Képviselőházi irományok, 1931. I. kötet • 1-123. sz.

Irományszámok - 1931-107. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése fegyelmi vétséggel gyanúsított Dréhr Imre országgyűlési képviselő mentelmi ügyében

558 107. szám. Nem vitatható, hogy az említett kategóriába tartozó személyiségek közszolgálati esküt tesznek, hatósági jogokat gyakorolnak, hivatali függőségi viszonyban is állnak — s mégsem lehet ellenük fegyelmi eljárást indítani. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy a hivatali eskü és a hatósági jog s kötelesség, a fizetés és a nyugdíj még önmagukban nem nyújtanak törvényes lehetőséget a fegyelmi eljárás megindítására. Azt lehetne ezzel szemben felhozni, hogy a felsorolt esetek kivételek, a törvény megjelölte azokat a kategóriákat, amelyeknél kizárja a fegyelmi eljárást, amely kategóriát azonban nem sorolja a kivételek közé, azoknál a fegyelmi eljárás megindításának nincsen törvényes akadálya. Nem szükséges a juris analógiára támaszkodnunk, hogy ezt az érvelést megdöntsük. A törvény azért sorolja fel az említett kategóriákat kivétel gyanánt, mert ha nem tenné, úgy ellenük lehetne fegyelmi eljárást indítani. Ámde felesleges külön kiküszöbölni a fegyelmi eljárás lehetőségét azoknál a tényezőknél, amelyeknél az állás helyzeti mivolta s különösen alkotmányjogi és közjogi természete és politikai kivételessége magától értetődően kizárják azt, hogy az illetők ellen fegyelmi eljárást lehessen indítani. Ezek a kategóriák : a miniszterek és a politikai államtitkárok. A miniszterek politikai és jogi felelősségéről az 1848 : III. t.-c. intézkedik, jogi felelősség esetén, az előírt eljárás alapján még halálbüntetéssel is lehet őket sújtani, csak egyet nem lehet : fegyelmi eljárás alá vonni és fegyelmileg megbüntetni. Épp így nem lehet fegyelmi eljárást indítani a politikai államtitkárok ellen sem. Igaz, az 1848 : III. t.-c. nem intézkedik felőlük, mert abban az időben a politikai államtitkári állást nem ismerték s a törvény «álladalmi titoknokokat» említ. Végre is, ezt a törvényt nyolcvanhárom évvel ezelőtt hozták, azóta a viszonyok változtak, politikai államtitkári állásokat létesítettek s ezt az állást semmiféle más állással nem lehet egy síkra helyezni és hasonló elbírálásban és elbánásban részesíteni. A politikai államtitkár politikai állást tölt be. Azt, hogy a nemzethűségre és a hivatali titoktartásra esküt tesz és az, hogy fizetést húz, nem vetkőzteti ki az állást politikai természetéből s nem azonosítja más kategóriákkal. Rangja és elhelyezése nem mennyiségileg, hanem minőségileg különbözteti meg minden más állástól. ö a miniszter politikai helyettese, alteregója, ö a miniszterrel áll, vagy bukik. Ez a helyzete és sorsa, csakis az övé. Más mindenki önálló közszolgálati életet él, emelkedését és hanyatlását nem fűzik a miniszter sorsához, viszont az ő sorsa járulékos, megfelel a klasszikus régi római jogi formulának : «accessorium cedit principali.» Már maga ez a körülmény is eldönti azt a kérdést, hogy lehet-e a politikai államtitkár ellen fegyelmi eljárást folytatni. Nem lehet, mert a politikai államtitkár a miniszterben él, a miniszterért és a miniszter helyett áll és működik, már pedig a miniszter ellen nem lehet fegyelmi eljárást indítani, nemcsak mert az 1848 : III. t.-c. idevonatkozó rendelkezései nem engedik meg, de ezt az állás természete is kizárja. Ugyanez a politikai államtitkár közjogi helyzete is s e tekintetben közömbös, hogy az 1848 : III. t.-c. róla még nem intézkedik, ez fölösleges is volna, — ha ma hoznánk törvényt, ma sem kellene ezt külön megemlíteni — bárha a kérdést a tényleges helyzetnek megfelelően külön törvény is szabályozná, úgy nem lehetne, mint most, pusztán mert nincsen törvény, helytelenül, ellenkező jogi magyarázatokba bocsátkozni. Büntetőjogi szempontból ezt az azonosságot nem lehet alkalmazni, mert az 1848 : III. t.-c. e tekintetben szigorúbb, mint a rendes bűnvád és büntető törvény, ezt tehát csak megszorítóan szabad