Képviselőházi irományok, 1931. I. kötet • 1-123. sz.

Irományszámok - 1931-114. Törvényjavaslat az ipartestületekről és az ipartestületek országos központjáról

114. szám. 617 és nincsenek olyan anyagi helyzetben, amely nekik lehetővé tenné, hogy erre a célra megfelelő személyzetet vegyenek alkalmazásba. Arról pedig, hogy az állam tegye anyagi hozzájárulásával lehetővé azt, hogy az ipartestületek erre a célra megfelelő személyzetet alkalmazzanak, szó sem lehet, mert az államkincstár nincs és nem is lesz abban a helyzetben, hogy ilyen terheket vállalhasson. Ezt iparosságunk is elismeri. Az a kívánság, hogy az ipartestületek ügyviteli költségeinek egy részét az állam vállalja el, iparosságunk körében csak régebben s akkor is csak elvétve nyilvánult meg, főképpen azzal a megokolással, hogy az ipartestületek bizonyos egyszerűbb hatósági teendőket is ellátnak. Ez a megokolás tarthatatlan, mert az új ipartörvény ezeket a feladatokat nem azért bízta az ipartestületekre, mintha az államnak ezeket a feladatokat ellátó szervei nem volnának, vagy mintha ezáltal a hatóságok munkáját lényegesen csökkentené, hanem az iparosság egyenes kérelmére, amely kívánatosnak, magára nézve kényelmesnek látja és Örömmel veszi azt, hogy ezeket az egyszerű feladatokat az ipartestületek láthatják el. A szóbanlevő feladatoknak ellátását egyébként az 1922. évi új ipartörvény nem teszi az ipartestületek mellőzhetetlen kötelességévé és bármelyik ipartestület bármikor kérheti a felmentését ezen feladatok végzésének kötelezettsége alól és ezt a felmentést a kereskedelemügyi minisztertől meg is nyeri. A közigazgatásunk egyszerűsítéséhez és olcsóságához fűződő követelményekkel sem lenne összeegyeztethető állami hozzájárulás árán abba a helyzetbe juttatni az ipartestületeket, hogy a kifejezett kérelmük folytán kedvezményképpen reájuk bízott teendőket a közügyek intézéséhez megkívánt szabatossággal és pontossággal ellátni tudó külön tisztviselőket alkalmazzanak akkor, amikor ezeket a teendőket sokkal kevesebb pénzáldozattal el lehet végeztetni közigazgatásunk meglévő keretei között. E mellett a negatív megállapítás mellett az említett tárgyalások jelentékeny pozitív eredményre, nevezetesen annak egyértelmű felismerésére vezettek, hogy ipartestületeinknek tulajdonképpeni hivatásuk az, hogy tagjaiknak mindennemű gazdasági, művelődési és emberbaráti érdekeit felkarolják, boldogulásuk és előhaladásuk útjait egyengessék, azok között a keretek között, amelyeket a törvényjavaslat 7. §-a állapít meg s amelyek ezzel a szakasszal kapcsolatosan nyernek közelebbi megvilágítást. Ilyképpen alakult ki az a három főkérdés, amely az ipartestületi reformnak mintegy gerincét alkotja s amelyet az alkotandó törvénynek meg kell oldania, nevezetesen: 1. a kényszertársulás elvének érvényesítésével összes kézműves iparosainknak életképes ipartestületekbe tömörítése és az ipartestületi hálózatnak az ország egész területére kiterjedő kiépítése ; 2. az ipartestületek eredményes működése, anyagi feltételeinek megteremtése; 3. az ipartestületek feladatkörének megfelelő megállapítása. Ezeken a főkérdéseken felül az ipartestületek szervezetével, ügy- és vagyonkezelésükkel és egyáltalán belső életükkel kapcsolatosan az új szabályozást igénylő kérdéseknek egész sora merült fel. A törvényjavaslatban lefektetett megoldást úgy az említett három fő kérdés, mint a többi kérdés tekintetében a részletes indokolás ismerteti. III. Amint már az általános indokolás I. része említette, az ipartestületi reform tárgyában az iparosság bevonásával tartott előkészítő tanácskozások során megállapítást nyert, hogy a kézműves iparosságunk által kívánt országos szerv kötelező alapon csak az ipartestületekre alapítva építhető fel. Ezért minden ipartestületet az országos szerv kötelezett tagjává kell tenni. Megállapítást nyert, hogy kézműves iparosságunknak szüksége van erre a szervre. Ennek a központi szervnek lesz a feladata, hogy közösséget teremtsen a székesfőváros és a vidék Képv. iromány, 1931—1936. I. kötet. 18