoz. Annak, hölgy ipartestületeink egy része nem fejtett ki kielégítő működést, egyik oka az vot, hogy tagjaik nem tanúsítottak megfelelő áldozatkészséget saját önkormányzati intézményük iránt s a tagsági díjakat olyan alacsonyan állapították meg, hogy az ezekből nyert bevételek nem nyújtottak lehetőséget eredményes működésre. Ebből a tényből szükségképpen következik, hogy a reformnak arra kell irányulnia, hogy az ipartestületeket a múlhatatlanul szükséges anyagi eszközökhöz hozzásegítse. Ebben az irányban kétségkívül előnyös szerepe lesz annak, ha sikerül az ipartestületek részére, működésük területének kiterjesztésével jelentékenyebb taglétszámot biztosítani. A taglétszám emelése azonban, amelyet egyébként sem lehet minden esetben biztosítani, egymagában még nem vezethet célhoz, mert amennyiben a tagdíjak megállapítása továbbra ?s az ezidőszerinti keretek között maradna, az ipartestületek anyagi helyzetének számottevő javításáról nem lehetne szó. A főtörekvésnek tehát arra kell irányulnia, hogy az ipartestületek tagdíjaikat olyképpen állapítsák meg, hogy eredményes működésüket lehetővé tevő. bevételekhez jussanak. Az ipartestületi tagdíjak megállapítása körül a múltban és ezidőszerint követett rendszert vizsgálva, nemcsak az tűnik szembe, hogy a tagdíjak általában túl alacsonyan vannak megállapítva, — a községekben alakult, ipartestületekben például egy-egy tagra átlag 8 pengő tagdíj esett, s ebből is csak 4*5 pengő folyt be — hanem az is, hogy a tagdíjak megállapításánál az ipartestületek nagy része vagy egyáltalán nem, vagy csak igen csekély mértékben volt figyelemmel arra, hogy tagjaiknak iparüzletükből származó jövedelmei között lényeges különbségek vannak. Ha a tagdíjak tekintetében bizonyos fokozatokkal találkozunk is, ezek a fokozatok többnyire olyképpen vannak megállapítva, hogy azokban a jövedelmekhez igazodó progresszió követelménye számbavehető módon nem érvényesül, mégpedig nemcsak azért, mert az egyes fokozatok között az eltérés nagyon csekély, hanem gyakran azért is, mert a fokozatok megszabásánál olyan körülményeket vettek az ipartestületek alapul, amelyek nem helyes kifejezői a tagok által folytatott üzem jövedelmezőségének. így sűrűn fordul elő, hogy a tagdíjak fokozatai egyedül a tagok által alkalmazott tanoncok és 'segédek száma szerint vannak megállapítva, holott nyilvánvaló, hogy ez egymagában nem elfogadható alap. Elég e részben az iparágak között fennforgó nagy különbségekre utalni. Vannak iparok, amelyek természetüknél fogva segédszemélyzet nélkül nem is gyakorolhatók, amelyeknél éppen ezért segédnek tartásából az üzlet jövedelmezőségére még nem lehet következtetni. Viszont vannak iparok, amelyeknél egy segédnek foglalkoztatása is az üzem jelentékeny jövedelmezőségére enged következtetni. De az iparok természetétől egészen el is tekintve, az iparosok egyéni körülményeit sem 7Q*